Interjú Török Ádámmal

„A régi színvonalas muzsikának, a színvonalas művészeteknek is legyen táptalaja, lehetősége, tere”

2019. november 12. - magnetic star

torok_adam.jpg

Török Ádám fuvolista, énekes, dalszerző és szövegíró neve szorosan összefonódott az 1960-as évek végén alakult Minivel. Zenei pályája tavaly fél évszázados évfordulóhoz érkezett, maga „Török bácsi” pedig a közelmúltban több rangos kitüntetést, díjat is átvehetett életművének elismeréseként. Ami emellett szintén figyelemre méltó és példaértékű: a Fuvolalovag ma sem pusztán a múltjából él. Sokkal inkább a múlt értékeit igyekszik átmenteni a jelenkor számára. Teszi ezt számos formációjával, amelyekkel ma is készít anyagokat, illetve a Radics Béla Emléktársaság elnökeként. A szervezet által tető alá hozott húsz éves jubileumi koncert és kiállítás előtt ültünk le a Mesterrel, hogy áttekintsük a buli előzményeit és az elmúlt néhány esztendő legfontosabb mozzanatát, miközben kicsit visszaásunk a „hőskorig”, valamint a jövőre vonatkozó tervekbe is betekintést nyerünk.

Először is: hogyan lehet téged szólítani? Neveznek Ádámnak, Ádinak, Gyugyónak, és Török Bácsinak is. Vagy, ami a Radics Béla R. B. Emléktársaságban betöltött tisztségedet illeti, mit szólsz az Elnök úr megszólításhoz?

Török Ádám: A „Török bácsi”-t nagyon szeretem. A fiatal zenészek „Török bácsi”-znak, mivel rengeteg fiatalt segítettem régen is, ma is. Én ezt a megszólítást szeretem a szakmában. A haverok meg Gyugyónak hívnak, egy régi hangszerem után kaptam ezt a nevet.

adlojz.jpg

Hogyan lettél a társaság elnöke?

T.Á.: Radicsnál voltam egy pár hétig 1968-ban. A Dogs együttesben játszottam, amely később feloszlott, Radics ott látott engem énekelni. Kurva baba csávó voltam, ezt a csajok nagy száma mutatta. Nem tartottam magamat szépnek, de imádtak a nők. Vékony, zorall csávó voltam, hatalmas séróval. Futballoztam is, kurva erős csávó voltam. Radics egyszer felhívott, hogy jöjjek el az új bandája, a Sakk-Matt próbájára. El is mentem. A Danuviában próbáltak, amely ma a Hír TV épülete. Később volt a Danuviában Mini is. Bementem délelőtt. „Gyere, kezdünk! Mit akarsz? Hendrixet énekelnél?” Mondom, igen. A Manic Depressiont nyomtuk. Elkezdtem énekelni, mire azt mondja: „Nem jó! Állj meg, baszd meg, nem azt énekeled, amit kell!” Előhozott egy nagy kockás füzetet a hátsó szobából. Ott volt a szöveg gyöngybetűkkel leírva: „Menik dipressön gát tu máj szó…” „Ezt énekeld, baszd meg!” Angolból érettségiztem, bár nem voltam jó angolból, megbuktam, ki is rúgtak a gimiből, neki viszont nagyon jó füle volt. Ez volt az első próba, majd jött még egy. Akkor láttam már, hogy nem nagyon tetszem neki, aztán két-három napra rá felhívott, és azt mondta: „Figyelj, vegyél egy énekcuccot. Ha veszel, te leszel az énekes!” Akkoriban egy énekcucc olyan húsz-harmcinc-negyvenezernél kezdődött! Életemben még ötszáz forintom som volt, csóró fiatalember voltam. Anyám elment melózni, én meg tudtam, hol tartja a gyűrűit. Elvittem gyorsan három gyűrűt a zaciba, abból vettem két hangszórót, de hát hol van az még az énekcucctól!.. Nem én lettem az énekes, pedig nagyon akartam, de Béla megtartott havernak. Utána megcsináltuk a Minit Závodival 1968 nyarán – mert ez ’68 májusában történt –, és őt meg a Sakk-Mattot utánoztuk. Creamet és Hendrixet játszott, és mi is ezt csináltuk Janóval és a Minivel. A samesz-zenekara lettünk, vitt minket a Radnótiba, meg ide-oda. Nagyon sokat köszönhetek neki amiatt, hogy 1969. augusztus 6-án meghívott az Ifiparkba eléjük. A Sakk-Matt már befutott, óriási sikere lett. Nyolcezer ember volt a bulin, ott debütáltunk a Minivel, és hatalmas sikerünk volt nekünk is. Utána végig jóban voltam vele, így aztán én is tudtam segíteni neki utólag. Mini - Tűzkerék, illetve Mini - P. Mobil voltak a híres keddek az Ifiparkban, és segítettem neki, amikor már szarban volt. Egy kicsikét alányúltam. Úgy tudom, hogy a Kereszteslovag című számom az egyik kedvence volt. Ezt mesélik a volt zenészei, magára vette azt a szöveget valószínűleg. Még két nagy sztorink volt. 1977-ben zártuk az Ifiparkot Mini - Tűzkerékkel. Addig mi játszottunk elsőnek, de aznap megfordítottuk a sorrendet, mert vasárnapra esett a zárónap, és a Bem rakpartról jöttünk át. Kibaszott hideg volt, zuhogott az eső. Nem sokan jöttek, négyezer ember… Béla abbahagyta kilenckor, még volt egy félóránk. Ez volt az egyik utolsó bulink együtt. Aztán ’82-ben mutattam be a Dzsungel című lemezemet nyáron az Ifiparkban, külön percussionössel és szaxofonossal. Szerintem az egyik legjobb lemezem. Nem lett nagy siker, mert túl latinosnak és jazzesnek tartják, de szerintem kurva sok jó szám van rajta. Megjelent Béla. Gondolom, a kórházból jött. Szörnyen nézett ki: tele volt a feje piros pöttyökkel, és kihullott a haja. Befejeztük a bulit. Ő addig ott ült a helyén, aztán odajött, és azt mondta: „Gyugyó, még mindig ti írjátok a legjobb magyar nótákat!” Ez aranyos volt. Neki nagyon tetszett a Mini zenéje és szövegvilága. Ez ’82 augusztusában lehetett, és ’82 októberében ő már meghalt. Ez volt a kapcsolódásom Radicshoz. Aztán megalakult az Emléktársaság. Volt nekem egy TV-műsorom 1997-től 2001-ig a Budapest TV-n, a Blues Café. A társaság akkor alakult. Mindig bejöttek a vezetők, és elmondták, hogy mi van. Én mindig segítettem nekik, aztán tag lettem, 2015-ben pedig megválasztottak elnöknek, így most már öt éve én vagyok az. Ennyi a rövid történet.

Milyen konkrét feladataid vannak, amelyeket az elnöki tisztség hozott magával?

T.Á.: Ez egy nonprofit egyesület. Próbálunk koncerteket csinálni Radics emlékére, szobrot emeltünk neki, utca van elnevezve róla, díszpolgár lett Csepelen. Fenntartjuk a nimbuszát. Ötévente vannak koncertek a Radics Béla Emléktársaság nevében, ahova meghívunk egy csomó öreg és fiatal zenészt. Így segítünk a szakmának. Elsősorban természetesen az öregeknek, mert rájuk van szükség, mármint a mi galerinkban öregek vannak. De szoktunk fiatalokat is meghívni. Így fenntartjuk a Radics nevet is, és valamit a zenészeknek is segítünk. A társaságnak az a feladata, hogy támogatókat szerezzen. Szereztünk is rengeteget. Budapest Főváros nagyon sokat támogatott minket, ez a mostani buli is így valósul meg. A Csili és a Pesterzsébeti Önkormányzat is támogat minket. Csak így, egy hivatalos nonprofit szervezet által lehet ezt elérni, amilyen a Radics Emléktársaság, hiszen tud pályázni és támogatást kérni. Profi módon, betartva a törvényeket. Egyedül hiába mennél be, nem kapnál egy fillért sem.

Radics életútjának és pályájának alakulása nem volt egyedi jelenség abban a korban. Ki mindenki jut még eszedbe azon előadók közül, akikkel jó barátságban és együttműködésben voltál, és akik hozzá hasonló sorsra jutottak?

T.Á.: A Kex együttes. Nagy botrányaik voltak, Baksa-Soós Jánost kiüldözték, el akarták ütni autóval. A másik vezetővel, Doleviczényivel ’71-ben disszidáltak. Be volt tiltva a Beatrice, a P. Mobil, őket meghurcolták. Sőt, az Illés együttest is! Az Illéssel ’71-ben turnézott a Mini, utána tiltották be őket. Voltak kemény dolgok!.. Engem csak kétszer vittek el a rendőrök. Először 1973. március 13-án, aztán 1974. március 14-én elvittek otthonról. Azt hitték, hogy szervezőként részt vettem az 1972. márciusi tüntetésben, holott nem vettem részt, csak lefotóztak valahogy. Utána két-három évig vegzáltak, és tizenegy évig megfigyelt az Állambiztonság.

Radics különböző zenekarainak, illetve a Mininek az életében milyen szerepet játszott a Csili? Voltak ott, mondjuk, közös fellépések?

T.Á.: Voltak közös bulijaink. Az Ifiparkról már beszéltem, ott 1974 és ’78 között a P. Mobillal negyvennégy, Bélával pedig tizennyolc-húsz közös bulink volt keddenként. Három-ötezer ember jött el, a P. Mobil hozott be ötezret, a Radics-Mini meg háromezret. Kedd este! Ma ilyen elképzelhetetlen! Nagy sikereink voltak. Bélával a Radnótiban is játszottunk párszor. Az utolsó nagy bulink pedig, mint mondtam, 1977. október 1-én az Ifipark záróbulija volt.

ad71.jpg

Az életedben kiemelten fontos volt a 2018. év, hiszen tavaly lettél hetven éves, és fél évszázada álltál már színpadon. Viszont idén is túl vagy jó néhány különleges fellépésen, és hátra is van még néhány jelentős esemény 2019-re. Mennyire számít nálad speciális évnek az idei?

T.Á.: Most csináljuk meg az ötven éves dolgainkat. A tavalyi évben letten hetven, és onnan számítva volt ötven éve a szakmai kezdésem. A Mini viszont ebben az évben lett igazán ötven éves, három nagy bulink volt ötven éve. Akkor játszottunk először a Tátika presszóban, a Badacsonyban, ahonnan indultunk, és ott volt velünk az egész magyarországi hippi-társadalom Budapestről és vidékről. Egész nyáron ott játszottunk ’69-ben. Csináltam is most egy bulit a Badacsonyban. Aztán az Ifiparkban is ötven éve kezdtünk, akkor volt az a nagy bulink Radiccsal augusztus 6-án, ezért szerveződött idén augusztus 30-án egy emlékkoncert a mai Várkert Bazárban. Gyönyörű volt, ezerötszáz ember jött el! És most csináljuk a Bem rakparton a búcsúbulit november 16-án és 17-én. A Bem rakpart is ötven éves, ott is ötven éve kezdtünk, be is zár a hely, ott lesz az Andrássy Múzeum. Kerek lett az egész. Mázlink volt, erre az évre is átnyúlik ez az ötven éves turné. Úgy tizennyolc-húsz bulit csináltam az évforduló kapcsán, ami kurva jó!

A Radnóti Miklós Művelődési Központban Mini-kiállítás is futott a közelmúltban, amelyet a Fehér Ádám - Török Ádám duó koncertje nyitott meg.

T.Á.: Pont ezért, az ötven év miatt csinálták a srácok ezt a megemlékezést rólam. Jólesett. Ötven év ebben a szakmában nagyon sok! Ötven éve ott vagyunk! Különböző sikerekkel és különböző hullámvölgyekkel, de ott nyomjuk a világ minden részén!

Mintha te magad is keresnéd a különleges, stílszerű alkalmakat és helyszíneket. A Gőzhajó nevű helyet Szentendrén hogyan találtad meg?

T.Á.: A tulaj nagyon régi rajongóm, közel ötven éve. Már öt éve járok oda, és nagyon szeretem. A Gőzhajó utcában van a hely Szentendrén, úgyhogy a Gőzhajó utcában, a Gőzhajó Pubban játszom a Gőzhajó nótát.

Felléptél az EUnderground Nemzetközi Fesztiválon is a Dürer Kertben. Ennek tematikájához kapcsolódóan: hogyan élted meg annak idején az ún. rendszerváltást? Volt benned valamiféle reménykedés, várakozás akár az 1989-tól lezajlott változásokat, akár a későbbi EU-csatlakozást illetően?

T.Á.: Érdekes, hogy én akkor már egy kicsit passzív voltam. Negyvenkét éves lettem, és valahogy nem éreztem a ritmust, sodródtam az eseményekkel. Jobban részt kellett volna vennem ezekben. Viszont a budai Fidesszel és SZDSZ-szel csináltam bulikat, amikor még együtt volt a két párt. Megszerveztük az első szabad Tabánt, sőt megint feltámasztottuk a Tabánt, ami nagy dolog volt. Azóta is megy. A Bem Rockparton is voltak bulik, amelyek létrehozásában tevőlegesen részt vettem évekig. Szerveztem dolgokat. Az is nagy mázlim volt, hogy az első kerületben, két utcával a Bem rakpart felett laktam hatvan évig, most költöztem át. A Bem rakpart volt a fő helyem, az Ifipark és a Tabán. A Bem rakparton közel ezer koncertet adtam ötven év alatt! A Tabánban több mint hetven bulit nyomtam 1970 és 2019 között, az Ifiparkban pedig kilencvenhét bulim volt Radicsékkal, a P. Mobillal és önállóan a Minivel. Szóval ezek voltak a fő helyeim egész életemben, az első kerületben. Három kultikus helyen is ott lehettem, mint házigizda, ahogy a házigazdát szoktam nevezni. Ez egy mázli. Egy adottság volt, hogy ott laktam, és jól tudtam kanyhalni. Bekerültem a vérkeringésbe. Van még egy dolog, amit meg akarok neked mutatni (előveszi a telefonját). Ez egy applikáció, az Amerikai Fuvola Társaság, vagyis az American Flute Society csinálja. All About the Flute a neve, azaz Minden a fuvoláról. Akadémia, versenyek, fórum, fesztivál, fuvola újság… és a híres fuvolisták. Klasszikus, jazz, rock. Ian Anderson, Mel Collins a King Crimsonból, Peter Gabriel, John Hackett… Ray Thomas, aki most halt meg, ő a Moody Blues tagja volt… Tizenkét világhírű rock fuvolista, akik közé be tudtam kerülni! Azért vannak az embernek elért eredményei… 2017-ben megkaptam a Magyar Éremrend Lovagkeresztet is, idén pedig a Máté Péter Díjat, amely a szakma legújabb nagy díja. Örülök, hogy a szakmában is elismernek engem, meg ezt az ötven évet.

Závodi Jánossal a barátságotok egészen kisgyerekkorotokig vezethető vissza, Balogh „Szivacs” Jenő dobos a nyári koncertekre utazott haza az Egyesült Államokból… A többi egykori, még élő Mini taggal milyen ma a viszonyod? Őrzöd még a régi kapcsolatokat?

T.Á.: Mindenkivel. A hetven éves bulimra húsz zenészt hívtam meg, a régieket is. De a fiatalokat is. Fehér Ádi nagy kedvencem, ő a magyar blues gitározás nagy ígérete. Aztán Kerekes Blanka világhírű fuvolaművésznőt is, aki a zürichi egyetem tanára és különböző nagy szimfonikus zenekarok első fuvolistája. Meghívtam Pinyót, Závodit, Németh Lojzit, Tátrait, Papp Gyulát, Németh Karcsit, akikkel a legnagyobb nótáimat írtam, és akikkel hosszú éveket együtt melóztam. Mindenkit megbecsülök, és ők is megbecsülnek, mert eljönnek. Mindig mondom nekik: „Tudjátok, miért csináljuk ezt? Csak miattatok, meg a lé miatt!”

66673290_2600293153314652_2297319036729425920_n_1.jpg

Mennyire ismered a mostani hazai klubokat, koncerthelyeket? Melyekről gondolod, hogy hasonlóan jelentősek a mai koncertjárók életében, mint amilyen az Ifipark, a Bem Rockpart, vagy, mondjuk, a Petőfi Csarnok volt az idősebb generációk számára?

T.Á.: Ma már nem hívnak olyan sok helyre, de például az EUnderground egy nagyon jó kis buli volt. Nagyon kedvesek voltak a rendezők. Kisebb városi napokra meghívnak még, de hát legyünk őszinték, ezek nem azok az igazi bulik, mint a 70-es és 80-as években. Vagy a rendszerváltás után, amikor a RABB-ocska nevű bandám ment kurvára öt-hat évig. Évi százhúsz-százharminc buli, ami aztán lement évi húsz-huszonötre… Ahogy én látom, a két szabadtéri hely nagyon megy, a Budapest Park és a Barba Negra Track. Télen a Barba Negra nagyon megy… De hát szó sincs már arról, ami annak idején ment. Minden nap volt buli régen, és telt házzal mentek. Ilyen ma már nem lehetséges. Ma már szinte nincs is buli hétköznap. Azt mondom neked, hogy én megadóztatnám a külföldieket is. Nagyon jók, kurva jók, nem akarom leszólni a mostani amerikai vagy angol rock bandákat, de hol vannak ők tudásban tőlünk, akik már itt vagyunk száz éve?! Nem jobbak! Kifizetnek nekik húsz-harmincezer dollárt, mi meg kanyhalunk hogy kapjunk húsz-huszonötezer forintot!.. A legtöbb buli közpénzből van megtámogatva. Fordítva kellene csinálni, vagyis a magyar együtteseket kellene közpénzből támogatni, és utána jöhetnek a külföldiek. Ehhez képest a magyarok ingyen játszanak a külföldiek előtt. Nem egy jó dolog! Most ezen dolgozom. Volt egy nagy álmom, amelyet megvalósítottam az Artisjuson keresztül: azok a magyar rock zenészek, akik nyugdíjasok lettek, nyugdíj-kiegészítést kapnak. Az Artisjusnak ez egy nagy vívmánya, és én kezdtem el csinálni. Most megint belekezdtem valamibe. A falunapok, városnapok költségvetése ugye sok milliárd forint. Elkérik a magyar államtól, megnyerik pályázaton, aztán a felét ellopják, és a másik felét sem kultúrára költik, tehát nem igényes zenekarok és igényes színielőadások vannak, hanem jönnek a Lagzi Lajcsik, a Kis Grófók… A hatalmas milliárdokból nem kultúra-közvetítés van, hanem szar. Fel kell cserélni! Legyen ez is, mert ugye ez kell a magyar faluba, de legyen a magyar faluban igényes műsor is, és hallgassák végig! Kicsit fejlődjenek, baszd meg! Jöjjön egy jó zenekar, egy jó színházi produkció, ami közpénzből van! Most ez az új feladatom, be is fogok menni mindenhova, és verem az asztalt!

Visszatérve a Radics Béla Emléktársaság húsz éves jubileumi koncertjére, ez egyben a Radics Akusztik Trió CD-jének a bemutató bulija is.

T.Á.: Pontosan. Ez véletlenül jött. A sajtónak játszottunk, ott volt a GrundRecords, és azt mondták: „Hú, ezt adjuk ki lemezen!” Meg is csináltuk, volt egy koncert Budakalászon, és ez jön ki most. Egy marha jó kis lemez. Épp most próbáltunk nálunk holnapra. Benne van Felkai, aki az egyik legjobb magyar gitáros még mindig. Ragyogó! Korombeli. És itt van Anda Bálint, a Tűzkerék énekes-gitárosa is. Kurva jó! Így hárman, fuvolával csináltunk egy jó kis anyagot, elsősorban Radics-számokból, meg olyan dalokból, amelyek Radics kedvencei voltak: Sunshine of Your Love, Hey Joe.

A Bartók on Rock lemezt szintén a GrundRecords adta ki, és az is hiánypótló kiadványnak mondható, hiszen ha a Bartók-örökösök jóváhagyják, már régen megjelent volna. Az Emlékutazás című könyv mellé kijött a régi élő felvételekből összeválogatott Álomkoncert. Van ezeken kívül egyéb, eddig kiadatlan, fiókban maradt Mini-anyag is?

T.Á.: A Bartókokat elővettük és megcsináltuk Papp Gyuszkóval, csodálatosan! Dupla LP-n és CD-n is kijött. Óriási sikere van, bőven ezer fölött jár az eladása. Olasz és angol szakírók is kiemelik, hogy Európa egyik legjobb Bartók-feldolgozásanyaga ez progresszív rockban. Gyula meg most éppen világsztárokkal turnézik Németországban, pont a Bartók-anyaggal. Ő zongorázik. Szóval nagyon komoly visszhangja volt. Az Álomkoncert CD is kurva jól sikerült. Kaptam keverőpultos felvételeket mindenhonnan, és csak néztem, hogy milyen jók, Ezekből csináltuk meg, hogy hallják az emberek, hogyan játszottunk a 70-es években. Világszínvonalon játszottunk!

alom.jpg

A Mini mellett tehát működik a Radics Akusztik formáció, és Fehér Ádámmal is zenélsz duóban. Van más projekted ezeken kívül?

T.Á.: Ott van még a Mini Akusztik Trió Gyulával és Kézdy Lucával, aki egy fantasztikus hegedűművésznő, a Bartók on Rock lemezen is ő játszik. Velük is volt már öt vagy hat buli ebben az évben. És indul még egy trióm, a 3-mas Fogat. Závodi, Fekete Jenő és én. Kimondottan blues lesz. A bemutatkozás 13-án lesz a 36 Bisztróban, azt felvesszük, és kiadunk belőle egy CD-t. Rá három napra van a Bem rakpart záróbulija.

Ezek szerint elmondható, hogy csak részben élsz a múltból, és folyamatosan gondolkodsz új dolgokban is.

T.Á.: A Mini prog rock és blues keveréket játszott, a Radics Akusztiknál a blues van túlsúlyban, a 3-mas Fogat is blues rock, a Bartók feldolgozásokat játszó Mini Acoustic World pedig progresszív rock Gyulával és Lucával. És van Ádikával a Fehér - Török Duó, ahol régi Miniket és bluesokat játszunk kicsit elektronikusan. Marha jól gitározik a kisgyerek! Vannak új számok is, például a búcsúbulin lesz egy új szám: „Drága Ifipark, drága Bem Rockpart elmúlt, elszállt…”

Ami a múltat illeti: a Vissza a városba nótát minden alkalommal úgy konferálod fel, hogy elmondod, nem hiszel abban, amit mondani szoktak róla, nevezetesen hogy ez egy nemzedéki rock himnusz lett, viszont nem is egy rossz dal. Márpedig ha valamiből az lett, hát szerintem az pont a Vissza a városba. Az akkori szabad életérzést, szabadságvágyat annyira jól sikerült megfogni benne!..

T.Á.: Ez egy szófordulat. Pedig most gizda leszek: szerintem az egyik legjobb magyar nóta! Szövegileg és zeneileg is. Ennél sokkal jobbat nem írtak. De nem akarok ennyire gizda lenni, ezért finomítok rajta…

Milyen visszajelzések jönnek az Emlékutazás című könyvre? Az én véleményem az, hogy sokkal közvetlenebb hangvételű és emiatt olvasmányosabb lett azáltal, hogy egy rajongó írta meg, mintha profira bíztad volna.

T.Á.: Jó reakciók jönnek. Nagyon olvasmányosan írta meg a kiscsaj, Ócsag Andrea. Nem szépirodalmat csinált, hanem egy jópofa riportregényt. Visszaadta egy kicsit a nyelvezetemet. Nem is kicsit, nagyon… Leültünk egy kismagnóval vagy telefonnal, és tizenkét vagy tizenhárom beszélgetésből írta meg a könyvet.

Hogyan tervezed a jövődet a zenei életben?

T.Á.: Nem akarok titkokat elárulni, de most van tárgyalás alatt egy nagy projektem, ezért nem is mondok sokat. Március 11-én lesz egy életmű-koncertem a Budapest Kongresszusi Központban. Oda meghívtam Tátrait, Papp Gyulát, Németh Karcsit, Németh Lojzit, Szivacsot, na meg Kézdy Lucát, és fiatalabb zenészeket, akikkel most tárgyalok, így nem is tudom még őket felsorolni. Fehér Ádikát is meghívtam. Olyan régi dalaimat is előveszem, amelyeket nem játszottam az utóbbi évtizedekben. Vagy nem tudtuk eljátszani ezeket, vagy valamiért elsikkadtak, mint például a saját latinos dolgaim voltak a Dzsungel című lemezemen.

Arról nem is hallottam még tőled semmit élőben!..

T.Á.: Azért mondom, hogy most lesz egy csomó a Dzsungelről, és játszom két-három új számot is.

Ha jól emlékszem, volt olyan elképzelésed egy időben, hogy akár az egyik fiad, Péter is átvehetné tőled a stafétát…

T.Á.: Sajnos nem sikerült ez a dolog. Nem olyan a viszonyunk most, hogy ő vigye tovább a Mini együttest. Én szerettem volna, de valahogy nem úgy alakult az életünk.

Akkor maradnak az eddig megjelent kiadványok és a koncertek, amelyek továbbviszik a Minit?

T.Á.: Igen. Lesz ez a nagy buli a Budapest Kongresszusi Központban március 11-én, szerdán. Ott világsztárok is lesznek, egy amerikai zenésszel tárgyalok, aki nagyon szereti a muzsikámat. Egy neves zongorista-gitáros, küldött magáról anyagokat. Nevet nem mondhatok, mert még nincs szerződés. Meghívtam Charlie-t is, őt is lekísérjük, és együtt fogunk játszani egy-két számot. Sok olyan érdekesség lesz ezen a bulin, ami hosszú évek óta nem volt a Mini repertoárjában. Volt egy alapzenekar, és ha kifizették, akkor az ment. Utána jött a Bartók on Rock, ami hatalmas siker volt, vonósnégyessel játszottunk. Ez most egy köztes dolog lesz. A régi Minikből és az újabb dalaimból csinálunk egy újfajta anyagot, és remélem, sikere lesz.

A Mini által képviselt szabad életérzés és szellemiség mennyire él még a mai időkben? Nem kizárólag a zene világára gondolok itt, hanem a mindennapi életünkre is.

T.Á.: Mindent szabad, és mindent lehet. Pontosan ezért is vesztette el a dolog az értékét. A másik az, hogy nagyon zavaros időkben vagyunk. Úgy látom, nem jó felé mennek a dolgok a világban. Nem csak itt, mindenhol. A fiatalok is kicsit elfordultak a kultúrától. A jó zenétől, a képzőművészetektől, a jó filmektől. Csak ezek a villámgyors videók, csak a hülyeség, ami már nem az én világom. Jó lenne, ha kicsit visszatérnének a dolgok a régi kerékvágásba. Én ezen vagyok, ezt csinálom, hogy a régi színvonalas muzsikának, a színvonalas művészeteknek is legyen táptalaja, lehetősége, tere.

Mit jelent számodra a „progresszív” szó? Mára ez is elvesztette az eredeti jelentését, és puszta címke maradt belőle.

T.Á.: Az egész rockzene elvesztette az erejét, és ami a legnagyobb baj: elvesztette a közönségének a nagy részét is. A progresszivitás az, hogy mindig tovább fejlődsz, építkezel, és az egész pályád alatt új dolgokat hozol létre. Úgy érzem, sokáig meg tudtam ezt csinálni. Az utóbbi években kicsit ellanyhultam én is, a RABB-ocska és az utolsó időszakom nem volt ilyen, de most azon vagyok, hogy március 11-én megint megmutassam: Török bácsi még mindig ott van a spiccen!

53229553_10214249980989921_6261786408868904960_n.jpg

Honlap / Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7715302478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum