Hardline, Vice, Black Tiger @ Pozsony, Randal Club, 2019.10.20.

Keményvonalas rock

2019. november 03. - magnetic star

hardline_02.jpg

Ismét egy este, amely a zene időtlenségét példázza. A fellépők eleve eltérő korosztályok képviselőiből kerültek ki (a zenekarokon belül is!), és a valamivel száz fölötti létszámú közönség összetétele is az elképzelhető legvegyesebb volt ebből a szempontból. A Pozsony óvárosában található Randal étterem-söröző része egyre lepusztultabb képet mutat, maga a klub viszont – már csak az aktuális koncert-felhozatalát tekintve is – él és virágzik.

Nyitó pozícióban a ránézésre nem éppen kezdő arcokból álló cseh Black Tiger lépett színre. Na, vajon kinek mennyire lehet figyelemfelkeltő, netán riasztó mindez? Tessék megkapaszkodni, semmi sem késztetett azonnali menekülésre a teremből, amint az olomouci négyes becsapott a She’s A Liar nótába. Bizony nem is bántam meg, hogy maradtam, mert bár eléggé „jó haverok a maguk szórakoztatására bazseválnak egyet” jellegű, karakter nélküli volt a társaság színpadi kiállása, és az általuk művelt AOR / hard rockot is némileg kiszámíthatónak találtam – a hangszeres megoldásoktól a dallamfordulatokon át a szövegekig –, mégis élvezetes hallgatnivalónak bizonyult a bő félórás műsor. Jan Trbusek énekhangja kellemes, Radim Streck gitáros is klassz témákat villantott, ugyanakkor ez a House Of Lords / James Christian, Stan Bush, Eddie Money stb. hatású muzsika, legyen bármilyen kifinomult, a fifikásabb dobolást is elbírná szerintem. Nem szép, de beismerem, hogy sablonos, unalmas „knédli-rockra” készültem fel, a Tigrisek pedig alaposan rám cáfoltak. Érdemes belefülelni a tavaly megjelent, Mario Percudani által producelt első albumukba!

black_tiger_01.jpg

A Münchenben honos Chris Limburg gitáros által a Vanadine tagjaival újjáélesztett Vice inkább tűnt az ily módon parkolópályára tett svájci alakulat felturbózott változatának, mint az eredeti Vice-csapásirány folytatásának. Az 1988-as debütalbum két számát (Hot Summer Night Party és Made For Pleasure) beemelték a programba és belegyúrták a jelenlegi stílusba, de a Vanadine-tól is terítékre került egy dal, amúgy pont az egyik leggyengébb, az öncélúan prosztó Fuck You. Kezdésnek meg Joan Jett slágerét, az I Hate Myself For Loving You-t kaptuk. Összegzésképp: a 80-as évek Kaliforniája felé kitekintgető hard rockot felváltotta a groove-os, helyenként hip-hopos ötletektől sem idegenkedő vonal. Érdekes volt a régi időkből megragadt, felhőtlen vidámságot árasztó „óóó”-zást a szigorúbb riffek közé ágyazva hallani, ám miután sokadik alkalommal sült el ugyanez a poén, szívesebben vettem volna valami másfajta trükköt is. A publikum mindenesetre vette a lapot. Szóval a mai Vice sem a földkerekség legváltozatosabb zenéjét nyomja, de láthatóan élvezik, amit csinálnak, és az élő előadás, illetve a hangszerkezelés is sokat fejlődött a Vanadine-idők óta, különös tekintettel Andy Eugster dobjátékára.

vice_01.jpg

A pálmát azonban így is a főzenekar vitte el, zárójelbe téve az addig megtapasztaltakat. Nem mintha kétségeim lettek volna efelől előzetesen, bár az öt évvel ezelőtti Hardline-felállás azért nem tett rám ilyen mély benyomást koncerten. Úgy fest, jót tett a bandának a gitáros-és doboscsere, mert irgalmatlanul feszesen, egyszersmind felszabadultan muzsikált az elolaszosodott brigád. Nagyon érződött, hogy az utolsóként érkezett Marco Di Salvia csatlakozása óta mennyire összerázódtak. Ráadásul az idei Life lemez is kimondottan erősre sikeredett, és jóllehet a „cselekmény” még mindig a klasszikus Double Eclipse album körül bonyolódik – elvégre ez a dolgok rendje –, a három friss nóta sem lógott ki a szettből. Sőt, mindről állíthatom, hogy túlmutatnak a behelyettesíthető, a Frontiers kiadó szinte bármelyik másik zenekarához vagy projektjéhez hozzárendelhető Alessandro Del Vecchio-szerzeményeken. Pedig a fickónak itt is meghatározó szerep jut. Számokat ír, billentyűzik, és a vokáltémákból is rendesen kiveszi a részét.

hardline_03.jpg

A show motorja ezzel együtt Johnny Gioeli énekes. Az első sorokból őt nézve lehet, hogy enyhe fáradtság látszott az arcán, de énekteljesítményén és frontemberi munkáján ebből semmi nem volt észrevehető. Maga Johnny is poénra véve idézte fel a turnéélet nehézségeit, amelyekből aznapra jutott ki neki és a csapatnak. Hogy egy szállodai szoba ágyába hogyan kerülhet egérszar (!), az megérne egy külön vizsgálódást, de ez is olyan bosszúság, amelyen az embernek ilyenkor túl kell tennie magát. Egyébként az a legszebb az egészben, hogy a sztori a Life’s A Bitch felvezetéseként került elő…

Akadtak átszellemült pillanatok is, amikor Gioeli az In The Hands Of Time vagy a Take You Home születésének körülményeiről mesélt, és a születésnapos Anna Portalupi bőgőst sem felejtette el felköszönteni. A közönség soraiból elhangzó, partizásra buzdító szlovák nyelvű bekiabálást szintén okosan kezelte, itt a „kurva” szó hallatán főleg Del Vecchio szeme csillant fel. A hangsúly persze az egybegyűltek szórakoztatásán volt, és egy olyan színpadi egyéniséget, aki lazán belöki, hogy a következő Axel Rudi Pell anyag címe „Ezt sem árulhatom el” lesz, és aki a tagok bemutatásakor a „gyönyörű”, „szexi” stb. jelzők elpuffogtatása után Alessandro Del Vecchio nevét mondja be – miközben ugye mindenki Annáét várja – egyszerűen nem lehet nem kedvelni!

hardline_01.jpg

Hogy a két új srácról is említést tegyünk: Mario Percudani gitáros Johnny elmondása szerint betegségből felépülőben állt ki, de ha ez nem derül ki, magától senki sem jött volna rá, mert hibátlanul játszott. Marco Di Salvia pedig nem véletlenül ütött olyan intenzitással és technikával, hogy extrém metalt is simán tolhatna, mivel tényleg dobolt thrash / death bandák lemezein. Ebben a hard rockos közegben is kiélhette magát, viszont nem vitt túlzásba semmit. Nagyon megérte bevenni őt ide!

Tisztességes összeállítás, minőségi muzsikálás, óriási hangulat, no meg egy sor olyan dal, amelyekről a megjelentek zöme valószínűleg alig hitte, hogy valaha élőben hallhatja – így tudnám röviden összefoglalni a pozsonyi kiruccanást. Egyben annak előrevetítéseként, amire december elején Budapesten lehet majd számítani. 

Fotó: Schurina Ottó

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4715278618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum