Airbourne, Supersuckers @ Barba Negra, 2019,11.05.

A dolgozó nép diadala

2019. november 07. - Markoláb

0airbourne2019_57_eredmeny.jpg

Édes teher, mikor az egyszeri rockernek a napi feladatait, illetve munkaterheit alaposan össze kell sűríteni - no és drukkolni, hogy a tőle független körülmények is klappoljanak -, hogy időben odaérjen az ausztrál rockbanda, az Airbourne koncertjére és interjújára. Ügyfelek, forgalom, elveszett parkolójegy, valamint a szakadó eső sem képezhet valódi akadályt.

A saját bevallásuk szerint „working class rock’n’ roll”-t, azaz a dolgozó emberek rockmuzsikáját több, mint 15 éve masszívan és kitartóan prezentáló négyes fokozatosan nő egyre nagyobb és komolyabb tényezővé a nemzetközi rock színtéren. Tudom, tudom, a banda zenéje veszélyesen közel áll a korai AC/DC világához. Ezt nem is titkolják, sőt, Joel O’Keefe gitáros/énekes/frontember ki is jelenti, hogy bizony Angus Youngék csapata a valaha volt legnagyobb rock banda.

A gördülékeny és gyors bejutás után az egyetlen előzenekar, a Supersuckers csapott a húrokba. A hangzatos névvel rendelkező arizonai trió a ’80-as évek vége óta zajong, nekem a mai volt az első találkozásom velük. Láthatóan a legkisebb mértékben sem érdekli őket, hogy ki mennyire vevő a Motörhead (sokkal…) gyengébb kiadásának előadására. Valószínűleg megváltozni már nem fognak és az élet nagy kérdéseit sem fogják megválaszolni dalaikban, zenéjükkel. Ezt nem is várhatjuk egy olyan bandától, akinek az alapító tagjai között például az alábbi nevek bukkannak fel: Eddie Spaghetti, Dancing Eagle… Nem beszélve a 2018-as lemezükről, amelyet szimplán a Suck it lényegre törő címmel szabadították a világra. Nem megsértve a rajongóikat és őket, engem zenéjükkel nem győztek meg. Egy nóta felfelé lógott ki, ez pedig a Michael Monroe feldolgozás, a Dead, Jail or Rock’n’ Roll volt.

0airbourne2019_24_eredmeny.jpg

Amikor az AC/DC klasszikus What do you do for money honey-ja szólt a hangfalakból, már sejthettük, hogy közeleg a légitámadás. Az Airbourne a Terminator 2 Judgement day intrót követően robbant a színpadra és kb. 10 másodperc alatt jött, látott és győzött.

A természetesen félmeztelen Joel vezette négyes a Raise your flaggel nyitott egy akós hordónyi Red Bull energiáját szabadítva ránk. Másodiknak a középtempósan operáló, számomra kedvenc Too much too young too fast érkezett a sokemeletnyi Marshallból, majd újra a gázpedálra léptek a Burnout the nitroban. A közös mozdulatok, headbangelések mellett Joel nemcsak a színpadot szántotta fel, hanem a buli legihletettebb perceit produkálva az egyik biztonsági őr nyakába mászva a tömeg sorai között is hosszasan riffelt, a nóták között pedig Crocodile Dundee ízes nyelvén hergelte a nagyérdeműt. A legnagyobb királyok egyike, az kétségtelen. Nem maradt el az sem, ahogy a mester a dobozos sört szökőkúttá változtatta, majd diadalmasan a feje fölé emelte a trófeát.

0airbourne2019_34_eredmeny.jpg

Nem meglepő, hogy a kedd este ellenére igen szép számú közönség az ilyen műveletekre őrjöngéssel válaszolt, a zenekar nem panaszkodhatott a visszacsatolás hiányára. Tény, hogy egy mai rock koncerten az öngyújtók helyett már az okostelefonok vannak többségben, ahogy ez a Bottom of the well alatt is kiderült. Joel nem átallott Jack Daniels-kólák keverésével szítani a hangulatot, amelyet a bandatagok mellett a közönségnek is bőszen kínálgatott. Szerencsére a Barba berendezése nem tette lehetővé, hogy a hangfalhegy tetejénél magasabbra másszon, ki tudja honnan és milyen hadműveletet vitt volna még véghez.

A friss lemez címadó dalát, a Boneshakert követően háború és légiriadó hangjai vezették fel Live it upot, amely alatt újabb csúcspontot hozott a műanyagpohárban célzottan a közönségbe reptetett 10-15 malátakoktél. Mi is kell még egy rock koncerthez? Közönséggel énekeltetés, guggoltatás és ugrálva őrjöngés, olyan alapvetésekkel, mint a Stand up for rock and roll és a Ready to rock, levezetésnek egy kis AC/DC-be kevert egyveleggel…

0airbourne2019_08_eredmeny.jpg

Zsigeri, profi, a kötelező rock elemeket teljesen természetesen hozó energiabombát láthattunk. Nem tudom volt-e olyan a teremben, akit nem győzött meg a banda teljes mértékben. Tény, hogy Joel viszi a hátán a műsort, de Ryan, Justin és a két éve csatlakozott Harri is megteszik a magukét.

Rock and roll will never die, énekelte Brian Johnson a Back in black-en. Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek, dalolta Kalapács Józsi. Abban biztos vagyok, hogy amíg az Airbourne aktívan fenyegeti a koncerttermeket, addig lesz minőségi, szórakoztató R’N’R zene is.

A buli közben egyszer kinéztem a pult fölötti tv-k felé. Épp egy dart-os dobott tripla húszast. Ennyit ért az Airbourne előadása is. A lehető legmagasabb pontszámot.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. Még több kép ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3215293116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum