Leprous - Pitfalls (InsideOut, 2019)

Zuhanás a magasságokba

2019. november 01. - theshattered

pitfalls.jpgA Leprous kétségtelenül a modern progresszív metal egyik legüdébb színfoltja, akár hangzást, akár énekhangot tekintve (Einarhoz hasonló karakter ritkán születik, főleg a metal világába!). A menetrend szerint, kétévente friss lemezzel jelentkező norvégok folyamatosan hozzák az elvárt, kicsit sem alacsony színvonalat, mindig hiba nélkül beszívva magukat a rajongók agyába. A rengeteg mestermű után most gondolt egyet a csapat, ugyanis a saját világukhoz képest (de csak ott!) egy kicsit könnyedebb irányba vitték el az Einar Solberg lelki betegségekkel való vívódásait megörökítő nagylemezt, a Pitfallst, ami talán felszisszenésre adhat okot, DE! Megijedni nem kell, már most lelövöm a poént: az idei év egyik legkerekebb, legszebb, legtökéletesebb alkotását pakolta le a jövőre Budapestre is ellátogató kvintett!

Vannak zenekarok, akiknek jól áll a kísérletezés, a stílusbeli kalandozás, vannak, akik pedig csak szeretnének nagy művészek lenni, de nem akar sehogy sem összejönni. És vannak olyanok is, akik mereven ragaszkodnak a kitaposott ösvényhez, óvatosan vigyázva arra, hogy véletlenül se okozzanak csalódást a rajongóknak, de olyanok is, akik egy dalban több témát és stílust halmoznak fel, mint más egy egész albumon. Mindenkinek más áll jól, de akkor is veszélyes, ha egy csapat illetékese arról nyilatkozik, hogy az új lemez kísérletezős, a szokásostól eltérő lesz. A Leprousnál érdekes módon pont, hogy egyáltalán nem kezdett el rázni a hideg emiatt, meg sem fordult a fejemben, hogy plasztikba nyomott audio-hulladékot akarnak majd lenyomni a már az elején poposabb irány felé belőtt anyaggal torkunkon. Sőt, egy kicsit még jobban is felkaptam rá a fejem: ugyan hogy értelmezi ez a pár örökifjú és verhetetlen hangkarakerű frontemberük a könnyedebb irányt? Főleg úgy, hogy azt is tudtuk, hogy a szövegi fősodor az énekes pár éve előjött depressziója, idegessége lesz.

Kérem szépen: a csalódás teljes mértékben kizárt! Ez a lemez úgy zseniális, ahogy van! Senki ne számítson patikamérlegen kimért, veszélytelen dallamokra, témákra, olyan ötletek érik egymást a Pitfallson, hogy csak győzze kapkodni az ember a fejét! A progresszivitás végig ott figyel a dalokban és dalrészletekben, még azt sem lehet mondani, hogy kihagyták volna a nyakatekert témákat a csomagból mert ott vannak azok, csak épp olyan gyönyörűen belesimulnak az összképbe, hogy legtöbbször némi odafigyelés igényeltetik az elkapásukhoz. Sehol sincs semmi felesleges hivalkodás, ez mégis tipikusan az a lemez, ami meghálálja az odafigyelést. Egy idő után úgysem tudsz majd megszabadulni tőle. Én a megjelenés óta naponta előszedem, sőt, a legtöbb téma kiradírozhatatlanul beleékelte magát az agyamba – legtöbbször egész napokon át képes visszhangozni a fejemben három korábbi „kislemezdal”, a Below, az Alleviate és a Distant Bells, de ahogy végighallgattam ezt a hangkomplexumot, jöttem rá, hogy az egész Pitfalls maga a lemezre öntött kincs! Azóta persze a többi nóta is már-már kedves ismerősként köszön vissza rám, mindegyikükért egyenként is képes vagyok rajongani, alig várom, hogy élőben is szerencsém legyen a legtöbbjéhez! Személy szerint azt sem bánnám, ha az elejétől a végéig megkaphatnánk majd a teljes anyagot, de akkor meg semmi idő sem jutna a korábbi örökzöldeknek, amikért szintén kár lenne… Na, szóval komoly dilemma lenne összerakni az ideális setlistet, ha rajtam múlna.

leprous2019.jpg

Már előre is sejtettem, de immár a teljes anyag hallgatása után biztosan tudom, hogy a Pitfalls magasan ott lesz az év végi top tízemben, egyszerűen nem lehet rajta fogást találni! Nem akarok senkinek sem rosszat, de ha ezen múlik, több zenész is kitalálhatná, hogy a legsötétebb időszakát egy kicsit könnyedebb köntösbe fogalmazza bele... Ha értitek, mire célzok! A Pitfalls egy nemes egyszerűséggel is zseniális alkotás az első pillanatától az utolsó hangig! Aki kicsit is szereti az összetettebb vonalakon mozgó gitárzenét, annál ennek a lemeznek kötelezően bérelt helye kell, hogy legyen a polcán / lejátszójában - rosszat, ha akarnék sem tudnék róla mondani – ha ilyen lenne a popzene, szavunk nem lehetne a rádiós dalokra!

5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6715275638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum