Volbeat - Rewind, Replay, Rebound (2019)

Reduce, reuse, recycle

2019. augusztus 12. - theshattered

volbeatrewindcd.jpgA dán Volbeat iránti lelkesedés nem lohad, hiába nyomják már lassan majd' két évtizede, majdhogynem felfelé ívelő pályán korcsolyáznak továbbra is a végtelen felé. A srácok persze ennek megfelelően mindig megoldják, hogy szem előtt legyenek, ráadásul ahogy el is várható, jó kis bulikat rittyentenek, járjanak bármerre a világban. Igazából talán mondani sem kell, az egyik legkomolyabb dán zenei exportcikk lettek az utóbbi időkben, a tavalyi masszív koncert DVD után pedig megérkezett az új csomag, a már jó előre beharangozott és be is promózott Rewind, Replay, Rebound.

Annak idején jómagam is elég sokszor elő-előkaptam Michael Poulsenék addigi termését, az utóbbi években viszont eléggé szem elől tévesztettem őket. Talán azért is, mert ami az egyik legnagyobb erőssége a csapatnak, sajnos az a legnagyobb hátránya is: ez a vaskos-ragadós boogie-metal vonal nagyon behatárolja a mozgásterüket, bizony egy idő után eléggé repetitív lesz a repertoár, akármennyire is írnak pofátlanul nagy slágereket és kacsintgatnak el erre-arra egy-egy nóta erejéig. A fősodor sajna megmarad annak, ami.

Ahogy hallgatom, hallgattam a lemezt, szinte egyfolytában egy dolog jutott eszembe (kicsit rímel is az előző bekezdésre): a zenekar és annak muzsikája nem sokat változott az utóbbi években. Hogy ez előny, vagy hátrány, ki-ki maga majd eldönti, én kevésbé lelkesedtem érte, pedig ahogy fentebb írtam, eszméletlenül jó dalokat tudnak odabökni a plasztik korongokra, sokan megirigyelnék ezt a kreativitást és dallamérzéket, ami a négyesbe szorult. De engem ez most kevésbé hatott meg. Lehet, én leszek a szemét és kapok majd érte, de a három R-betűs lemez a nyilvánvaló slágerességének és a szemtelenül erős nótáinak ellenére nekem annyira nem jött át.

Mondjuk lehet, hogy nem egy Russian Circles - Slipknot-szendvicsbe csomagolva kellett volna meghallgatnom, nem tudom. Lehet, ha éppen más ment volna a Rewind, Replay, Rebound mellett, akkor más lett volna a hozzáállásom, de ez most ilyen bicikli. Annak viszont örülök (nyilván nem új hír, de még mindig jóleső a fülnek), hogy a korai időkre jellemző konkrét Elvis-Metallica kettősséget már régen maguk mögött hagyták, sajátosabb arca lett a daloknak, zenének, albumoknak, nyilván nem megtagadva a gyökereket.

volbeat2019.jpg

De hogy kicsit a konkrétumokról beszéljek, egész lemez hozza az elvárható színvonalat: bulizós, bugizós, húzós, zúzós és ha kell, könnyed lett, a gitárok a fül számára ellenállhatatlan dallamokkal és témákkal rabolják el a figyelmet, tényleg, szórakozásra tökéletes. Viszont a nyitódal, az utána érkező, az Elvises vonalat öregbítő Pelvis On Fire, a meglehetősen horrorpunkra vett Sorry Sack Of Bones, valamint a nyúlfarknyi Leviathan kivételével nagyon sok nem maradt meg bennem.  Ennek ellenére tényleg kellemes hallgatnivaló a Rewind, Replay, Rebound, ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kellemes, kikapcsolódáshoz, bulihoz keres aláfestést, mert tényleg kellemes lemez lett, csak... Engem most annyira nem kötött le.

Viszont kétségtelen, hogy a Volbeat ezzel a lemezzel is folyatja majd a menetelését a jól megérdemelt, nagy százalékban már el is ért hírnév felé,  ahol továbbra is őrületes seggrázások kísérik majd a koncertek mindegyikét. Én maradok tisztelettel távolságtartó tisztelőjük, persze ez nem jelenti azt, hogy ha esetleg megint erre vetné őket a szél, ne lennék kíváncsi, hogyan is szólalnak meg ezek a dalok élőben.

35kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9415005012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum