Díszdoboz jelenik meg Freddie Mercury szólólemezeiből

2019. szeptember 05. - theshattered

budapest.jpgIgaz, már lassan harminc éve nincs közöttünk, de a ma szülinapos Freddie Mercury legendája nem hanyatlik (persze ebbe nagy szerepet játszik a tavalyi Bohemian Rhapsody című film is). A Queen egykori frontemberének szólómunkásságából most egy speckó díszdobozt állítottak össze az illetékesek, mely egy 3 CD + Blu-Ray + DVD kiadásban lesz elérhető, emellé pedig egy képekkel, idézetekkel teli százhúsz oldalas könyv is jár majd, melyhez épp az említett filmben Freddie Mercuryt játszó Rami Malek írta az előszót. A csomaghoz egy új videó, a Love Like There's No Tomorrow is kiadásra került, ezt minden fontosabb infó mellett lentebb találtok meg.

Persze a lemezeket (melyeket természetesen külön-külön is meg lehet majd vásárolni) nem csak tessék-lássék módon nyomják majd az arra beruházó rajongók orra alá: a tizenkét dalos Never Boring című új összeállítás mellett a Mr. Bad Guy újrakevert korongja és a Barcelona 2012-ben is kiadott nagyzenekaros verziója lesz ott a pakkban, tehát nem kicsiben játszottak az illetékesek. A DVD-n és a Blu-rayen promóciós videókat és Montserrat Caballével közös nyolc, egyenesen az eredeti 35mm-es szalagokról bemásolt filmecskét lehet majd látni, a pontos dallista a következő:freddie-mercury-never-boring-box-set.jpg

Never Boring

The Great Pretender
I Was Born To Love You
Barcelona
In My Defence
Love Kills
How Can I Go On (Single Version)
Love Me Like There's No Tomorrow
Living On My Own (Radio Mix)
The Golden Boy (Single Edit)
Time Waits For No One
She Blows Hot And Cold
Made In Heaven



Mr. Bad Guy - Special Edition


Let's Turn It On
Made In Heaven
I Was Born To Love You
Foolin' Around
Your Kind Of Lover
Mr. Bad Guy
Man Made Paradise
There Must Be More To Life Than This
Living On My Own
My Love Is Dangerous
Love Me Like There's No Tomorrow



Barcelona - Special Edition


Barcelona
La Japonaise
The Fallen Priest
Ensueño
The Golden Boy
Guide Me Home
How Can I Go On
Exercises In Free LoveY
Overture Piccante



Never Boring - Blu-ray / DVD


Made In Heaven
The Great Pretender
Living On My Own
Barcelona
I Was Born To Love You
Time Waits For No One
In My Defence
Living On My Own (Radio Mix)
The Golden Boy (La Nit performance, Barcelona)
How Can I Go On (La Nit performance, Barcelona)
Barcelona (La Nit performance, Barcelona)

Bonus Videos

Freddie Mercury & Dave Clark "Time" Interview
The Great Pretender (Extended Version)
Barcelona (Ku Klub performance, Ibiza)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1415042000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum