A Salvus számomra a magyar metal mezőny egyik érdekes színfoltja. Ha valami földöntúli hatalmam lenne és újrarendezhetném az erőviszonyokat az itthoni gitárzenei életben, biztos, hogy a Salvus rögtön az élmezőnyben találná magát (nagy kár, hogy erre vajmi kevés esélyem van). A csapat folyamatosan, albumról-albumra emeli a nívót, sorra hozza az egyre jobb lemezeket, melynek a legújabb fejezete Irtás címen jelent meg még az év kicsit korábbi időszakában.

Még magam előtt is ismeretlen okokból jó sokáig tartott, mire eljutottam addig, hogy meghallgassam ezt a lemezt. Habár már hetek óta megvettem a CD-t (egyre furcsább szokás ez 2019-ben), mégis mostanában sikerült előkapni azt, illetve annak a tartalmát, hogy csekkoljam, mégis mibe fektettem bele a megelőlegezett bizalmamat - mert hogy a Salvus, ahogy írtam is, ott van az örökös magyar kedvenceim között. Megmondom kerek perec: egy picit sem csalódtam ebben az alkotásban, örülök, hogy egy újabb gyöngyszem mosolyog a polcomon.

Emlékszem, először még az azóta már régen megboldogult Megawattban találkoztam az azóta rendesen átrendeződött kvartett zenéjével, a 6 lépés videójához volt akkor szerencsém. Nagyon nem tudtam akkor hova rakni, valahogy elveszett a sodrásban, csak pár évvel később esett le, mit is láttam akkor, amikor már a Lélektartót rommá hallgatva elindultam visszafelé a lemezeiken. Akárhogy is, egyre több daluk, konkrétan szinte mindegyik helyet kapott a lejátszómon, egyszerűen nem is értem, hogy miért nem sikerült a srácoknak eddig országos szintű ismertséget szerezni (talán A Dalos indulás efelé volt egy lépés, bár sajnos nem úgy sült el, mint velem együtt sokan szerettük volna).

Akárhogy is, az Irtás harmadát már korábban is ismerhette a nagyközönség, az Erdő, az A Dalban indított Barát és az Áruló is remekbe szabott, sőt, igen erős dalok lettek (naná, eleve adott a Salvusnál egyfajta nívó), már csak az volt a kérdés, hogy a maradék hat társ mit fog hozni nekünk. Hát, kérem, olyan élményt, amit sokszor nem hogy a magyar, de a nemzetközi mezőnyben is nehezen találni! Egyenletesen magas színvonalon pörög minden egyes tétel, szinte észre sem veszi az ember, hogy elhaladt mellette, felette, vele a játékidő. Zseni!

Egyébként ha valaki nem ismerné a kvartett muzsikáját, akkor nemes egyszerűséggel leírom: minőségi modern metalról van itt szó, okosan megszerkesztett témákkal és (sajnos itthon ritka) értelmes dalszövegekkel, mindent ezt úgy, hogy legalább annyira szórakoztató, mint elgondolkodtató. Finoman, jól beburkolva, egyáltalán nem szájbarágósan, főleg nem közhelyesen kapnak saját dalt a mindennapi problémák és közéleti dolgok, így a vallási háborúk, a barátság, vagy a politika, de mindezt úgy, hogy egy pillanatra sincs cringefaktor. Elég csak a Késve Ébredőt meghallgatni! Akár egyszerű szakítós nóta is lehetne, de a hangszerelésnek és a jól megírt soroknak köszönhetően semmilyen lebutított él nincs benne, egyszerűen él a zene, viszi magával a hallgatót, ahogy a masszív gőzhenger cím-féltesó, az önmagunk kiirtásáról szóló Késve Gyászoló is kiváló példa lenne erre. Igazából egyik dalra sem tudok rosszat mondani, ami azért elég ritka bármelyik zenekar lemezeit is nézzük, ahogy írtam is, az első perctől az utolsó hangig tökéletesen szórakoztató, élvezhető albumról van itt szó, amit tényleg teljes szívből ajánlok minden minőségi metalt kedvelő arcnak.

Az egyedüli, elég nyilvánvaló észrevételem, hogy most a Salvus még önmagához képest is egy kicsit sötétebb hangulatú lemezt hozott össze az Irtás képében, de akárhonnan is matekozom, ez is hihetetlen jól áll nekik, egy újabb mestermű lett lepakolva az asztalra. Lehet, hogy ezúttal kicsit több a duplázás, mint eddig bármikor volt de ez a minden eddiginél bikább hangzással együtt egy olyan egységes, egészséges vegyületet alkot, amit nem lehet nem élvezettel hallgatni. Nem csépelem tovább a szót, ha van lehetőségetek és persze még nem tettétek volna meg, hallgassátok meg ezt az albumot, rosszul egyáltalán nem járhattok!