RockStation

„Csak rá kell hangolódni a megfelelő frekvenciára és kiengedni, ami jön”

Interjú Devin Townsenddel

2019. december 15. - theshattered

devin_interju-10.jpgKét hete Budapesten járt Devin Townsend. Az idén az Empath címre keresztelt mesterművel jelentkezett kopasz zsenivel a koncert előtt sikerült váltani egy pár szót. Igaz, hogy a Mester láthatóan fáradt volt, néhol talán kicsit unottan is válaszolt a kérdésekre, azért a jó öreg Devinre jellemző humor azért fel-felcsillant. Fontos hír, hogy jövő nyáron ismét Budapestre látogat Townsend és csapata, ekkor az A38-on kapunk majd egy, a legutóbbinál jóval metalosabbra ígért showt.

Először is köszönöm szépen, hogy időt szakítottál rám és köszöntelek újra Budapesten! Hogy megy a turné?

Devin: Nagyon jól!

Elég sok sold outod is volt.

Devin: Igen, több, mint valaha! Nagyon jó zenekarom van és nagyon jó koncerteket adunk. Sokkal több energiám van, mint a korábbi turnék alkalmával, remek érzés!

Mondhatjuk, hogy lassan visszatér az Empathba belefektetett összeg?

Devin: Igen! Viszont cserébe sokkal többet költöttem a turnéra. Az egyetlen dolog, ami miatt a pénzen aggódok, az amiatt van, mert a zenéhez kötött ötleteim olyan nagy kaliberűek. Sokkal jobb lenne, ha nem kellene a pénz miatt aggódnom, de… Nem is amiatt aggódok, hogy visszajöjjön a pénz, nem az a célom, én csak az egészet szeretném nagyobbá tenni. Hogy ne háromtagú kórus legyen, hanem harminctagú! (nevet)

devin_interju-16.jpg

Az Empathnak nagyon jó fogadtatása volt. Számítottál ekkora sikerre? Én például nagyon szeretem ezt a lemezt.

Devin: Én is nagyon! Mondjuk nem tudtam előre, mire is számíthatok, mert nagyon sok tekintetben hatalmas kockázatot vállaltam, mindent egy lapra, erre az albumra tettem fel. Nem tudtam, hogy fogják fogadni az emberek és a tény, hogy általában ennyire pozitívan fogadták, nagyon felszabadító érzés volt, mert rengeteg-rengeteg munka volt benne.

Mindig felmerülnek bennem a kérdések a rendszeresen előkerülő állathangokkal kapcsolatban. Honnan jönnek ezek?

Devin: Mert az állatok csodálatosak! (nevet) Ez az egyetlen oka, hogy csodálatos élőlények! Jó dolog csirkéket, teheneket, macskákat, kutyákat belerakni, szerintem ez egy remek dolog. De igazából nincs mögötte semmi komolyabb cél vagy ok.

Amikor először hallottam a fingokkal telerakott Rammstein remixedet, majdnem leestem a székről!

Devin: (felnevet) Engem lesokkolt, hogy végül felhasználták! De örülök neki, mert szerettem, nagyon jól sikerült dal volt.

devin_interju-3.jpg

Az új album promócióját egy akusztikus turnéval kezdted meg. Ez az új felállás megszervezése miatt volt, vagy volt valami különösebb dolog a háttérben?

Devin: Azt hiszem, kezdtem elveszíteni az élő koncertekbe vetett hitemet. Ezért akartam visszatérni az akusztikus vonalra, hogy újra az elejéről kezdhessem. Aztán jött ez a turné, majd a második és a harmadik kör… Fontos volt, hogy újratanuljam, hogyan is kell improvizálni, nem csak a metronómra játszani.

Ezen a turnén jóval  kötetlenebbül is játszotok.

Devin: Igen, nincs semmi segédsáv, semmi metronóm.

Hogyan választottad ki az új zenekari tagokat?

Devin: Nagyrészt olyan emberekből, akik már részesei voltak az életemnek. Csak gondolkodtam, hogy ’Ó, őt is akarom, őt is akarom…’. Aztán mire észbe kaptám, végül tíz emberem lett, ami nem kevés. De külön nem kerestem senkit, csak olyan embereket akartam, akikkel már dolgoztam együtt korábban.

Az Empath egy Ultimate Edition alcímen 5.1-es keverésben is meg fog jelenni.

Devin: Igen és már majdnem be is fejeztem! És ember, nagyon remek anyag lesz! NAGYON-REMEK! Rengeteg tartalom lesz rajta, az 5.1-es is fantasztikusan szól… Igazából már két hónappal ezelőtt be kellett volna fejeznem, de… Már majdnem kész vagyok!

Már nagyon várom!

Devin: Igazából én is!

Talán kicsit naiv kérdés, de a bónuszdalok is megkapják majd az új keverést, vagy csak a sima albumra került tételek?

Devin: Csak az album. Olyan sok időt vett el a sima lemez elkészítése, hogy már nem maradt idő a bónuszdalokra.

De amúgy voltak tervek rá?

Devin: Talán egy-két dalra, de nem a teljes bónuszszekciót.

devin_interju.jpg

Továbbra is készül az operád, a The Moth.

Devin: Amikor legutóbb itt voltam és akkor beszélgettünk, ha jól emlékszem, azt akartam következőnek megcsinálni (Rosszul emlékszik, a vele leszervezett interjút végül a dobosával, Ryan Van Pooderoyennel készítettem -szerk.), de most már tudom, hogy nem az lesz a következő! (nevet)

Hogyan haladsz vele?

Devin: Megakadt az egész. Vissza fogok térni rá, de teljesen másfelé vezetem le az inspirációimat. De nemsokára jön a Moth is. A Moth is meg fog jelenni hammmarrrosssssan… De most követnem kell, ami jön, a Moth jelenleg egy téves riasztás.

Nemrég kiadtál egy hosszú videót az Empath óta rögzített ötleteiddel. Hogy tudod tartani ezt az iramot? Hogy vagy képes rá?

Devin: Szerintem úgy, hogy nem erőltetem, ha érted, mire gondolok. Ez az, ahogy a művészetnek menni kellene. Csak rá kell hangolódni a megfelelő frekvenciára és kiengedni, ami jön. Mindig van, amin éppen dolgozok, de nem mindig gondolok rá. Ez egy olyan dolog, hogy ’Nézd csak, eltelt két év és itt van tíz-húsz dal!’. Vagy akármennyi.

Ezek a száz körüli dalból valók, amelyeket még az Empath felvételei előtt említettél?

Devin: Néhány közülük igen. De volt közöttük olyan is, amelyek megmaradtak, mert nem érte meg erőltetni. Van közülük, ami egész jó, de a javát már befejeztem korábban. Van közöttük néhány maradék, de a nagy része már befejezett, a lemezről lemaradt dal.

devin_interju-21.jpg

Míg a metalról az a kép alakult ki, hogy mindenki agresszív és morcos, te teljesen pozitívan tolod. Honnan meríted ezt a rengeteg energiát?

Devin: (gondolkodik) Jó kérdés, nincs semmi ötletem! (nevet) Igazából játszottam már vidám és morcos zenét is, nekem valahogy egyértelmű, hogy ne legyek morcos. De ennek ellenére úgy vélem, hogy amit játszok, az heavy metal, viszont az is lehet, hogy egyáltalán nem az. Lehet, hogy a heavy metalnak nem elég jó. Ha ez a helyzet, akkor elfogadom, hogy nem heavy metalt játszok, de úgy vélem, hogy azért kellően súlyos zenét játszok… Ennek eldöntését meghagyom a többieknek. Szerencsére megvan az életben az a lehetőség, hogy dönts. A legtöbb ember elvan azzal, hogy morcoskodik és így éli az életét, de én nem ebből merítem a munkámhoz az ihletet, szóval…

A végére egy valamennyire személyes kérdés: megvettem az űrmacsás pólódat. Honnan a fenéből jutnak ilyenek az eszedbe, mint az űrmacska?

Devin: Igen, az elég zseniális lett! A legtöbb dolgom úgy születik, hogy csak szimplán arra gondolok, hogy az a valami mennyire menő lenne! Nincs itt semmi mögöttes tartalom meg semmi ilyesmi. Lehet, hogy mindenből le lehet vonni egy konklúziót, vagy üzenetet, ha elég sok időt ölsz bele, de őszinte leszek veled, ez egyszerűen csak annyit jelent, hogy egy macska az űrben mennyire király dolog! (nevet)

Már maguk a macskák is nagyon lazák! (nevet)

Devin: Hát, ha még az űrbe rakod őket, attól kétszer annyira menők lesznek! (nevet)

FOTÓK: MÁTÉ ÉVI

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4015351918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum