Der Weg Einer Freiheit | Downfall Of Gaia @ Dürer Kert, 2019.09.16.

Őszi (post) black metal abszorpció

2019. szeptember 19. - bönin

70350079_3048616431877523_7374969540318330880_o.jpg

Szeptemberi hétfő este, progresszívan szürkülő hangulat - lassú kimért léptekkel közelítünk az őszi melankólia felé. Egyre több doom és merengős black metal kerül elő a zenetárakból, hogy valahogy akklimatizálódjunk a rövidülő nappalokhoz és a csökkenő hőmérséklethez. Ennek fejében kiváló programként ajánlkozott az eddig hazánkat külön-külön már meglátogató Downfall Of Gaia és a Der Weg Einer Freiheit. A két komor germán black metal formáció soros barátságban áll egymással, ami nem véletlen, hisz sok bennük a közös. Emiatt hibátlan szervezői munka volt őket összerakni egy turné erééig.

A kezdeti kihaltság ellenére a Downfall Of Gaia tökölés nélkül lépett színpadra, de az első rommátorzított sludge-os hangok után már én sem izgultam, hogy e kiváló bandát csak körülbelül harmincan fogják megnézni, ugyanis a csukott szemű, átszellemült hallgatók közül egyre többen álltak csatasorba, hogy elkapja őket a keserű atmoszféra a Dürer középső termében.

Downfall Of Gaia számomra az egyik legkülönlegesebb zenekar, a mostanában "divatos", pseudo-dallamos és az érzelmekkel operáló post-black bandák közül, pedig olyan versenytársaik vannak, mint a Harakiri For The Sky, a Heretoir vagy az Agrypnie. Elborult, de gyönyörű hangzásuk titkának kulcsa a stílusjegyek kaotikusságában rejlik, ugyanis a rozsdás sludge és a mocsok crust keveredik az atmoszferikus/postos black metallal. Élőben pedig óriásit üt - az átszellemülés garantált. Öt perc se kellett és én is csatlakoztam a csukott szemű, bólogató, de a brutális blastek alatt hajat rázva megörülő hipnotizált látogatósághoz.

Kiemelném a dobot, ami feszesen tartotta egyben az amúgy szanaszét trippelős produkciót. Az amerikai származású Michael Kadnar igen látványosan püfölte, méghozzá jókora erővel a bőrt, míg a füstgép okozta homályos ködben csak a sziluettje látszott, ahogyan a magasba emelve a dobverőket egybefolyt a holdfogyatkozást ábrázoló molinóval. Ezt a groteszk formációt  az agyamba égett a We Pursue The Serpent Of Time nyitánya alatt.

70854340_3048611208544712_1376307323517009920_o.jpg

A megkeseredett károgás ráadásul két torokból is ömlött, de alapvetően a zenére koncentrálódott a műsor. Hosszan elnyújtott monoton sámáni dobok, reketten elfolyó gitárnyúzással és hangfal-gerjesztéssel, amit felváltott a tébolyult duplázás és tremolo daráló black szekció. Féltem, hogy a hangosítás elnyeli a lemez élményt, de tökéletes volt, sőt még az a kis koszosság jól is állt a Downfall Of Gaia piszkos, de megindító játékának. Egy fél szám erejéig csatlakozott vokálon Nikita Kamprad, a Der Weg Einer Freiheit frontembere, így hárman üvöltöttek a mikrofonba, adva egy monumentális pillanatot a bulinak. Az átlagosan 10 perc felett - elnyújtott - nótát többsége a februárban megjelent új korongról, az Ethic Of Radical Finitude-ről mordultak fel és a német srácok kicsit kevesebb, mint egy órán át zúdították nyakukba a bánatos atmoszblacket.

Fél óra szünet és színpadrendezés után, szűkszavúak színpadra állt a német black metal underground határait már-már átszakító Der Weg Einer Freiheit. A műfajt átgondoló és reformáló csapat - bár egyáltalán nem annyira mint az előzenekar - de erősen beleszagol a post metal kámforos gőzébe, de inkább a klasszikusabb fagyosabb és ridegebb svéd stílusú black metal az, ami meghatározza a vonalukat (gondolok itt a Dark Funeralra, Naglfarra, és a Dissection sötétebb oldalára). Igaz olykor percekig tartó, mélázó akusztikus betétekkel vegyítik az amúgy is többségében 10 perces - e téren progresszívnak mondható - számaikat.

71137436_3048616555210844_4362574109918363648_o.jpg

Az újabb átszellemülést in medias res kezdte Nikita és csapata. Berobbantották az Aufbruchot, ami egy tíz perces black eposz, tele kavargó érzelmekkel és fagyos szélként ható szétrezonált, atmoszféra teremtő gitárnyúzással, mely a zenekar egyik ismertető jegye. A többi dal sem különb egyébként, így az utazás hasonló lesz, mint a nyitódalnál. Nem mondom, kell a megfelelő hangulat és az állapot, hogy az ember egy majdnem másfél órás blast beat hurikánt végigálljon, miközben elnyeli a zenekar sötét filozófiája. Viszont, ha a hallgató egyszer alámerül a műfaj abszorpciójának, akkor nincs kiút.

Ez nem moshpit zene, itt kérem a komolyság a megszabott. Valóban végiggondolja az ember az életét. Számomra ilyenkor a dob folytonos brutális duplázása egy kizárul egy idővel és előjönnek olyan megbújó hátsó dallamok, melyek hallatán az egekbe mered az ember karján a szőr. Mély dolog ez, kérem szépen. Egyébként a zenekar dobosa egy gép - Tobias Schuler rezzenéstelenül blastol végig egy másfél órát, miközben a cinek játékával még ráemel a katartikus atmoszférára. Elővettek pár old school számot (Letzte Sonne, Requiem), főleg mivel az első demojuk (Der Weg Einer Freit) jubileumát ünnepelték a nyáron, majd búcsúzóul elnyomták a Finisterraről a leghosszabb dalukat, az Ein Letzter Tanzt.

Nem láttam még a Der Weget visszajönni levonulás után, valahogy ők se kommunikatívak annyira, de hétfő este kapott - a frontember által sokat dicsért - magyar közönség egy ráadást. A Lichtmensch méltó lezárása volt  az estének a maga nyers és agresszív mivoltával, főleg, hogy nem egy tíz perces szám, így tömören még feltette az i-re a pontot. Láttam már fesztiválon, ráadásul nappal a Der Weget, de ez a keserű, bebólintós black bizony klub bulikra született. Várom őket jövőre, ahogyan a Gaiat is - megérdemelik!

 

A rideg és profi fotókért köszönet Gál Balázsnak!

70638691_3048616391877527_7363448445165633536_o.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6915125970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum