Scorpions @ Papp László Sportaréna, 2019.11.18.

Majdnem megérkezett a varázslat

2019. november 19. - sebiszabi

0scorpions2019_30_eredmeny.jpg

Kezdhetném úgy a beszámolót, hogy "nem vagyok egy nagy Scorpions rajongó, de", viszont az ilyen felütésektől a gyomrom forog, szóval igazából arról van szó, hogy a Scorpions két éve zajló Crazy World Tour elnevezésű turné hazai állomása szinte napra pontosan egybe esett egy fontos évfordulóval és ennek apropóján koncertre menni igazán bevált már a korábban is, így páromat egy klasszik rockbulival leptem meg. Elég öregek vagyunk ahhoz, hogy habár nem a skorpiók zenéjén nőttünk fel, azért elég sok slágerüket ismerjük ahhoz, hogy setlist felét fújjuk kívülről, a másikat meg egyszerűen csak élvezzük. A nyakam még mindig fáj a két nappal ezelőtti győri Tankcsapda koncert miatt, így inkább nyugodt, békés zenehallgatásra és együtténeklésre készültünk.

A kettő-az-egyben érzés jegyében előre jelezték a szervezők az újonnan átadott Puskás Arénában gurítják a bőrt az U21-es válogatott aranylábú gyerekek az osztrákok ellen, szóval nyüzsi lesz, parkoló nem.
Tömeg volt, de nem a meccs miatt. Erős a gyanúm, hogy a koncerten többen voltak, mint a meccsen. Egészen ijesztő tömeg jött össze úgy fél 8 magasságában, mikor végre elkezdték beengedni a tömeget. Még egy jó háromnegyed óra innen, mire a buli elstartol, a kötelező ruhatár-wc-sör szeánszra elegendő idő ez - gondoltam én...de ebből csak a ruhatár ment flottul. A férfi retyó olyan frekvenciával üzemelt, hogy még ilyet nem láttam, a pultban pedig a fiatal srácok még nem érezték át teljesen, hogy a szomjas rocker mennyit képes a sörére várni szó nélkül...

0scorpions2019_14_eredmeny.jpg

Amikor a Scorpionshoz hasonló rock dinoszauruszok (ez nem pejoratív) koncertjére elkeveredek, mindig kényszeresen vizsgálom a közönség összetételét. Anno a Fezenen a Deep Purple koncertjén volt érdekes látni, hogy mennyi apa-fiú páros jött bulizni/nosztalgiázni. Itt viszont szinte teljes volt a spektrum. A fiatal szingli csajoktól kezdve, a negyvenes-ötvenes nőkig, akik 30 éve szerelmesek voltak Meine-ba, Schenker-be - az öreg rockfateroktól, a hipster garbós arcokig.

Végre a fények kialudtak, a sötétben a mobilok felizzottak, ezer kamera figyelte a távolban felhúzott színpadot. Három nagy kivetítő, Mikkey Dee-nek egy hatalmas emelvény magasodott a színpad fölé a középső nagy LED fal előtt - így dörrent meg a Going Out With the Bang. Hangosan, pontosan és tisztán. Szuper volt hallani, hogy az első pillanattól az utolsóig minden hangszer úgy és ott szólt, ahol kellett. Viszont ezzel együtt előjött egy olyan dolog is, amit egy szar hangzás talán elfedett volna, ez pedig Klaus Meine hangja. Az elején egészen fura volt, hogy mennyire nem volt a színpadon a frontember. Szinte egy helyben állva, alig mozogva nyomta le az első pár dalt és szavakat is alig lehetett érteni, pedig mondom: a hangzás elképesztően jó volt.

0scorpions2019_23_eredmeny.jpg

Okés: 70 feletti rockerektől nem várható el, hogy felszántsák a színpadot, mint csikó korukban, de Schenkerhez képest Meine kimondotttan nyugdíjas tempót hozott. Schenkeren és a többi tagon nem lehetett ilyen szintű enerváltságot látni. Ők élvezték a koncertet, minden percét élni akarták! És ki is használták bőven a nekik jutó időszeleteket, hiszen többször is voltak percekig tartó hangszer zsonglőrködések: a gitár szekció gitárpornózása, Mikkey Dee egekbe emelt dobszólója - ez utóbbit ugyan nem tudom értelmezni egy koncerten (se), de azért az ősz loboncú legendát a Motörhead óta bírom, szóval én elviseltem a szólót, a többi ezer ember meg imádta.
Ami viszont tény, hogy egy A-listás rock bandának nagyjából ilyen technikai háttérrel kell nyomatnia egy turnét 2019-ben. Elképesztő vizuális arzenált vezettek elő. Látványos vizuálok a dalok alatt a kivetítőn, élőben vágott és igényesen filterezett videók végig, profi operatőri munka. Pedig füstök, meg lángok, meg pirotechnika nem is volt (nem is hiányzott nekem), enélkül is tökéletesen működött az egész.

0scorpions2019_43_eredmeny.jpg

Természetesen nem maradhattak el a jól bejáratott és milliószor hallott gigaslágerek sem. Ez alkotta a buli második felét, az első része kis múltidézés, kis bemutató a legújabb dalokból. Valahol a közepén, a Send Me an Angel akusztikus(nak is tekinthető) verziójánál fordultunk rá a MTV blokkra: innentől az összes dalt én személy szerint a békebeli műholdas zenecsatornáról ismertem meg pöcsös tizenéves koromban a 90-es években. Wind Of Change ugyan nem is lehetett volna nyálasabb, de valahogy jó volt hallgatni, ahogy együtt énekel több ezer ember. Nagyjából itt melegedett be rendesen Klaus Meine is - mint egy régi Videoton képcsöves tévé - és egyre jobban kezdett együtt élni a műsorral.
A Blackout, a Big City Nights hibátlan volt, ahogy Still Loving You is, persze itt is erősen játszott a retró hatás és balladai témakör. A bulit a Rock You Like a Hurricane zárta hosszasan kitartva, elhúzva, kiélvezve az este minden utolsó pillanatát.0scorpions2019_34_eredmeny.jpg

Egy aréna koncertnek ugyan sosem lesz olyan intim meghitt bája, mint egy klubkoncertnek, de a Scorpions nem járt messze attól, hogy ez a varázs megtörténjen. Ehhez kellett az az életmű, ami leraktak az asztalra, egy jó nagy adat szentimentalizmus setlist formájában és zsigeri élményekre játszó retró feeling. Egy pici hiányzott, Klaus Meine színpadi jelenléte. Vagy nem volt formában, vagy...bármi egyéb, de mintha a fogait összeszorítva állt volna ott fent. Igyekezett ezt nem jobban érzékelni hagyni, mint szükséges, de sajnos nem mindig sikerült. A többiek viszont vitték a hátukon a műsort, szívből és izzadságszag nélkül tolták.
Egy egyszerű pipával elintézhetném a bakancslistán, hogy Scorpions koncert is megvolt, de ez ma most több volt ennél. Egy jeles alkalomra időzített nagyszerű koncertélmény, amit kár lett volna kihagyni.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8515313080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fülig José 2019.11.19. 21:29:52

big city nights lesz az...

mbond 2019.11.19. 23:30:53

Nem voltam ott (pedig eredetileg felcsillant a szemem, hogy a szülinapomon jönnek), de látva az elmúlt sok év produktumát, sajnos jobbnak láttam elkerülni a csalódást, jó sok pénzért. Sajnos a 2011-es búcsúturné (...) óta folyamatosan koncerteznek és szinte ugyanazt tolják kisebb változtatásokkal évente, de egyre rövidebben. Ha megnézed bármelyik YouTube full videót a Scorpions akármelyik koncertjéről az utóbbi években, ugyanazt látod. Ha közeli a felvétel, akkor egy fáradt frontemberrel megspékelve. És ez a 15 számos full setlist..... Egy fesztiválon elmegy. Mennyi volt, alig másfél óra? Marad a CD/MP3, de az szinte bármikor. :)

sebiszabi 2019.11.19. 23:56:03

@Fülig José: Uhh, jogos. Javítva. Köszi!

sebiszabi 2019.11.19. 23:58:41

@mbond: Igen, kb. szűk másfél óra volt. És ebbe is belefér kb 10 perc szólózás (Mikkey Dee dobszólója és Schenkerék gitárnyúzása)...

mbond 2019.11.20. 01:06:52

@sebiszabi: :/ Hát,a 15 számos setlist alapján oda raktam és nem tévedtem ezek szerint. :(
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum