MAG – Új EP a debreceni progmetal zenekartól: Fusion

2019. október 16. - rockstation

mag_fusion_borito_v3_1.jpgA progresszív metalt játszó, debreceni MAG új EP-t jelentet meg, Fusion címmel. A három dalt tartalmazó anyagon egy régebbi szerzemény énekes verziója (Systematic Disorder II), és két vadonatúj felvétel (Dark Mercy, The Kraken) hallható. A felvételek a MAG saját stúdiójában, az AHS-ben, illetve a hajdúszoboszlói RockSpa Recording Studióban készültek. A mix és a master a No Silence Studios, a borító pedig Sivák Enikő Asha munkájának eredménye.

„A célunk, hogy az újonnan született dalainkat kisebb adagokban rögzítsük és publikáljuk. Ennek első, még nem tudatos lépése a Disappear volt még 2016-ban. A Fusion esetében már célirányosan ezt a megjelenési formát választottuk” – mondta Karácsony András dalszerző-szólógitáros.

A MAG EP-bemutatója november 30-án (szombaton) a debreceni Café Conca Doro 2.0-ban lesz, a budapesti Mars Told a Secret társaságában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9815225470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum