Scott Stapp - The Space Between the Shadows (Napalm Records, 2019)

"Harcoltam az Ördöggel, és..." én győztem

2019. szeptember 02. - ronnietoad

stappstappspacecdcover.jpg

Scott Stapp hat év szünet után, kihozta harmadik önálló stúdóalbumát. A nyár második felében, öt különböző Billboard listán végzett vele a top #10-ben. 

Adódik úgy, hogy a rohadt Karma páros lábbal tapossa a kicsi Világodat a bakancsával, nem kímélve ami fontos, közeli számodra. Egyszerre zúz végig mindenen válogatás nélkül, ezt hívjuk úgy – másik költői képpel élve –, hogy autentikus foslavina, ami ha elindul, meg sem áll, csak zúdul, míg orrig betemet, ráadásul ez nem az a fajta, aminek olyan a szaga, hogy röhögni támad rajta kedved. Egészen pontosan eme fázisomban talált meg a Főszerkesztő úr a The Space Between the Shadows kérdéssel „– Viszed?" „– Ezt a szart? Viszem hát, pont ez kell most.”– dörögtem. Ugyanis azon táborhoz tartozom, akiket a ragya kiver a Creed ömlengős szájnedváradásától, Scott frontember tenyérbemászó karakterétől. Nem elég, hogy drága pacsirtánk égbeszökő szemöldökkel, ájtatos fejjel „tárja szét a karjait a napfény alatt”, többletként fantasztikus jelleme csillan meg eme napfényben a róla szóló régi hírekben, miszerint kész patália volt kiválása a Creedből, és a Kid Rockkal közös gangbang videó bizonyítja szemérmes családi életét, kábszi, minimum két öngyilkossági kísérlet, ittas vezetéssel okozott balhé, csövessé lecsúszás, házastárs bántalmazása… A megnyerő lista korántsem teljes. A fentiek ellenére, mégis úgy hozta a Karma, hogy a lemezét végül együtt emésztettem az életemmel. 

Stappet bipoláris zavarral diagnosztizálták, ezután az elmúlt korszakot önkéntes terápiával, tisztulással, önmaga összepakolásával töltötte. Az új kiadvánnyal emlékezik meg ötéves józanságáról. Ennek megfelelően az anyag témája az „árnyékok közötti tér”, azaz a ránk leselkedő, vagy bennünk élő árnyak, valamint a közöttük húzódó fényes tartományok. Lényegében veszteségek, frusztrációk, elsajátított tanulságok, az ezekben talált értelem, majd megváltás megnyilvánulása, hard rockkal elegyített post-grunge zenébe öntve. A korong címét Scott a Name dalszövegéből emelte ki, melyben saját példáján keresztül fejti ki, hogy korai terheinket ne vigyük át a jövőnkbe, ne örökítsük át az utódainkba. A Wake Up Call szintén a csemetéihez kapcsolható, a túlságosan lírai művet – az utóbbi években oly divatos – gyerekkórus ( The Pretty Reckless, Shinedown, Papa Roach – hogy csak néhányat említsek, akik éltek vele) cicomázza, köztük áriázik Stapp három porontyából kettő is. Az E-moll akkordba dobott Survivor jobb példája a felfelé ívelő üzeneteknek, nélkülözi a pátoszi hatásvadász elemeket. 

scott-stapp-sebastian-smith-purpose-for-pain.png

Szép gesztus a Gone Too Soon, többek között, Chester Benningtonnak és Chris Cornellnek állít emléket. Ami engem illet, részemről itt meg is álltak az előnyei, mert egyáltalán nem tetszik a szám, azonban egy interjúban Stapp elmagyarázta a születését, így meg fontosnak tartom, hogy kitérjek rá. „Valahol azokban az időkben, amikor Chester elment, de még Chris tragédiáját sem emésztettük meg, lapozgattam a híreket, abban láttam az amerikai katonák öngyilkossági rátáját, iskolai lövöldözéseket. Ez olyan események gyűjteménye volt, ami egyszerre megütött. Csak bementem a stúdióba, megkomponáltam, ami egyből kijött belőlem.” Egy másik gondolatmenetben, Scott visszatér zenésztársai esetéhez „Aztán ez egy lépéssel tovább ment önreflexióba. Ember, ez könnyen lehetett volna az én utam is, bizonyos esetekben nem álltam messze tőle. Emlékeztet rá mi lenne velem, ha visszakanyarodnék a régi életvitelemhez.”, utalva rá, hogy tartott már pisztolyt a saját fejéhez. 

Kiváló szerzeménynek tartom viszont a Purpose for Paint, amiről Scott szintén hosszabban nyilatkozott, ebből a lényeget idézem. „Vannak megmagyarázhatatlan, sötét periódusok, amelyeket mindenki átél, és ez a fájdalom intenzív. Ha képesek vagyunk mélyre ásni és a reménybe kapaszkodni a legnehezebb helyzetekben, hiszünk benne, hogy a másik oldalon vár ránk egy cél, akkor találhatunk benne jelentést és átláthatóságot, amely erőt ad nekünk folytatni a harcot.” Ténylegesen harcról beszél a dalszövegben is „I fought the devil and he won". A Purpose for Pain kapott egy klipet, amiben a családon belüli bántalmazás villan be. Nem ez az első ilyen videója Scottnak, a 2013-as Slow Suicide klip is érintette a témát, éppen úgy, mint most, kiindulásként egy némivel összetettebb tartalom kinyitásához. Akad még klassz track, mint például a Face of the Sun, amely groove alapokból bontakozik gitárívekbe. 

A Space Between the Shadows közös munka Stapp, Marti Frederiksen, és a producer-dalíró Scott Stevens együttműködésével, amibe beszállt még Blair Daly, Zac Malloy, meg Kevin „Thrasher” Gruft is. A felvételek több helyen zajlottak: Sienna Studios, Poppy Studios – Nashville, TN and The Cabin – Los Angeles. Chris Baseford keverte, Howie Weinberg masterelte, akik mint mindig, megint szépen dolgoztak. 

Távolból pillantva az album egészére, fordulatokban nem hoz semmi újdonságot, nem fogja reformálni a zeneipart, de még a stílust sem. Sőt, bennem erősen olyan érzetet hagy, mintha visszamennénk 2001-be a Staind Break the Cycle-hoz, persze modern hangzással. Mégis javaslom a Space Between the Shadowst  válságidőszakra, éjszakai autóvezetéshez, esős estékre az erkélyen, azaz tipikus hangulatzene. A záró Last Hallelujah az egyik legjobban eltalált szakasz, keserédesen tálalja milyen a ganéviharban stabilan állni. S lám, végül mindig kiderül, hogy a legnagyobb trágyából sarjad ki egy sokkal zöldellőbb Világ. 

35kop.png

*Ezt a lemezismertetőt magnetic star szerkesztőtársamnak dedikálom

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3315035250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum