Interjú a Sanhedrin zenekarral

„Szerencsésnek tartom magunkat olyan értelemben, hogy ez a zene éppen újjászületőben van, hiszen zenészként sok célunkat és álmunkat sikerült már valóra váltanunk ezzel a bandával.”

2019. november 13. - magnetic star

sanhedrin_intie_01.jpg

Hagyományos heavy metalban a brooklyni Sanhedrin budapesti fellépése feltétlenül az idei év legjobb, leghangulatosabb koncertjei közé sorolandó. Ahogy a The Poisoner is 2019 csúcsalkotása az irányzaton belül. Bőven volt tehát ürügy egy „eszmecserére”, amelyet a buli, sőt az egész európai turné után e-mailben bonyolítottunk, mindhárom tag részvételével.

A közelmúltban zavartatok le egy európai túrát. Hogy éreztétek magatokat? Milyen volt a budapesti buli, és hogyan telt a másnapi pihenő?

Jeremy Sosville (gitár): Ami azt illeti, éppen a budapesti buli lett a turné csúcspontja! Amikor az ember a legelső alkalommal játszik egy városban, sose lehet tudni, mi lesz a kimenetele, viszont a budapesti rajongók nem okoztak csalódást. Emellett olyan szerencse is ért bennünket, hogy másnap pihenőnk volt. Felkerestük a Citadellát, a Várat, meg egy igen klassz múzeumi kiállítást is az első világháborúról. Igazán gyönyörű a város, szóval várjuk, hogy egyszer visszatérhessünk hozzátok.

Nathan Honor (dob): A turnézás általában véve kemény melóval jár, és az idei évünk igen dolgosan telik. Európába átjönni mindig különleges, az pedig, hogy Budapesten játszottunk, és a város felfedezésére is jutott időnk, igazán nagyszerű volt. Örültünk, hogy olyan városban időzhettünk, amely nem pusztán merőben más, mint amihez szoktunk, de kulturálisan is komoly jelentőséggel bír.

Erica Stoltz (basszusgitár, ének): Nekem is ott volt az egyik kedvenc európai bulim. Igazán klassz nagyváros. Csodálatos az építészete, mintha ott futna össze a világ. Imádtam Budapestet, és valamikor biztosan visszatérek oda.

sanhedrin_intie_02.jpg

Hogyan állt össze ez a turnécsomag? Ismertétek korábbról a Spirit Adrift tagjait és zenéjét? Jól kijöttetek a srácokkal?

Jeremy: A Spirit Adrift legtöbb tagját a másik zenekarukból, a Gatecreeperből ismertem. Az én másik bandám, a Black Anvil koncertezett velük az Államokban és Európában, úgyhogy remek volt ismét összeállni a srácokkal az egyéb formációinkban. Nagyszerű turné-társak voltak. Óriási a humorérzékük, és az együttműködő hozzáállásuk is kiváló.

Nathan: Ezt a kanyart megelőzően csak akkor találkoztam velük, amikor a Slough Feggel közös turné során Detroitban ők is felléptek velünk. Csatlakozom az előttem szólóhoz: nagyszerű társasági emberek, és igazi profik. Jobb turné-partnereket nem is kívánhattam volna.

Európában egyszerűbb egy teljes turnét megvalósítani? Gondolok itt arra, hogy Amerikában nagyobbak a távolságok, és esetleg egy ehhez hasonló klubturné nézettségére.

Jeremy: Utazás és vendéglátás szempontjából egyértelműen odaát van könnyebb dolgunk. Jelenleg a táborunk is népesebb Európában, mint az Egyesült Államokban. Másfelől viszont egy amerikai csapatnak Európában sokkal magasabb turnéköltségei vannak. Repülőjáratokat kell foglalni, buszt és technikát kell bérelni, meg ott egy csomó más kiadás is, ami nem merül fel, ha odahaza utazgatunk.

Nathan: Abból a szempontból is mázlink volt, hogy még a kezdeti időkben összeakadtunk egy turnészervező ügynökkel, aki tényleg rengeteg kemény munkával és erőfeszítéssel segít nekünk felépíteni a zenekarunkat.

Jövőre a németországi Keep It True fesztivál bemelegítő buliján fogtok játszani. Bizonyára hatalmas megtiszteltetés ez számotokra. El tudnátok képzelni, hogy a fesztiválon is felléptek valamikor a közeljövőben?

Jeremy: Nem kérdés, hogy szeretnénk magán a fesztiválon is fellépni a jövőben, de persze a bemelegítő bulin játszani is megtisztelő. Különösen lelkesítő, hogy barátainkkal, a Slough Feg és Crypt Sermon zenekarokkal játszunk majd együtt. El lesz kényeztetve a közönség, de rendesen.

2019 februárjában jelent meg második albumotok, a The Poisoner. Milyen visszajelzéseket kaptok a lemezre, és mennyire vagytok elégedettek vele?

Jeremy: Zavarba ejtően jók a visszajelzések. Maga a tény, hogy idén annyi koncertünk volt, eleve azt jelzi, milyen jól fogadták az emberek a lemezt. Mi már akkor elégedettek voltunk vele, amikor még senki más nem hallhatta, és hálásak vagyunk a nagyszerű fogadtatásért. Reméljük, a következő lemezünk is hasonló reakciókat vált majd ki!

Erica: Gazdagítottuk a hangzásunkat, némi kockázatot is felvállaltunk, és roppant büszke vagyok a visszajelzésekre. Az idei koncertlehetőségekért is hálás vagyok. Egész életemben arról álmodoztam, hogy Európában fogok játszani. Ez azóta háromszor is megvalósult, és rengeteg jó fej embert ismertünk meg.

Kiadótok, a Cruz del Sur Music komoly támogatója a hagyományos / klasszikus heavy és doom metal zenének. Elégedettek vagytok azzal a munkával, amelyet a cég a lemez promóciójába fektet? Előnyösebb a velük való együttműködés a független kiadáshoz képest?

Jeremy: Egyértelműen. Amikor önállóan hoztuk ki az első lemezünket, az egy hasznos tapasztalat volt, viszont rengeteg melóval járt. Élveztük, hogy a kiadás során végig a mi kezünkben volt az irányítás. Amikor azonban megindult a szekér Európában, tudtuk, hogy szükségünk lesz egy biztos partnerre, akinek segítségével a lendületünk eredményeket és előrelépést hoz. A Cruz Del Sur fantasztikusan népszerűsíti és terjeszti az anyagunkat, mi pedig végtelenül örülünk annak, hogy a cég velünk dolgozik. Semmilyen módon nem avatkoznak bele az alkotómunkába, és rengeteg szenvedéllyel, kemény munkával érik el, hogy a velük szerződésben álló előadók eljuttassák a zenéjüket azokhoz, akik hallani szeretnék azt.

Nathan: Enrico, a Cruz vezetője igazán alázatos a munkájában, és rendkívül emberközeli módon irányít. Ha nincsenek is olyan forrásai, mint egy nagyobb kiadónak, attól még pontosan képben van az európai heavy metal színteret illetően, és hihetetlenül hatékonyan dolgozik. A legőszintébben mondom, hogy vele ma is inkább partnerek vagyunk, mint „szerződő felek”.

Amennyire tudom, ma a streamelés és általában a digitális zenehallgatás a legelterjedtebb. A ti rajongóitok körében, illetve a metalos táboron belül mely formátum a legnépszerűbb? Veszik az emberek a bakelitet?

Jeremy: Nem tudom, népszerűbb-e bármelyik formátum a másiknál a rajongóink körében. Ami engem illet, én ugyanúgy streamelek, ahogy bakelitet, sőt CD-t és kazettát is hallgatok. Az a szép a modern világban, hogy a rajongók bármilyen formában hallgathatnak zenét, ami nekik a legélvezetesebb vagy a legkényelmesebb. Amennyire meg tudom ítélni, a mi rajongóink inkább a fizikai formátumokat részesítik előnyben. Ha másnak nem is, egy koncerten beszerzett emléktárgynak nagyszerűek ezek.

sanhedrin_intie_03.jpg

Hogyan választottátok a Sanhedrin nevet? Vonzódtok a történelemhez, vagy a szó vallási aspektusa (is) közrejátszott a döntésben? A szövegeitek témái is ilyen ihletésűek?

Jeremy: A nevet a szó szerinti jelentés miatt választottuk: „tanács” vagy „gyűlés”. A zenekar minden tagja jelentős mértékben kiveszi a részét az alkotás folyamatából, és abban is mindegyikünknek fontos szerepe van, amilyen módon eljuttatjuk a zenénket a rajongókhoz.

Apropó vallás: miről szól a No Religion nóta? Valóban a vallásról, hitről, meggyőződésről van szó benne?

Erica: Arról szól, hogy a szervezett vallások szabta határokon túl is lehet spirituális életet élni: az ember a szabad akaratát érvényesíti az életben, és spirituális értelemben szabadnak érzi magát a végnapjaiban.

Elmondható, hogy a Sanhedrin (és ha már itt tartunk, a Spirit Adrift is) a heavy metal új hullámához tartozik? Valóban létezik ilyen mozgalom vagy színtér Európában és / vagy Amerikában?

Jeremy: Úgy tűnik, létezik egy underground mozgalom, amely a heavy metal alapjait élteti. Amikor a Sanhedrin megalakult, nem szükségszerűen azon igyekeztünk, hogy egy trendhez tartozzunk. Egyszerűen olyan zenét játszunk, amely mindhármunkból a legjobbat hozza ki, és amely történetesen főképp a hagyományos heavy metalban, illetve a klasszikus hard rockban gyökerezik. Szerencsésnek tartom magunkat olyan értelemben, hogy ez a zene éppen újjászületőben van, hiszen zenészként sok célunkat és álmunkat sikerült már valóra váltanunk ezzel a bandával.

Nathan: Bármennyire szomorú belegondolni is, zenei példaképeink sorra vonulnak vissza. Semmi esetre sem nevezném üzletileg sikeresnek ezt az „új hullámot”, de igenis vannak arra utaló apró jelek, hogy egyszer akár az is lehet. Remélem, a magunkfajta csapatoknak a közeljövőben nagyobb közönsége és több lehetősége lesz.

Erica a Hammers Of Misfortune, az Amber Asylum és a Lost Goat tagja volt, Nathan pedig a Vermefügben játszott. Erica, te még a Sanhedrin előtt fordultál meg ezekben a bandákban? Sok szakmai tapasztalatra tettetek szert?

Erica: Az általad felsorolt zenekarok mind akkor léteztek, amikor a világháló még nem volt az életünk része, vagyis jó tizenöt évvel a Sanhedrin előtt. Még az is lehet, hogy összetolok egy Bandcamp oldalt a Lost Goatnak. Nem voltam tisztában azzal, hogy a mostani bandámnak mennyit segített ez. Túl nagy volt az időbeni távolság. Egyszer odajött hozzám egy fickó Bostonban, és azt mondta, nagyon hasonlítok annak régi, Lost Goat nevű csapatnak az énekesnőjére. Mire én, nevetve: „Cimbi, én vagyok az!” Egyébként benne voltam a Hammers of Misfortune korai változatában, az Unholy Cadaverben is.

Jeremy: Minden élettapasztalat hatással van az ember aktuális döntésére. Az sem jelent kivételt ez alól, ha az ember más bandákban is játszik.

Nathan: Nekem az volt a nagy iskola, amikor a „csináld magad” szellemiséget képviselő punk és thrash bandákkal turnéztam. Felbecsülhetetlenül értékes tapasztalatokat szereztem a zenei szemléletmódom és munkamorálom kifejlesztése szempontjából.

Erica, te a Witch Mountain és a Witchskull egyes anyagain is vendégszerepeltél. Erre hogyan kaptál felkérést?

Erica: A Witch Mountainben a Lost Goaték cimborái zenéltek az 1990-es évek végén. Velük lógtunk Portlandben, és sokat koncerteztünk együtt. Így jutottunk el odáig, hogy énekeltem az első lemezükön. A Witchskull egy régi barátommal, Billy Andersonnal stúdiózott New Yorkban 2014-ben. Billy szólt, hogy ugorjak le, és köszönjek be nekik, erre váratlanul a kezembe nyomták a szövegeket. Nagyon élveztem. Nem az első ilyen húzása volt Billynek.

Jeremy, a te másik bandád, a Black Anvil új EP-vel jelentkezett idén. Mennyire aktív az a csapat? Velük is a Sanhedrinhez hasonló rendszerességgel készítesz új anyagokat és turnézol?

Jeremy: A Black Anvil jelenleg a következő albumán dolgozik gőzerővel. A lemez a terveink szerint 2020 tavaszán fog megjelenni. Remélem, fesztivál-fellépéseink és turnéink is lesznek majd vele.

Metal rajongóként el tudtok jutni időnként a műfaj régi nagy bandáinak a koncertjeire? Az újabb kiadványaik is eljutnak hozzátok?

Jeremy: Hogyne! Ha valamelyik általam kedvelt banda újdonsággal rukkol elő, az biztos, hogy legalább belehallgatok. Nálam az Iron Maiden, a Metallica és a KISS azok a zenekarok, amelyektől mindig is szeretnék új számokat hallani, még ha csak kíváncsiságból is. Pár éve a Satan újjáalakulása okozott nekem komoly meglepetést, és minden, amit azóta kiadtak a kezükből, épp olyan erős, mint a klasszikus anyagaik!

Nathan: New York City olyan, mint egy óriási élelmiszerpiac, úgyhogy bármely Egyesült Államokbeli turné jó eséllyel érinteni fogja a várost. Emellett szerencsés vagyok, amiért a zenész szakmában dolgozom, hiszen olykor olyan műfajokat és előadókat is hallok, amelyek / akik nem annyira mozgatnak. Ami a klasszikusokat illeti, a jó zene az jó zene, és számomra huszadrendű kérdés, hogy kitől származik.

Erica: Éppen holnap megyek majd King Diamond koncertre. 1989. december 2-a óta először látom majd őt. Alig várom! 

Honlap / Facebook / Bandcamp

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9715303894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum