Egy katasztrofális bulit követően törölték Abbath dél-amerikai turnéját

2019. november 15. - theshattered

0abbath2018_44_eredmeny.jpgTalán már többen hallottatok róla, hogy Abbath koncertje Buenos Aires-ben koránt sem az az este lesz, amire akár a zenekar, akár a rajongók örömmel emlékeznek vissza. A vélhetően kottarészeg (vagy ki tudja...) frontember és csapata eleve csak trió felállásban lépett a színpadra, miután Ole André Frastad gitáros egy balhé után inkább a hotelben maradt, majd miután a késve kezdett bulin a két előzenekar is csak nyúlfarknyi időt kapott, jött a főszám, akik mindösszesen két nótát tudtak eljátszani - úgy ahogy. Mielőtt levonultak volna a színpadról. A gyanúsan problémás este után a zenekar bejelentette: a turné ezen körének maradék állomásait megoldásra váró egészségügyi okokból törlik az IJ kártyát kapott rajongók finoman szólva sem nagy örömére.

"Nehéz szívvel kell bejelentenünk az Abbath dél-amerikai Outstrider turné maradék állomásainak a lemondását. Kezelésre szoruló egészségügyi okok miatt nem tudjuk teljesíteni az Argentínába és Brazíliába meghirdetett maradék koncerteket. Elnézést kérünk minden rajongónktól, aki meg szeretett volna nézni minket, a helyi promóterektől és a Matrix Entertainmenttől, akik fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy ez a turné megvalósuljon. Reméljük, egy napon mindannyiótokat kárpótolni tudunk. Nagyon sajnáljuk."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8715307064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum