Tool - Fear Inoculum (Volcano, 2019)

Amiért érdemes 13 évet várni

2019. augusztus 30. - RaczUr

toolfi.jpgKevesen vagyunk, akik hittek benne, hogy tényleg eljön ez a nap. 13 év 4 hónap és 2 nap után újra egy Tool lemezzel gyarapodott a világ. Nem volt ez egy könnyű szülés! Sőt! A 2006-os 10 000 Days után hosszas pereskedésbe futott bele a zenekar, emellett Maynard James Keenan is elfoglalt lett a másik két projectjével az A Perfect Circle-lel és a Pusciferrel. A rajongók meg ahogy tudták úgy próbálták feldolgozni, hogy néha megvillantotta valamelyik tag az új album reménysugarát. Hol elviccelve, hol a Guns N' Roses Chinese Democracy-jéhez hasonlítgatva a kialakult helyzetet, hol teljesen lemondóan. És akkor ízlelgessük egy kicsit még, hogy mennyit jelent ez a 13 év 4 hónap 2 nap: a Tool egy az egyben kimaradt például a közösségi médiák mindent behálózó térnyeréséből, és abból, hogy az időközben felfutó online zene szolgáltatókon megjelenjenek (az iTunes, Spotify stb. bojkottjukra gondolok itt, ami viszont ebben az évben már náluk is járható út lett; apró könnycsepp elmorzsolást ért ez nekem). Egy éles szemű marketinges ilyenkor már többszöri válságmegbeszélést hívna össze, hogy miként tartsa életben a zenekar nimbuszát. Ehelyett a Tool ebben a hosszú szünetben is meghatározó tényező tudott maradni. Sőt!

Vagyunk jó páran, akiknek ez a zenekar régi szerelem, de ezalatt a tizenhárom év alatt is felnőtt egy generáció, amelyik úgy ismerhette meg azt a négy albumnyi csodát, amit ez a négyes csinált, hogy közben Schrödinger macskájának a dobozát kellett bámulniuk, néha megpiszkálgatva, reményteljes szemekkel nézni, ahogy valami mocorgást lehet észlelni (Descending). Nekem is akkor realizálódott igazán, hogy a tízes években rezignáltan mégis meghatódva elkönyvelt Undertow-Aenima-Lateralus-10 000 Days keretet ki kell majd bővíteni egy Fear Inoculummal, amikor a prágai koncerten saját szememmel láttam a 2019.08.30-as dátumot a kivetítőn. A keret bővítés pedig valós, annyira, hogy egy teljes értékű új darabbal kell számolni, amelyik a Tool életmű 20%-a lesz (mégmielőtt: az Opiate és a Salival kettősnek is kijár a megbecsülés, legyen a 20%-ból inkább 14,28%).

Azok akik katona fegyelemmel vagy sóvárogva várták ki ezt az időszakot most megkapták az ajándékukat a Fear Inoculum képében. Amihez annyit mindenképp hozzáfűznék előzetesen, spoiler mentesen, hogy egy olyan lemez, ami körülbelül olyan megvilágosodást tartogat, mint amikor az Űrodüsszeia 2001-ben a majmok rálelnek a fekete monolitra. Az első pillanattól kezdve érzed, hogy ez nem evilági. Ember alkotta, de az igazi tervező más. Nem hús-vér, és nem a mi behatárolt idősíkunkon mozog. Amíg az Aenima egy kíméletlenül tisztító, az emberi érzelmek gyökerét darabokra szedő anyag volt, a Lateralus pedig az örök igazság megértését és beteljesedését hozta el, addig a Fear Inoculum már jócskán a sztratoszférán túlról tekint ránk, mint EMBEREKRE, úgy hogy közben köztünk van, bennünk van, de eközben egy teljesen más dimenzióban is.

tool2019.jpg

Az elejétől kapcsolódni lehet a Fear Inoculumra. Ebben az első lökést pont a címadó dal adja meg, amit már a megjelenés előtt pár nappal belengetett a Tool. Már ez a dal is jelezte, hogy nem egy olyan lemezről lesz szó, amit végig pörget az ember, és rögtön ítélkezik. Legalábbis a Fear Inoculum nálam körülbelül a harmadik-negyedik hallgatásnál ért be igazán, vagy hogy pontosabban mondjam, annyi idő után állt rá az elmém. Ez egyébként az egész lemezre is értendő. A Pneuma viszont egy teljesen új darab volt, ennek ellenére kapásból visszarepített 2001-be, amikor először hallgattam meg a Lateralusról a címadót, vagy a The Patientet. Libabőr! Abból is az a fajta, amitől úgy leszel szomorú, vagy melankolikus, hogy közben a teljes üresség megtelít, és felemel. Egyébiránt még itt jegyzem meg, hogy MJK szövegei keményen betaláltak, főleg ha ebből a szempontból a kicsit csélcsap 10 000 Days a viszonyítási alap. Nem mellesleg sem alibiző biztonsági ének témák, sem pedig túl gondolt, izzadtság szagú vokálok nincsenek a lemezen. Maynard nagyot megy, és tökéletesen énekel végig. Nem sokat, de amikor igen, akkor teljesen lebilincsel.

Arra nem számítottam hogy fognak egy olyan irányt venni ezzel a lemezzel, hogy gyakorlatilag 7 (azaz inkább 6) monstrumot raknak fel egy albumra. Márpedig a joker trekk Chocolate Chip Trip kivételével jócskán 10 perc fölötti dolgok az építőkockái a Fear Inoculumnak. És ezek a morózus építőkockák is a maguk kisebb építő darabjaiból állnak. Nem úgy meditatív ez a lemez, hogy egy témába kapaszkodnak bele, hanem olyan irányokba tekerik, forgatják rubik kocka szerűen, hogy a végén (vagy csak jóval később) esik le, hogy milyen képet is ábrázol a nagy egész. Az Invincible és a Descending mint első fecskék jelezték már ezt az irány. Koncerten is ütős volt mindkét dal, lemezen megszólalva pedig még inkább leesik az ember álla. Ez pont fordítva volt az albumon utolsó előtti Choclate Chip Trippel, ami élőben egész jól vette ki magát, itt viszont eléggé kilóg az összképből.

Persze a Tool lemezeknek egyik velejárója, sajátossága az összhatást ékítő, de klasszikus dalnak nem nevezhető tételek (Lost Keys, Mantra, Message To Harry Manback stb.). A digitális kiadásban viszont a dalokon van a hangsúly, és azokon belül nagyon nagy íveket írnak le, pedig ha le akarnám egyszerűsíteni, akkor mondhatnám, hogy egy séma szerint van megírva az összes szám. Zúzások, fokozások, lebegős elszállások váltogatják egymást. Viszont olyan egyensúly van benne, hogy a tízen pár percek is csak pillanatoknak tűnnek. Jó példa erre a Culling Voices, ami Tool léptékkel mérve is egy igen okos és kiművelt darab lett. Akárcsak a többi, ez is higgadtabb, viszont olyan kísérteties hangulatot hoz, mintha az összes legmélyebbről jövő imát egy dalba sűrítené az emberiség. Ez az a dal, ami nálam simán benne van a top Tool dalok ötös listáján. Ott is igen előkelő helyen.

tool_2019_1.jpg

A záró 7empest elhozza a karcosabban bedurranó, de ugyan csak emelkedett hangulatú, átfogó zárszót. Itt is beletelik pár hallgatásra, hogy rá leljen az ember a 7empest fura sodrására, különleges hullámaira, de egyáltalán nem lehetetlen. Talán ennél a dalnál köszön vissza leginkább a 10 000 Days hangulata, főleg a kicsavart riffek és ütemek okán (ami fel-felbukkan az album majd 80 perces menetideje alatt). Viszont hogy szubjektív legyek, ez a lemez köröket ver a 10 000 Daysre, és nálam igencsak az Aenima és a Lateralusszal van egy vonalban. És mondom ezt úgy, hogy nekem is feltűnt, hogy néhány korábbi Tool riff "újra lett kukázva" (a Reflection néhány része pl. visszaköszön a Pneumaban és a Culling Voicesban is). De mégis működik, mert teljesen más a kontextus, teljesen más a hatása. Szívesebben hallgatom ezt így, mintsem hogy valami új fejlődési irány mentén valami olyan dolog süljön ki ebből, amivel a zenekar sem tudna azonosulni. Itt viszont minden a helyén, a hangzás igényesen adagolt, és ha majd tizedjére hallgatom meg, akkor is biztos, hogy találok benne valami addig fókuszon kívülre esett finomságot, ami letaglóz, elkápráztat és lenyűgöz.

Annyi biztos, ez a lemez még sokáig lesz beszédtéma, jócskán hagy maga után értelmezni valót, lesznek is megfejtések, hogy a mindenséghez, a vallásokhoz, vagy a hetes számhoz hogyan kapcsolódik ez az anyag, vagy hogy milyen szakrális geometria mentén lett megírva. Emellett úgy időtálló, hogy közben aktuális is, talán már mindenkinek jól látható, hogy az eddig ismert világrendünk és világképünk napról-napra repedezik, és ezek a hajszál repedések sokasodnak. Erre pedig olyan hitelességgel reflektál az album egésze, hogy nem csúszik bele a pátoszos kesergésbe, nem kezd el haragosan vádaskodni és nem is emeli magát dicsfénybe, mint aki mindenre tudja a megoldást. És hiszek is Maynardnak (hogy a viharba ne hinnék egy olyan embernek, aki Arizona-ban egy önfenntartó kommunát egyenget leginkább a borászatra koncentrálva). Ez az anyag pedig több lett annál, mint amit vártam, egy elképesztően komplex élmény, ami szótlanul hagy hosszú percekre, és rengeteg érzelmet ad át, és generál. A Fear Inoculum képében egy olyan új Tool-lemezt kaptunk, ami még hosszú évekig hivatkozási pont lesz. Joggal!

Tracklist:

Fear Inoculum
Pneuma
Invincible
Descending
Culling Voices
Chocolate Chip Trip
7tempest

5kop.png 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9115031242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilgrim76 2019.08.30. 09:53:11

Nos, röviden, tömören: Így kell frissen megjelent rocklemezről kritikát írni! :)
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum