Borknagar - True North (Century Media Records, 2019)

Igaz nordikus szépség

2019. október 24. - Markoláb

truenorth.jpg

11. nagylemezéhez érkezett az egyedi hangzású névvel rendelkező, prog-viking-nordikus metalban utazó norvég Borknagar. Mindig is érdekelt az, hogy a bandák neve mit takar, mégiscsak egy lényeges dologról van szó, hiszen csak kivételes esetben változtatja meg a csapatok a nevüket. Némi netes kutatás után arra bukkantam, hogy a borknagar egy bizonyos fakéreg-rágó parazitát takar. Egyedi név, méltó egy egyedi bandához.

A zenekar a black metal berkekben legendás Bergen városában alakult 1995-ben. Jelenlegi és volt tagjai sok jól csengő nevű zenekarban játszottak. Arcturus, Dimmu Borgir, Lamented Souls (Simen) Solefald (Lars) Enslaved (Ivar Bjornsson) Gorgoroth (Infernus) és Vintersorg bandái is megérnek egy pogány rituálét. Végül, de nem utolsó sorban a Borknagarban is zenélt Garm, azaz Kristoffer Rygg. Garm a blackmetal, folk metal, neofolk, ambient, elektronika és a filmzene terén is maradandót alkotott, hatalmas életművel rendelkezik.

Aki az észak metal legnagyobb dalnokait szeretné együtt látni, az pedig ne hagyja ki a Winter thrice dalt és klipet.

Az igazat megvallva nálam a Borknagar korai lemezei, főleg a The Olden Domain, The Archaic Course, Quintessence, Empiricism a favoritok, ezek mind az északi metal csúcsteljesítményei. Az azonban kétségtelen, hogy rossz lemezüket nem hallottam, mindig is magas szinten alkottak. Soha nem voltak az utakat turnék kereteiben szétszaggató és a legmeggyőzőbb színpadi megjelenéssel bíró banda, emlékeim szerint egy alkalommal, a megboldogult Summer Rocks keretében láttam őket az Empricism lemezt követően.

Februárban barátként váltak el a közlemény szerint Vintersorggal, aki közel 20 évig énekelt a csapatban, így újra Simen került főszerepbe és hála minden északi istennek, sokkal többet hallatja a hangját, mint a Dimmuban - éneklés szempontjából - elpazarolt években. Esszenciális címmel és borítóval érkezett a True North lemez. Ilyen címmel pedig kötelező kivételes munkát szállítani.

A szép, napos indián nyár során elővettem a régi klasszikusokat is. Nagy koncepcionális változások nincsenek a zenében, ez furcsa is lenne ennyi év után. Sokat nem vacakolnak az urak, a Thunderous lendületesen kezdi a lemezt, hogy lassabb tempó mellett Simen vegye át a hatalmat tiszta, majd blackes károgó vokállal és az ehhez passzoló száguldó zenével, amelyet megszakít a szinti némileg furcsán ható, hősies, „hollywoodi” dallama. Hosszas, ráérős, lebegős percek után szinte új dal kezdődik. Erős kezdés 8 perc feletti időtartammal.

Mennydörgés után fel északra, a klipes Up North! következik. Vágyódás Észak, az ősz, az újrakezdés, az új élet felé, amelyet az utat mutató Halál hoz el. A Tél, a halottak otthona, ahol érdemes megállni, pihenni egy pillanatra, mint egy jéghegy csúcsán. Végül az igaz örökkévalóság szikrájaként az óceán és a Nap ereje legyőz mindent. Új kezdet jön, de a Tél bölcsességét, titkait kifürkészni nem áll módunkban. Mindennek a Tavasz rengései vetnek véget, az örök körforgást újra felpörgetve, a természetet újraalkotva. 10 pontos ez a dal, Simen újra verhetetlen. Maga a klip nem egy megszokott darab, stilizált, avantgárd animációs képi világgal bír.

A bandavezér Øystein G. Brun elmondása szerint a dal Simen (valahogy nem állnak rá az ujjaim az I.C.S. Vortex-re…) gyermeke. Az évszakok, az élet körforgásán túl a dalszöveg az univerzum energiájának örök áramlásáról szól. Mindannyian apró porszemek, pontosabban csillagpor vagyunk, amely átmenetileg egyesülnek egy adott embert alkotva bolygónkon. 

„Az Up North! első hallgatásra rabul ejtett. Valószínűleg a legjobb dal, amellyel valaha dolgoztam, a zenét és a szöveget illetően is. Nagyon furcsa volt mikor olvasni kezdtem a szöveget, mivel úgy tűnt olyasvalaki írta, aki a közelmúltam élettapasztalatait tanulmányozta. Emellett sok évvel ezelőtt egy bennszülött amerikai sámán azt tanácsolta nekem, hogy kövesem Észak csillagát. Azt hiszem a dallal közelebb kerültem ehhez.” - mondja a klipet készítő Costin Chioreanu, aki a bandától mindössze annyi útravalót kapott, hogy a szöveg erejének képi megavalósítását tűzze ki célul.

Első előzetesként a Fire that burns került ki. A dal az emberi természet kreatív, nyughatatlan, tudásra szomjazó, független természetéről szól, amely egyszerre alkot és rombol. Mindez az emberben mélyen gyökerezik, nyughatatlanul lángol, de el is emészt. Fentiekkel ellentétben állhat, hogy manapság belekényszerülünk a napi darálóba, a gépezetből, rendszerből pedig nehéz kiszállni. Bizony nehéz a 21. század emberében a Simen által megénekelteket észrevenni… Háromból a 3. zseniális dal (fantasztikus dallamos betéttel), mondhatni, eddig „nem rossz” a lemez.

Következik az éteri hangulatú Lights. Vibráló levegőjű a reggel, a dalnok a hó szolgájaként látható, régóta szabadon, mivel kitört a világ béklyói közül, annak darabjait pedig koronaként viseli. A szöveg szerint a hősök régóta halottak, a szabadság egy szélesebb skálán értelmezendő. A dalt a Borknagarnál megszokott billentyűszőnyeg támogatja.

A Wild Father’s Heart gyönyörű, lírai hangvételű, a vége felé kicsit tempósabbá váló tétel vonós levezetéssel. A generációk szabadságvágyát magában hordozó emberről szól, aki csúcsok, a Nap felé tör, egyre feljebb, ahol mindenkinek megvan a maga ideje és senki sem vész el a feledés homályába.

borknagar2019.jpg

Øystein zenéről, zenehallgatásról alkotott véleménye szerint minden esetben meg kell találnia azt a zenei minőséget, amelyhez érzelmileg kapcsolódni tud. Kedvenc zenekara, a Pink Floyd olyan érzelmek megidézésére képes, amelyhez egy másik banda, sőt más jellegű élmény sem tudja eljuttatni. Ilyen élményt kíván adni a hallgatóknak is a tagbaszakadt norvég, mintegy „beszélő” zenét, magasabb szintű érzelmi kapcsolatot teremtve.

A Mount Rapture nyers, károgós agresszív énekkel nyit, majd sokfelé kalandozik változatos témákkal, talán az eddigi legjobb szólóval. Keményebb dió az eddigi daloknál, igazi északi progresszív metal darab. Újabb érdekes darab az Into the White, szintén nem az egyszer hallgatós fajtából, párhuzamos énektémákkal, együtt sodródva a nagy, vakító fehérséggel.

Az album leghosszabb dala a Tidal, azokról az utakról, amelyet ember és fenevad jár. Szép felvezetéssel vezet minket a tempó- és hangulatváltásokba. Nem adja magát könnyen, de Simen itt is hoz emlékezetes dallamokat a sok váltással és hangulatos szólókkal bíró zenébe.

A Tidal után kontrasztként és egyben zárásként a Voices folkosan induló, egyáltalán nem tipikus Borknagar dal. Fokozatosan építkezik, idővel vonósokat és a gitár erejét is használva. A zenét Lars írta, mégpedig Øystein elmondása szerint a dal végével kezdett és a kezdést írta meg utoljára, érdekes, de jó választás zárónótának, mintegy megkoronázva az eddigieket. Øystein állítja, hogy a dal univerzális igazságot hordoz és nyilvánvaló különbözőségek ellenére szellemi rokonságban áll a Tidallal.

Igaz ez az egész lemezre. Különböző hangulatokat, tempókat hallunk, de mégis egységes egészet alkot ez a mestermű. A Borknagar nem melldöngetve, nem Thor szekerével mennydörögve és nem einherjerek üvöltésével, hanem sokkal művészibb, szofisztikáltabb értelemben mutatja be Északot. Északi, éteri, progresszív metal a legfelsőbb fokon.

5kop.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9115258610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum