Monolord - No Comfort (Relapse Records, 2019)

DOOMmal az űrbe!

2019. szeptember 22. - KoaX

monolord_last_leaf.jpg

Svédország bővelkedik a jobbnál jobb zenekarokban. Egyszerűen ontja magából az olyan zseniális bandákat, mint az Opeth, a The Haunted vagy az Entombed, hogy csak egy párat említsünk a teljesség igénye nélkül. Jó pár éve pedig a nyakunkba kaptuk még a Monolordot is. A zenekar most hozta ki a legújabb, No Comfort című lemezét, amit mi már tűkön ülve vártunk.

Emlékszem, haver mutatta a telefonján az új háttérképet, hogy mennyire beteg. Azt nem tudta, hogy mi ez a kép, csak megtetszett neki. Ez volt az Empress Rising borítója, ami később a YouTube-on jött velem szembe véletlenül. A Monolord páratlan sikernek örvend szerte a világon. 2013-ban alakutak és 2014-ben már meg is jelent és egyből kultikussá vált a bemutatkozó anyaguk, az Empress Rising. A trióra a minimalista szöveg, a végtelenségig nyújtott riffek és az extra hosszú dalok voltak jellemzőek. Anno a koszos kis próbatermünkben a végtelenségig hallgattuk ezt az albumot, sőt volt olyan, hogy hazajöttünk, meghallgattuk YouTube-on, vinylen, majd a kocsiban is egyszer. Egyszerűen hatással volt ránk ez a lemez és az azt követő Vænir is hasonlóan megmozgatott minket. Számomra a leülést a harmadik Rust című album hozta, ami sokkal inkább instrumentális és túlzottan megfejtő volt.

Most meg itt a No Comfort, ami az előzetes két dal alapján az év egyik legjobb lemezének ígérkezett. Nem is tévedtünk nagyot. A már ismert nyitó nóta a The Bastard Son a zenekar klasszikus doomos, lassú, bologatós jellemét erősíti. Benne egy kellemes kis szólóval, ami nem tér el a megszokottól. Mondhatjuk, hogy ez a tipikus Black Sabbath iskola, nem okozott nagy meglepetést. Számomra a legjobb dal a már előzetesen is megismert, videóval is megtámogatott Last Leaf. Nem szeretem a nagy szólókat, de ebben a dalban Thomas olyat tol, amit feltétlen ki kell emelnem. Imádom a csávó stílusát. Nagyon-nagyon sok rétegű, amit képvisel a játékában, habár nem itt írja a világot megváltó riffeket. Ettől függetlenül korunk egyik legjobb európai gitárosának tartom. Nem attól lesz valaki jó, hogy milyen gyorsan, technikásan penget, hanem attól, hogy tudja, hogy hova mi illik, hol vannak a határok. Ő pedig ezt kegyetlenül a helyén tudja kezelni. Persze sehol se lenne Thomas, ha Mika és Esben nem nyomna neki annyira izmos alapot. Ez az a dal, amit a megjelenése óta már legalább százszor meghallgattam, de még nagyon sokszor meg is fogom. Ez az igazi Monolord esszencia a számomra. A Larve már egy kicsit nehezebb tétel, az előző album hangulatát idézi, jóval több instrumentális résszel. Ez sokkal inkáb egy önmagába forduló dal, nem feltétlen az a koncertre való típus, még érnie kell, szükség lesz jó pár hallgatásra, hogy betaláljon. A Skywards már egy gyorsabb tétel, már ha lehet ilyet mondani egy doom számra. Ez a dal volt az, ami felett valahogy minden hallgatásnál úgy átsiklottam, felszínesen figyeltem, és a vége aztán mindig magába szippantott. Egy rendkívül összetett dal, és azt hiszem ez elmondható az egész lemezre. Sokkal összetettebb lett a zene, érződik az idő múlása, a folyamatos tapasztalatszerzés. Ezektől eltűnt az a türhő hangulat a zenéből és a helyére került a megfontolt ösztönökkel megtámogatott technika, tudatosság. Ami egyáltalán nem áll szarul a zenekarnak, sőt! Ez a dal számomra olyan kicsit, mintha a hetvenes-nyolcvanas években tripelnénk egyet.

Az Alone Togther rendkívül nehezen indul be, nem is akartam megérteni az elején, hogy minek ez ide? Aztán valahogy beütött az Ozzy féle nyekergése a frontembernek és egyszerűen magával ragadott. Ugyanúgy az a régi hangulat van meg, mint az előző dalban. Nem tudom pontosan leírni, hogy miért, de szépen lassan magába csavar az egész. Olyan, mint egy spirál, szépen lassan egyre beljebb és beljebb kerülsz benne. Ezért is találó a No Comfort cím. Nem tudod magad pontosan hova rakni az egész lemez alatt. Érzed, hogy jó, de valami motoszkál benned, valami fura az eddigiekhez képest. Ezt hívják úgy hogy szintet ugrott a zenekar, és lerakott egy olyan lemezt az asztalra, ami tökéletesen illik az eddigi munkásságukba, de azon mégis túlmutat. VALAKI HOZZA EL ŐKET MEGINT EGY KLUB KONCERTRE KÖNYÖRGÖM!

45kop.png

Béke, Szeretet,Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr715141090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum