RockStation

Leander 10: Már elővételben nézőcsúcs! 30 dalos program! Új dal- és klippremier!

2019. augusztus 17. - theshattered

leander10.jpgBrutálisan hosszú programmal, egy vadonatúj dal klippremierjével és sok-sok meglepetéssel köszöni meg Leander a rajongóknak a minden eddiginél nagyobb érdeklődést augusztus 19-én a Barba Negra Track-ben. Leander 2009. augusztus 19-én publikálta a Csak Te című dalát, videoklipjét.

A ma már klasszikusnak számító nóta zenéjét és szövegét is Leander írta, és az összes hangszeren az ő játéka hallható.

Az augusztus 19-én a Barba Negra Track-ben megrendezésre kerülő monstre koncert műsorát a rajongók szavazatai alapján állította össze Leander. A 20 legnépszerűbb Leander / Leander Rising / Leander Kills dal mellett 10 különlegességgel is készülnek az Amigod és a Leander Kills tagjai, sőt egy dal erejéig Leander első zenekar a Babylon is színpadra lép. A különleges vendégek (Bodor Máté, Icarus, Peleskei Bence, Porkoláb Norbert, Szabó Gergely) egész sorát felvonultató koncerten több olyan dal is elhangzik majd, melyet még soha nem láthatott, hallhatott élőben a közönség, köztük a legutóbb publikált Kicsiny falum, mely a Youtube népszerűségi listáján az előkelő 10. helyig jutott.

Ha mindez nem lenne elég, akkor a Boldogságvirág című vadonatúj Leander Kills dal videoklipjét is a koncerten mutatja be a zenekar. Amilyen különleges a jubileumi program, olyan felfokozott a közönség várakozása: már öt nappal a koncert előtt minden korábbi Leander rekordot megdöntött a jegyelővét, pedig sok felejthetetlen koncert fűződik Leander nevéhez a Leander Rising búcsúkoncerttől kezdve, a 2016-os Track-es koncerten át, ahol pankrációs ringet építettek a színpad elé, melyben a koncert előtt exkluzív bemutatót láthatott a nagyérdemű, majd a koncert során egy dalt a ringben adott elő Leander és Icarus. Hasonlóan emlékezetes volt a tavalyi Budapest Park koncert, ahol pedig egy második színpadot épített a csapat, hogy az akkor legfrissebb dalukra, a Majd úgy sírsz értem-re különleges klipet forgasson a rajongók bevonásával.

A LEANDER 10 koncertre különleges merch termékekkel is készül a banda, hogy a rajongók hazavihessenek valamit a megismételhetetlen augusztus 19-i koncertről. A 18 órai kapunyitáskor Leander és zenésztársai közönségtalálkozót tartanak, hogy aki személyesen is szeretne találkozni velük vagy közös fotót készíteni, megtehesse ezt. Az augusztus 19-i LEANDER 10 koncert különleges vendége a Down For Whatever zenekar lesz. Miattuk is érdemes időben érkezni!

A jegyeket, ha nem tettétek volna még meg, IDE KATTINTVA tudjátok beszerezni, a koncert hivatalos Facebook-eseménye IDE KATTINTVA érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2215012462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum