„Mire való ez a gomb?” – beszélgetős este Bruce Dickinsonnal @ Budapest, Kongresszusi Központ, 2019.11.02.

Humor gombnyomásra

2019. november 04. - magnetic star

bd.jpg

Azt mondják, a meghatározó gyermekkori élmények örökre elkísérik az embert, és vissza-visszatérnek az életében. Bruce Dickinson (gondolom, egyik oldaláról sem szükséges már bemutatni őt) szintén ezt az álláspontot képviseli. Sőt, budapesti előadását – mármint az érdemi részét – e gondolattal kezdte. Nem pusztán arról van szó, hogy a bácsikája (aki egykor a brit királyi légierőnél szolgált) keltette fel az érdeklődését a repülés iránt, merthogy ezt hozta fel konkrét példaként. Hanem arról, hogy a mindenre (is) kíváncsi, mindenre (is) magyarázatot kereső, s emiatt „feljebbvalóival” gyakran konfrontálódó személyisége szintén legkésőbb iskolás korában kezdett kirajzolódni.

Lényegében megkaptuk a „Mire való ez a gomb?” tömör kivonatát, amelyben a sztorizgatást – a suliigazgató kajájába vizeléssel csúcsra járatott ifjonti lázongás kérdéskörét lezárva – a zenei karrierjének építése köré kanyarította az immár ismét hosszú sörényt lobogtató Bruce bátyánk. Emellett szót ejtett vívói pályájáról, illetve hajdani edzőjéről, a néhai Vadászffy Zsoltról, és persze a könyv utolsó fejezetében részletesen tárgyalt rákkezeléséről. Méghozzá úgy, hogy az is folyamatosan fuldokolt a nevetéstől, akinek az egyetlen próbát megért első zenekar esete, az elkötött turnébusz és a ráerősített műanyag liba története, vagy egyéb mozzanatok már ismerősek voltak az önéletrajzból.

Mindez, mondjuk, legfeljebb azoknak jelenthetett újdonságot, akik most hallhatták őt először beszélni. Akárcsak az, hogy olyan témákat is fesztelenül anekdotázva, minden keserűségtől mentesen (közben a Trooper sörét kortyolgatva, naná!..) vezetett elő – legyen szó a neveltetéséről vagy éppen a betegségéről –, amelyek mások életében örök traumaként is megmaradhatnak. Ugyanakkor kizártnak tartom, hogy a jelenlévők közül ez bárkiben visszatetszést keltett volna. Főleg mivel Dickinson rendesen kigúnyolja önmagát, ha kell; ilyen volt a régi fellépőruháit bemutató epizód.

Nem maradhattak el a nézők kérdései, illetve azok megválaszolása sem. Ahogy az lenni szokott, egynémely arctól szívesebben vettük volna, ha a kérdése helyett inkább a „Mire való…”-t teszi fel a polcra otthon, Bruce azonban állta a sarat. Az természetesen mindenkiben felmerülhet vele kapcsolatosan, hogy ennyi elfoglaltság mellett mikor és mennyit alszik, ami eleve az énekhang megóvása szempontjából sem mellékes. Főleg mivel elmondása szerint jó esély van egy következő szólólemezre, és egyébként is mindaddig a pályán kíván maradni, amíg képes mozgatni a száját. A színpadi súgógépet érthető módon továbbra sem kedveli, s ennek ürügyén nem állhatta meg, hogy ne utaljon újfent ironikusan a Judas Priestre az ilyen technikai segédlettel előadott Breaking the Law okán…

Az, hogy hősünk jóvoltából hogyan lett majdnem tengeralattjáró egy T-34-es harckocsiból a „már meg sem lepődünk, csak nagyot röhögünk rajta” kategóriába sorolható. Viszont az a fejtegetése, hogyan képzeli el az életét kilencven évesen, szép zárógondolata lehetett volna az egész estének. Egészségben, jólétben, aktívan – ki ne vágyna ilyen öregkorra?

A befejezés persze így is nagyszerű és stílusos lett. Itt arról mesélt Bruce, milyen élményt jelentett számára Ian Andersonnal (Jethro Tull) együtt fellépni, valamint arról, mennyire különleges az esemény helyszínéül szolgáló canterburyi katedrális akusztikája. Majd, a budapesti terem adottságainak teszteléseként, váratlanul megszabadult a rá rögzített technikától, és mikrofon nélkül énekelte el az Iron Maiden-féle Revelations első négy sorát. Így búcsúzott a magyar közönségtől.

Ha nem tévedek, ez már a harmadik alkalom, amikor beszámolunk a Mester könyvbemutató előadásáról. De hát, akárcsak egy turné egymást követő állomásai esetében, minden este más és más. Legalábbis ha a legkiválóbb előadókról beszélünk. A jóból pedig soha nem elég, ugyebár.

Nos, nincs más hátra, mint kivárni a Maidennek a napokban esedékes nagy bejelentését…

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9015286666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandigyerek 2019.11.06. 19:20:02

Az én istenem áldja meg hosszú élettel, boldogsággal ezt a kiváló embert.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum