RockStation

Nem lesz új Fear Factory-lemez, áll a bál a csapat körül!

2019. október 04. - theshattered

fearfactory2012.jpgDino Cazares közölte: nincs semmiféle új Fear Factory-lemez és bizony ennek meg is van az oka. Történt ugyanis, hogy Burton C. Bell énekes és a két volt tag, Christian Olde Wolbers és Raymond Herrera egy elég kusza jogi kalamajkába kerültek egymással szemben, melynek valószínűleg először meg akarják várni a végét - ugyanis a Fear Factory név használatáról van szó.

A történet röviden a következő: Bell és a 2006-ban kilépett zenésztársai egyezségre jutottak a névhasználatot illetően, mégpedig hogy az énekes viszi tovább a brandet, a két volt társa pedig Bell révén jogdíjat kap utána. Ezután viszont Bell és a felesége csődeljárást indított maguk ellen, mely alól mentesítési végzéssel pattantak ki. Itt Herrera és Wolbers, mint hitelezők jelentek meg, viszont Bell gondosan hallgatott a velük kötött megállapodásról, ráadásul meg is szüntette a pénz utalását.

2014-ben a Herrera / Wolbers tengely ezt lefülelvén bíróság elé vitte az ügyet, jogosan követelvén az elmaradt összeget: ekkor Bellt 900000 dollár megfizetésére kötelezték. Erre válaszolván Bell egy keresetet adott be, fellebbezvén a döntés ellen, de ezt a bíróság elutasította, Bellnek mindenképp rendeznie kellett a csekket.

Az eset további fejleménye a jótékony köd homályába vész, viszont ahogy írtuk is, ez lehet az oka annak, hogy a Fear Factory egyelőre parkolópályán figyel, semmilyen fejlemény nincs a csapat körül.

A végzésről szóló angol nyelvű dokumentum IDE KATTINTVA érhető el, a Metalsucks több, mint remek összefoglalója ITT található.

Fear Factory band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3215192110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2019.10.04. 12:16:04

Na bazd...! A f*sz kivan!

DasOmen 2019.10.05. 13:34:22

Pedig a Genexus volt az elmúlt pár év legjobb korongja tőlük. Bakker. Vicc, hogy egy ilyen kultbandának is ilyen jogi balfaszkodásba kell belekerülnie,,,
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum