Hardline koncert Pozsonyban és Budapesten

Dupla napfogyatkozás a Kárpát-medencében

2019. szeptember 26. - magnetic star

hardline_2019.jpg

Új értelmet nyer a Gioeli fivérek (az énekes Johnny és a gitáros Joey) által 1991-ben alapított Hardline bemutatkozó albumának címe, azaz a Double Eclipse! Legalábbis magyar szempontból, tehát nem az anyag újbóli kiadásáról vagy a mostanában szokássá vált teljes lemezt eljátszós nosztalgia-turnéról van szó – évfordulót sem ünnepel a csapat, ami a két húzás bármelyikét indokolná –, hanem arról, hogy a hard rock műfaj rajongóinak az év végéig kétszer is lehetőségük lesz élőben látni a bandát.

A tagság persze alaposan átrendeződött az akkori időkhöz képest. Neal Schon és Deen Castronovo régen nincs már itt, Joey Gioeli pedig egyenesen visszavonult az aktív zenéléstől. Itt van viszont billentyűsként Alessandro Del Vecchio, a Frontiers kiadó házi zeneszerzője - producere - mindenese és a nemrégiben csatlakozott Mario Percudani gitáros, aki részt vett többek között a tavalyi Gioeli-Castronovo projektben, s onnan sima út vezetett ide számára. Sőt, ma már csupa olasz muzsikus veszi körül az egyedüli alaptagként megmaradt, szintén itáliai gyökerekkel büszkélkedő frontembert; Anna Portalupi bőgős és az ugyancsak 2018-ban érkezett Marco Di Salvia dobos teszi teljessé a felállást.

Az ily módon (szabad fordításban) akár „Linea Dura” néven is emlegethető társulat az idei esztendő első felében megjelent Life lemezét népszerűsítve – és nyilván a Double Eclipse számaiból is bőségesen válogatva – koncertezik Európa-szerte az ősszel. Ennek során október 20-án Pozsonyban a Randal Clubban, majd december 10-én Budapesten a Dürer Kertben lép színre az ötös. Előbbi eseménynek külön pikantériát ad, hogy a vendégzenekar egy másik veterán rock csapat, mégpedig a három évtizeddel ezelőtt Németországban alakult, jelenlegi összeállításában a svájci Vanadine két tagjával kiegészült Vice lesz.

Honlap / Facebook

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9515164024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum