Paediatrician - Harlequin Fetus (Sirius Records, 2019)

Kiváló minőségű hazai darált hús

2019. szeptember 20. - bönin

p.jpg

Harlequin-szindróma egy elég kemény születési rendellenesség. A csecsemők bőre hüllőszerűen pikkelyes, vastag és kérges, sokszor csonka füllel és orral jönnek a világra. Gyógymód nincs rá, csak enyhítés és sokszor túl sem élik az újszülöttek az első hetet. Ilyen témába is csak a hazai brutal death/goregrind Paediatrician nyúlhat bele, főleg, hogy egy ilyen betegségbe belehalt kisdedről nevezze el az új anyagát. Nem sűrűn kerül a kezem közé hazai korong, de örülök, hogy betalált, mert egy nagyon mocsok lemezt tartok a kezemben, ahhoz képest, hogy nem a fő területem a műfaj.

A zenekar elmondása szerint a Harlequein Fetus leglassabb lemezük - ezen egy nagyot mosolyogtam, mert a Paediatrician nem kifejezetten az a lomha tempójú zene. Ezen a korongon is mind a 14 kreálmány óriási húsdarálás, bár valóban azt érzem a gore noták zeneileg most jobban összerakottabbak és kifejlettebbek, mint a régebbi anyagiakon. Értsd nem csak a profi beteg szögelés a domináló, hanem tele van nyomja izgalmas témákkal, amihez valóban lejjebb kellett vinni (néhol) a tempót, hogy a hallgató fel tudja dolgozni a szónikus mészárlást. Persze nem drasztikusan.

A lemez erőssége abban rejlik, hogy a műfajon belül rengeteg mindent a hallójáratainkba trancsíroznak - legyen az slam, öreg sulis vagy technikásabb death metal, goregrind, táncolós grindcore, de még deathgrind is. A riffek sebészi pontossággal vágják fel a dobhártyát, ahogy a fenn említett irányzatok váltakoznak és összegyúródnak. A brutális gitárszekciót pedig - kiemelem stúdióban, élőben feljátszott - dob turbózza fel. A finomság itt is a diverzív játékban rejlik, tehát egyszer a grindos elborult kalapálás, olyan sebességgel, hogy behorpad a fejed, máskor pedig a finom cinjátékkal fűszerezett death metal dübögés és tuka-tuka paralizálja a füled.

A vokál hibátlan, amit a műfaj megkövetel azt megkapod. Így jut mindenkinek rendesen "pig squeal, grunt, guttural" műfaji sajátosságokból és társaikból, nem kell félni. Ha berombol egy slames breakdown riff (ajánlom ehhez a Red Roomot), akkor mély gurgulázás kerül elő, viszont észre sem veszed, egy éles (szám)váltás és egy magasabb fröcsögés váltja fel az előző hangnemet akár egy kis tech-death gitárjátékkal (nyomd be a Lethal Injectiont). A bugisabb részeken jön a disznósikoly, tessék ráfülelni mondjuk a Cyclopia c. szösszenetre.

64862779_2185196328196492_8187275107282976768_o.jpg

A dalok átlagosan 2-3 perc között mozognak, de ekkora aprítás mellett ez bőven fincsi hosszúság. A legrövidebb a másfél perces albumcímadó "dal" (Harlequin Fetus), ami sebészi pontossággal reprezentálja a korongot. Gondolok itt arra, hogy rövidsége ellenére rengeteg váltás van benne, fasza megoldássokkal. A zenekar fekete humorához mérten sokszor fog szembe jönni a Szerb Filmből egy kis részlet, vagy egyéb - számomra ismeretlen - gore horrorból valami jóság, mint intro.

Ez mind nagyon erős, egyetlen negatívum, hogy a számokon belüli sokszínűség nem egyenlő a lemez sokszínűségével. A dalok könnyen összekuszálódnak, sokszor keresni kell egy egyedi elemet, amivel meg tudsz különböztetni egy számot, de goregrindon belül ez nem akkora vétség, én úgy érzem. Összességében a Harlequein Fetus egy erős slammelős brutal death metal vérfürdő, ami simán megállja nemzetközi viszonylatban is a helyét. Így tovább Gyermekgyógyászok!

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8515136990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum