William DuVall - One Alone (2019)

2019. október 20. - KoaX

williamduvallonealonecd.jpg

Az idei év egyértelműen a szóló anyagok éve. Elég csak megemlíteni például Mark Morton anyagát, amin halható az utolsó Chester Benningtonnal készült felvétel, vagy akár Villie Valo lemezét. Nem maradhat ki a sorból az Alice In Chains frontembere, William DuVall sem, aki megmutatja nekünk, hogy mit is tud egyedül, egy száll gitárral a kezében.

William egy nagyon megosztó figura, szerintem. Sokan nem képesek elfogadni tizenhárom év után sem, hogy ő az Alice In Chains énekese. Nem vett könnyű terhet a vállára, amikor ezt elvállalta, de be kell látni, hogy Jerry Cantrell és két hű csatlósa Mike Inez és Sean Kinney sehol sem találtak volna jobb hangot a zenekar élére. Számomra a vele készült három anyag mindegyike egy mestermű, mindegyiket imádom. Ettől függetlenül sokan fújnak rá, és nem egyszer hallom, hogy azért nem egy Layne… Nem, de az a jó benne, hogy nem is akar ő lenni. Saját magát viszi a már megszokott dalokba, az újakban pedig olyat villant, amiről a zenekarok 96%-a csak álmodni mer. Ez az ember most fogta magát és a semmiből, illetve számomra a semmiből, villantott egy nagyon kellemes kis szóló anyagot.

0aliceinchains2018_05_eredmeny.jpg

Mikor kiderült, hogy jövőre, pontosabban ÁPRILIS 15-én játszik is a Dürer Kertben egyből elkezdtem kutatni, hogy milyen anyaggal jön? Az világos volt, hogy ezt a koncertet nem fogom kihagyni, de vajon milyen anyaggal érkezik hozzánk majd? Lesznek benne AIC feldolgozások, vagy csak az ő saját anyagával érkezik? Miközben vadul keresgéltem jöttek is szépen sorjában elő a felvételek, és előkerült az úriember lemeze is. One Alone. A lemezt nyitó vizuális tartalommal is ellátott 'Til The Light Guides Me Home tökéletesen felkészt minket arra, hogy mi is vár ránk a következő percekben. Igazából DuVall dalai olyan dalok, amiket simán el tudok képzeli úgy is, hogy énekeled a gyerekednek altató gyanánt. Gyönyörűek, egyszerűek és sallangmentesek. Érződik, hogy Jerry nincs a lemezen és így sokkal inkább William saját énje van előtérben. Teljesen más hangulatú a lemez, mint egy Alice In Chains anyag. Nekem az anyabanda lemezei mindig olyanok, mint amikor az utolsó másodpercben mentenének meg valami katasztrófa elől. Taszítanak a mélybe, és amikor már csak egy ujjal kapaszkodsz, mint egy rajzfilmfigura, akkor mentenek meg. Ezzel szemben ez a lemez sokkal inkább olyan érzést kelt az emberben, hogy mindig van remény, csak kitartónak kell lenni. Mivel az összes dalban egyetlen egy szál gitárral és a hangjával játszik William, így nagyon nagy meglepetések nincsenek. Nincsen széttrükközve a felvétel, nincsenek megduplázva a hangok, nincs visszhanghatás, nincs semmi autotune, nincs semmi stúdiós cicoma, csak egyszerűen a dalok. Amik magukkal ragadnak, bekebeleznek és azt veszed észre, hogy megint elindítottál egy lejátszási listát, megint hallgatod a lemezt. Nem ez lesz az év lemeze, nem ez lesz William legnagyobb teljesítménye, de ez az egyik legbensőségesebb anyaga, az biztos.

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5315234758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum