Harmóniában

Sear Bliss-nagyinterjú Nagy András basszusgitáros-énekessel és Pál Zoltán harsonással

2019. augusztus 15. - Markoláb

sear_bliss_2018_sm_by_gabor_fabian.jpg

Egy pokolian meleg nyári napon sikerült sort keríteni az interjúra a magyar metal underground szombathelyi büszkeségével, a Sear Bliss-szel, pontosabban Nagy Andrással és Pál Zoltánnal. Még az első sör felénél sem tartottunk Zolival, amikor brutális nyári zivatar szakadt ránk, így a kellemes kerthelyiségből hamar az interjúnak otthont adó malátabár egyik termében találtuk magunkat. Talán az égiek is úgy gondolták, hogy a beszélgetéshez nem passzol a verőfényes hangulat. Sok dolog felszínre került a zenekarral, az ihlettel, a múlttal, a jövővel kapcsolatban néhány kellemes ser társaságában. Hazafelé pedig nem volt mese, kénytelenek voltunk mindhárman bőrig ázni.

Tavaly jelent meg a Letters from the Edge lemezetek, milyen visszajelzések érkeztek hozzátok? Magam csak pozitív kritikákat olvastam. Beváltotta az album a várakozásaitokat?
Pál Zoltán: Tulajdonképpen csupa pozitív kritikát kaptunk a lemezről, talán egy negatívabb jutott el hozzánk egy külföldi webzine-től, de a többiben kivétel nélkül jót írtak. Nem is emlékszem pontosan mi volt az említett negatívum, annyira nem érintette meg a kis lelkemet. Te emlékszel?
Nagy András: Nem én sem, de mindig van ilyen. Alapvetően nagyon jók voltak a visszajelzések, és a kiadó (Hammerheart Records) is nagyon örült, már az előzetesen kihozott dalnál is nagyon lelkesek voltak.

Ez volt a Shroud, amely egy könnyebben emésztető, fogósabb tétel.
András: Igen, és az jól meg is alapozta a későbbieket.
PZ: Egy tök jó szöveges videó is készült hozzá.
András: Úgy gondoltuk, hogy ne csak egy feltöltött dalként jelenjen meg. Nagyon jó volt a fogadtatás, ennek a legjobb mércéje az, hogy 2019 az eddigi legsűrűbb éve a zenekarnak koncertek terén, még soha nem volt ennyi fellépésünk. Lehet, hogy más többet játszik nálunk, de idén 17 koncertünk volt.

Több, mint korábban évek alatt…
András: Igen, előfordult, hogy összesen két koncertünk volt.
PZ: Idén ez már szinte világkörüli turné hozzánk képest.

Igen, magam is háromszor láttalak titeket egy év alatt, korábban ez azért nem így volt. Hány példányban kelt el a lemez, van erről adatotok?
András: Annyit tudok mondani, hogy most került nemrég utánnyomásra a bakelit verzió, mert elfogyott az első adag, ez 500 darabot jelent, illetve a digipak CD változatból is az utolsó példányoknál tartunk. Arról még nincsenek pontos adataim, de körülbelül 2000 darab elmehetett már, ami a mai undergroundban szerintem jónak számít. A vinyl kifejezetten keresett, főleg koncerteken – és nem csak külföldön. A Fekete Zaj szervezői is éppen most kérdezték, hogy viszünk-e bakeliteket.
PZ: Viszünk! No és akkor is veszik a bakeliteket, mikor otthon felejtem a cd-s dobozt!
András: Ebben a műfajban, tekintve, hogy nem turnézunk folyamatosan, nem vagyunk élvonalbeli zenekar, ezek a számok teljesen jónak mondhatók, a kiadó is elégedett.

Személyesen nekem a Shroud a tavalyi év egyik legfontosabb dala, véleményem szerint a lemez sok jó dala közül is kiemelkedik, a felépítésével is.
PZ: Az emberek kénytelenek végighallgatni a lemezt, mire eljutnak eddig (nevet) 
András: Örülök, hogy ezt mondod, nekem is a személyes kedvencem a lemezről. Ha jól emlékszem először én javasoltam, hogy legyen ez a klipes dal. Valahogy minden benne van, jó játszani élőben is, megállja a helyét, annak ellenére, hogy nem egy gyors téma, meg hosszú is.

Említettétek, hogy idén sok a bulitok, láttok-e valami különbséget a nyugat-európai, vagy más külföldi fellépések és a hazaiak között? Más-e a fogadtatás, a közönség?
András: Pont a minap gondolkodtam rajta, hogy nekem ez az év a zenekar szempontjából szinte egy álom. Imádok úton lenni, koncertezni. Szinte mindig volt valami hátráltató tényező, nem volt új lemez vagy más. De ebben az évben olyan élményeket éltünk át, és annyira jó a csapat, hogy szinte haza sem akarunk jönni egy-egy koncertről. Szerintem a többiek nevében is mondhatom ezt. Idén voltunk először Görögországban, volt egy kisebb körünk Nyugat-Európában, mondhatni, egy miniturné Németországban, Hollandiában és Angliában, és ezek nagy élmények voltak a sikeres koncertek mellett. Nem mondanám egyébként azt, hogy más lenne egy kinti koncert. Amit én látok, hogy sok olyan helyen játszottunk most, ahol nem nagyon ismertek minket, ilyen volt például Brighton, hogy általában azok is elkezdtek bőszen bólogatni, akik nem ismertek minket, majd jöttek beszélgetni, lemezt venni. Amellett, hogy próbáltuk úgy összeválogatni a dalokat, hogy ne csak zúzás és darálás legyen, az ilyesmi mindig óriási élmény, nagy sikerként éltem meg.

Nálatok nem nagyon találkozom azzal, amivel más, hosszabb ideje működő zenekaroknál, hogy esetleg fanyalognak a rajongók, hogy mondjuk az első három lemez volt az igazi, meg hasonlók. Máshogy áll az ember a zenéhez, szövegekhez 20 év elteltével. Ti mit tapasztaltok ezzel kapcsolatban? Van, aki azt mondja, hogy jó-jó, de azért a Phantoms volt az igazi?
András: Hogyne, de valahol ez érthető, szerintem a legtöbb ember úgy hallgat zenét, hogy az adott korszakához köti azt. Ha ez egy olyan korszak, amire szívesen emlékszik vissza, ahhoz köti a zene élményét, neki az ad sokat. Nézzük a Venom példáját, mindenki az eredeti trióra emlékszik, de az idei Rockmaratonon a mostani felállás is óriási bulit adott. Az ilyesmi teljesen érthető, nekem is van olyan zenekar, akiknek csak a korai dolgait hallgatom. Ilyen a Satyricon például az első három lemezzel. Biztos vannak így néhányan velünk is. Ha nevezhetjük ezt erénynek, akkor a Sear Bliss egyik erénye az, hogy a sok különböző felállás miatt minden lemez mást képvisel. Viszont a Letters egy elég tudatos rákészülés eredménye volt. A zenekar történetében ez a felállás van együtt a leghosszabb ideje, és szerintem így készül a következő lemez is. Aki ezt szerette meg, annak nyilván ez tetszik majd újra. De semmi probléma nincs azzal sem, ha valakinek a Phantoms a kedvence. Valószínűleg akkor megalapozódott valami, mi viszont már az új lemezre alapozunk, és a közönség hiányolja a régi dalokat, rá tudnak hangolódni az újakra is.
PZ: Sőt, már nem is követelik mondjuk a Pagan Winter dalait!
András: Azóta már unokáik vannak (nevet)!

Nagyon erősnek tűnik a felállásotok, koncerteken is látszik, hogy mindenki élvezi, működik a zenekar.
András: Így van, ez nagyon jó érzés. Ha valamit a múltból le tudok szűrni a sok küszködés után - hogy már megint keresni kell valakit -, akkor az az az, hogy csak úgy működik jól a zenekar, ha mindenki egy szekeret tol, és most nagyon ezt érzem. Számomra ezért is a zenekar legjobb időszaka a mostani. Korábban valami miatt mindig volt egy kis keserű szájíz, ez most nincs.
PZ: Nemrég például, ahogy mondani szokás, egy seggel jöttünk haza Brightonból. Egy 28 órán át tartó utazás során szinte törvényszerűek a kisebb-nagyobb súrlódások, de most nem volt semmi ilyesmi. Odafelé 3 részletben utaztuk le a távot, mivel koncerteket adtunk, visszafelé egyben. Ilyenkor már fáradt, nyűgös és büdös is az ember (nevet) De mindenki teljesen pozitívan állt az egészhez.
András: A hazai kör szintén ilyen volt. A rövidebb távok ellenére ott is voltak embert próbáló napok, alváshiány. Lehet, hogy kicsit fel is nőttünk időközben.
PZ: Én nem!

Zoli, jelent ma még valami extrát a harsona használata?
PZ: Okoz még meglepetést, főleg annak, aki először látja a zenekart. Gyakran látom, hogy a beállás alatt méregetnek, hogy ez meg mi a f… fene, mit akar ez ezzel, miért játssza a Ho-ho horgászt a beállás alatt? Aztán ez általában az első másodpercek után megszűnik, látják, hogy működik. Utána biztos megmarad a társítás, hogy ez a zenekar, ahol volt ez az extra hangszer, nem az marad meg, hogy itt volt még egy kámzsás, vagy pandafestékes banda.

A színpadon is megállod a helyed, akkor is amikor nem használod a hangszert.
PZ: Jaja, szeretek táncolni (vevet)

Összességében a black metal, ha mondhatjuk, egy egyszerűbb zenei stílusnak indult, de aztán nagyon szerteágazóvá vált, sok dolog belefér. Nektek ez mit jelent szellemileg, zeneileg?
András: Azért a Sear Bliss soha nem volt csak és kizárólag black metal. Én a korai black metalban azt szerettem, hogy minden zenekar más volt, ez óriási újdonságot jelentett. Amikor indult a banda, ki is akartunk kicsit lógni a sorból, ezért jött a képbe a fúvós hangszer. Azok a zenekarok lebegtek a szemünk előtt, akik – még ha egyszerű zenét is játszottak – „mást” csináltak. Más volt egy Beherit, egy Bathory, egy Celtic Frost. Nem hozzájuk hasonlítom magunkat, félreértés ne essék, de maga a szellemiség, hogy nem kell beállni a sorba, az ugyanaz.
PZ: Önmegvalósítás, öntörvényűség.
András: Igen. Pont az a lényeg, hogy valami más legyen, mint a megszokott. Nálunk nem az a black metal, hogy úgy kell játszani, mint a második Darkthrone lemezen.
PZ: Nincs szükség a sokadik fénymásolatra.

A szövegekért egyedül te felelsz, András?
András: Az utóbbi időben igen, de ez nem mindig volt így. A mostani lemezre elég tudatosan készültünk, először volt elvonulás, bezárkóztunk Egerváron egy kastélyba, ott ötleteltünk, zenét írtunk. Korábban nem fordítottunk ekkora figyelmet a szövegekre, az mindig a végén jött. Most sokkal több energiát fektettem ebbe is. Volt egy egyedüli elvonulásom, és a dalszövegek végül egy hosszú utazás során születtek meg, már az elkészült demókra. Nagyon őszinte, mélyről jövő szövegek születtek, ahogy a zene is az. Az elvonulás azért is volt szükséges, hogy két héten át, távol az emberektől és a saját világomtól rá tudjak hangolódni erre a feladatra. Rászántam az időt, egyfajta önfeltáró, önfelismerő „szeánszot” tartottam.

Hangsúlyozod az elvonulást, önfeltárást… Lehet még egy ilyen mély lemezt csinálni?
András: Jó kérdés, pont beszéltünk róla, mennyire egyedi volt a lemez miértje, mikéntje, ahogy íródott. Megvolt sok kapcsolódási pont, mindenki ugyanazt akarta, meg az egész időszaknak a hangulata. Ezt nem lehetett volna máskor megírni. Persze ez volt a Phantoms idején is, de a mostani szövegeket még kevésbé lehet reprodukálni. Hülyeség lenne úgy nekiállni valaminek, hogy az új lemezt vigyük tovább. Megint össze fogunk jönni, meglátjuk, hol tartunk ennyi koncert, utazás után. Hiszem, hogy ez fontos. Régen próbáltuk azt, hogy otthon mindenki önállóan dolgozott. De nem ugyanaz, mikor egy csapattal egy teljes éven át együtt vagy, utazol, koncertezel, ismeritek egymást. Ez szerintem legközelebb még hangsúlyosabb lesz, de lehet, hogy már most is hallatszott. Biztos vagyok benne, hogy ez az egység még jobban rányomja majd a bélyegét a most következő dolgokra. A szövegek terén egyelőre teljesen nyitott a kérdés, vannak elképzelések, de biztos vagyok benne, hogy más lesz, mint az előzőek.

Honnan szereztek inspirációt? Zenékből, könyvekből, filmekből, vagy bármi másból?
PZ: Fogalmam sincs, én eleve a kész alaptémákat kapom meg, ahhoz próbálok igazodni több-kevesebb sikerrel.
András: Nálam úgy megy, hogy ha kezembe fogom a gitárt, akkor szeretek elmélyedni, nem jön egyszerűen, kell egy hangulat, van egy kialakult rituálém, ha lehet így mondani. Nem szoktam félretenni ötletet. Nálam az vált be, hogy ha kitalálok valamit, akkor felveszem és kidolgozom. Addig dolgozom rajta, gyúrom, amíg úgy érzem, hogy jó nem lesz, és addig nem is foglalkozom mással. Nálam ez a ráhangolódás egy elég tudatos, nagy koncentrációt igénylő folyamat. Érzéseket, hangulatokat szeretnék kifejezni. Azt vallom, hogy az igazán komoly művész erénye az, hogy bizonyos dolgokat ki tud fejezni hangszerrel, vagy szöveggel. Egy-egy riffnek is megvan a miértje, hogy mi honnan jött, és ugyanaz igaz a szövegekre is. Emiatt az inspiráció származhat egészen hétköznapi dolgokból is. Nem csak zenékből, hangulatokból, de akár a saját életemből, a mindennapi harcaimból. Ha az ember elér egy olyan életkort, amikor már eleget harcolt, akkor néha számot kell vetnie. Ezt igyekszem zenébe önteni, emiatt aztán sokszor terápia jellegű az írás. Ez a lemez elég nehéz volt ebből a szempontból a szövegek terén. Nagyon őszinte, személyes, de valahol nagyon hétköznapi. Ez merész gondolatnak tűnt elsőre, soha nem írtam még ilyen szövegeket. De úgy gondoltam, miért ne lehetne valami szokatlanabb ezen a téren is?

A történelmi témájú szövegek közös érdeklődés gyümölcsei voltak?
András: Igen, abszolút. Régen is, még az internetes korszak előtt a könyvtárban olvastunk, kerestük a régi magyar mondákat, mítoszokat. Manapság ez már könnyebb.

Vannak olyan elméletek, hogy a szavak, a nyelv csak korlátozza az emberi elmét, annak kifejezését. A zenében esetleg ezt a hiányzó részt jobban meg tudjátok valósítani?
András: Igen, szeretném ezt hinni, mert a legtöbb zenével, amit hallgatok, borzalmasan szoros kapcsolatot tudok kialakítani. A mai napig imádok és gyűjtök zenéket, amikkel közelebbi viszonyt ápolok, az ilyesmi tényleg lelki síkon megy. Szeretném hinni, hogy mi is ezt tudjuk kifejezni, hogy jelent másnak olyasmit a zenénk, amit nekünk egy számunkra fontos lemez. Én ilyen szempontból régimódi vagyok, és sok régi zenét is hallgatok, mert ezek mára a véremmé váltak. Ilyen szempontból valóban helytálló, amit mondasz, amúgy sem vagyok igazán a szavak embere, a dalszövegeket is sokkal nehezebb volt megszülnöm, mint mondjuk egy költőnek, vagy egy hivatásos szövegírónak. Azonosulnom kell azzal, amit meg akarok írni. Ez nem mindig megy könnyen, van, hogy hónapokig nem is sikerül. Többek között emiatt telik el néha sok idő a lemezek között, ezt nem lehet csak úgy, csettintésre csinálni.

Illetve akkor iparrá, termékké válhat.
András: Így van.

Milyen zenéket hallgattok? Említetted a régi zenéket, az örök favoritokat. Mennyire hallgattok újabb zenéket, metalon túli dolgokat? A Hiinaar-ban is közreműködtök, ami nem egy szokványos zene, sokkal experimentálisabb.
P.Z.: Tegnap a kocsiban háromszor is lepörgettem a Hiinaar lemezt, amelyen az intrón túl még kettő dalban is játszom. Jó kis anyag. :-D
András: Igen, ez jól jellemzi zenei ízlésünket, igazából nagyon vegyes. Lehet, hogy meglepődnél, hogy mik szólnak a turnébuszban. Nyilván a hangulattól is függ, de tényleg nagyon sokrétű. Azt hiszem csak így lehet változatos zenét alkotni, ha az ember nyitott. Hallgatok én is egy csomó black metalt, de nagyon sok mást is. A Hiinaar jó példa, azzal azért is tudtunk azonosulni, azért volt megtiszteltetés, hogy Gábor felkért minket, mert pont azt képviseli, amit mi is - ezer dologban meglátjuk azt, ami hozzánk szól, ami jelent nekünk valamit. Egy ilyen változatos, eklektikus lemez pont valami olyasmi, ami valahol mi magunk is vagyunk.
PZ: Lehet, hogy furcsának tűnik, de én egy csomó vidám hangulatú zenét is hallgatok mostanában, főleg munka mellett. Muszáj valahogy kordában tartanom magam. 
András: Én nem. (nevet) Pont a legdepressziósabb zenéktől érzem jól magam.
PZ.: Közös zenekari kedvenc például a Killing Joke, akiknek annyira szerteágazó a tevékenységük, hogy azt már alapból nem lehet beskatulyázni.
András: Igen. Kérdésedre válaszolva jól jellemzi a zenekart, hogy – a hülyéskedés mellett persze – adott esetben körbeadogatjuk az adott eszközt, amiről szól az autóban a zene, és mindenki mást tesz be. A múltkor Hollandiában, amíg a többiek aludtak, mi Kováccsal (Kovács Attila gitáros) éppen olyan hangulatban voltunk, hogy női énekes zenéket hallgattunk, amiket általában nem szoktunk. Akkor belefért az elektronikus, ambient zene is.
P.Z.: Nem Anna and the Barbies? (nevet)
András: Nem, akár a The Gathering elvontabb dolgai, mindenféle elvont, furcsa zenék. Amíg a többiek aludtak, mi passzolgattuk egymás közt a zenéket. Szoktunk olyat csinálni, hogy feldobunk egy műfajt, ha olyan kedvünk van, például az indusztriális vonalat, és mindig tudunk egymásnak újat mutatni. Ilyen volt a Grave Pleasures is például.

Milyen célja lehet még egy magyar zenekarnak, nevezzük black metalnak, mégis úgy ismernek titeket azon túl, hogy lemezeket adjon ki, turnézzon? Vannak-e még megvalósításra váró álmok?
PZ.: Persze. A kacsaláb még hiányzik a palota alá (nevet)
András: Mi mindig annak a hívei voltunk, hogy lépésről lépésre haladjunk. Élvezzük ezt az évet, alig várjuk, hogy nekiálljunk az új lemeznek, de nincsenek nagyratörő tervek, amik nyilvánvaló hülyeségek. Szerintem teljesen elégedettek vagyunk a zenekar mostani állásával. Van egy nem túl nagy, de lelkes kiadó a hátunk mögött, van egy nagyon jó, kialakult táborunk, akik eljönnek a koncertjeinkre, ez pedig nagyon nagy dolog számunkra. Van egy olyan felállás, ahol minden tag szívvel-lélekkel beleteszi a közösbe azt, amiről számára szól az egész. Ebben hiszünk, hogy ez viszi előre zenekart. Közhely, de akkor sincs semmi, ha nem viszi előre. Azért már vagyunk annyi idősek, csináljuk annyi ideje a zenekart, hogy ha megfigyeled, akkor is csináltuk, amikor senki nem volt rá kíváncsi. Mindig jellemző volt ránk a kitartás. Soha nem tűntünk el a térképről. Talán bizonyos kihagyásokkal, de mindig jöttek az új lemezek.

Tavaly azt mondtad a szombathelyi koncerten, hogy az Eternal Recurrence olyan tüskés lett, ami után fel szoktak oszlani a zenekarok, de ti még ahhoz is lusták voltatok :-)
András: Tényleg mondtam valami ilyesmit.

Akkor azért voltak nehezebb időszakok, az a lemez nem egy egyszerű darab, főleg egy Arcane Odyssey után.
PZ.: Ami egy slágerparádé! (röhög)
András: Igen, az egy kib.szás volt!  Én is gondolkodtam, hogy felállítok egy listát, amin ott van pl. a Megadeth-től a Risk, a Paradise Losttól a Host…
PZ: Pedig a Host egy tök jó lemez!
Csak nem metal, hanem Depeche Mode! (nevet) 
András: Igaz! A múltkor meg is vettem egy börzén. Maradjunk abban, hogy az Eternal Recurrence lesz a mi Host-unk. Ott az volt a gond, amiről beszéltem. A csapat széthullott, nem volt egység, ennek a fontossága pedig nem tűnt fel akkor. Sok zenekar egy ilyen, nem kifejezetten sikeres kör után tényleg feloszlik. De egyébként büszke vagyok rá, bizonyítási vágy volt bennem akkor, mondván, ha nekem kell megcsinálni, akkor megcsinálom. Szeretek is az albumról pár dalt, de ritkán játszunk róla. Ha olyan kedved van, otthon meghallgatod. Sok zenekarnak van ilyen lemeze.
PZ.: Azért nem hallgatnám egy házibulin!

András, az Arkhéval vannak terveid?
András: Vannak tervek, de elég elfoglaltak vagyunk. Volt is pár hete egy koncert, egész jól kialakult egy kis közös eszmeiség négyünk, azaz ötünk között, mert ott a hangmérnökünk is zenekari tag, a vizuális effektekért szintén ő felel. Adott egy lökést az is, hogy kicsit fejlesztettem a z otthoni felvevőrendszeremet, mellette egy demót most fejeztünk be. Általában semmi időm nincs, és mindig ezen kesergek. Ettől függetlenül egy régi barátom - akivel a Sear Bliss-t alapítottuk - hazatért Angliából pár hétre, és persze vele is azonnal zenélni kellett! A közös gyökereink megmaradtak, ami nála inkább a nyolcvanas évek hardcore zenéje, meg az abban gyökerező dolgok, Carnivore, S.O.D., Napalm Death, szóval csináltunk pár ilyen számot. Mondhatni, black metal keverve a saját gyökereinkkel. Változatos, érdekes. De a kérdésre visszatérve, Arkhé is lesz.

Mondanék néhány black metalhoz kapcsolódó személyt, egyéb dolgot, kíváncsi lennék a véleményetekre. András, te Burzum-pólóban voltál a rockmaratonos koncerten. Adja magát Varg Vikernes.
András: Ahogy mondtam, elsősorban lelki síkon hallgatok zenét. ’94 novemberében jött az az érzés, mikor meghallgatsz valamit, és utána nem vagy ugyanaz az ember. Ekkor megvettem a Burzumtól a Hvis lyset tar oss lemezt. Az a hangulat olyan szintű sokkot okozott akkor, hogy el sem hittem. Aztán a Filosofem is. Számomra a ’90-es évek közepe táján meghatározó lemezek voltak, nagyon sokat adtak nekem. A Burzumot nagyon szeretem, sőt egy-egy újabb megnyilvánulás is nagyon jó volt. Kedveltem Varg Vikernes Youtube-csatornáját, amíg meg nem szüntették, és nagyon tetszett az UAZ terepjárója is.  Azok a régi lemezek ma is sokat jelentenek, függetlenül attól, hogy mi történt azóta. Letagadhatatlan, hogy fenti két lemez ott van a műfaj mérföldkövei között.

A black metalban vannak sátánista, ateista, nihilista, illetve spirituális vonalon mozgó bandák is. Nektek mit jelent a spiritualitás a black metalban?
PZ: Én punk vagyok, nekem semmit! (nagy nevetés.)
András: Ez jó! Ahogy az előbb is mondtam, sokszor nem a fülemmel hallgatok zenét. Ezt illetően felhozhatom példaként az első Ulver-lemezt (Bergtatt) is. Ezek a lemezek nekem megvannak több verzióban, a mai napig olyan érzéseket adnak, amelyek többek műfaji kedvelésnél, akár mondható azt is, hogy spirituális gyökerűek. Azt nevezem inspirációnak, hatásnak, ami formálja a lelkivilágodat. És voltak ilyen lemezek a black metalban. Akár az első Emperort (In the Nightside Eclipse) is mondhatnám. Ezek olyan zenék voltak, amikkel első hallásra tudtam azonosulni, formálták a személyiségemet. Valahol ezt nevezem spirituális hatásnak.

Ami igazán ijesztő ezekben a lemezekben, hogy például az első Emperort is tinédzserek vették fel.
András: És mi minden van benne! A mai napig elképedve hallgatom azt a lemezt, döbbenet.

Igaz ez a korai Satyricon lemezekre is.
András: Igen, a múltkor beraktam a Dark Medieval Times-t a kocsiban, de a fiam megijedt az intrónál. Az Iron Maidentől nem fél  
PZ: Ami nekem nagy élmény volt zenei szinten annak idején, az pont a Phantoms. A mai napig emlékszem, mikor hallottam, talán 17 éves lehettem. Egy ismerősömtől kaptam meg másolt kazettán, épp KRESZ-oktatásról mentem haza. Beraktam a walkmanbe, hallgattam a parkban, és azt gondoltam, hogy „Atyaúristen, ez mi?!” Hatalmas hatással volt rám. Heteken át naponta legalább egyszer le is ment, és mit ad isten, most itt nyilatkozgatok mindenféle hülyeséget a zenekar tagjaként. A kazetta már sajnos nincs meg, de az élmény örök.
András: A Metallica és Master Of Puppets volt még ilyen, a mai napig emlékszem arra az érzésre, a sokkra, amit éreztem, mikor először halottam. Vagy az Iron Maidentől a Somewhere in time. Lefagytam.

Lords of Chaos film?
András: Én nem láttam.
PZ: Én láttam egyszer, és a mai napig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e, vagy hogy mi a véleményem róla. Olyan, mint a Twin Peaks harmadik évada, ott sem tudok dönteni. Voltak olyan részek, amik nem, vagy kevésbé tetszettek. Szerintem az a bajom a filmmel, hogy kialakult egy kép bennem, hogy micsoda tudatos megfejtések voltak akkoriban, komoly, felnőtten gondolkodó emberek hoztak létre kétségtelenül magas művészeti nívóval bíró, úgymond kortalan, hatalmas hatású lemezeket, zenéket. És könnyen lehet, hogy az igazság, amit a film is megmutat, hogy emellett éretlen tinik voltak, akiknek zűrzavar volt a fejében. Annak ellenére, hogy a zenéjük az volt, ami. Lehet, hogy emiatt éreztem kicsit idegennek.

A zenekar és a civil melótok mellett jut még valamire időtök?
PZ: Nekem van egy punkos zenekarom, ami kevésbé aktív, de lesz októberben egy koncertünk, szóval lassan elő kell szednem a gitárt. (nevet) Szerintem mindenkinek ez a baja, hogy kevés az időnk még erre a zenekarra is. Több idő és energia befektetésével, talán még a mostani helyzetnél is többet ki tudnánk hozni belőle.
András: Mindig elcsodálkozom, hogy a kilencvenes években milyen volt a tempó… Jött a Pagan Winter demó, a Phantoms, aztán a Haunting. Ezek a dolgok pár hónap alatt játszódtak le. Most ennyi mindenhez évek kellenek, és sajnos a korból, elfoglaltságokból fakadóan ez már nem fér bele. Sok dolgunk van, 40 fölött már nem tud úgy pörögni az ember, lassabban regenerálódik. Ugyan ez a helyzet a zenében is, de imádjuk csinálni, és ez a lényeg.

Napi politikával foglalkoztok, globális kérdésekkel? Közhelyes, érezhetően nyakunkon a globális felmelegedés is.
András: Annyi feltétlenül látszik, hogy a világ aktuális helyzete fenntarthatatlan. Biztos vagyok benne, hogy nagy változások lesznek. Ami globálisan látható, hogy nem csak politikai és környezetvédelmi szempontból, hanem minden szinten fenntarthatatlan a jelenlegi helyzet. Ahogyan ősi civilizációk megroppantak egy idő után, vagy ahogyan bizonyos szigetek túlnépesedtek. Valószínűleg valami hasonló várható.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr115008928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum