Perihelion - Agg (2019)

Az otthon forró hidege

2019. december 23. - theshattered

perihelionagg.jpgAmikor valaki kategorikusan kijelenti, hogy "én nem hallgatok magyar zenekarokat", rendszerint kikerekedik a szemem. Nem, semmi nacionalista dolog nincs a háttérben, hanem az villan át a fejemen, hogy egész egyszerűen, szinte huszárvágással szeparál el magától az illető olyan formációkat, akik több, mint érdemesek akár a nemzetközi porondon való szereplésre is. Ezek egyike az egyik kedvencem, mondhatni, "titkos gyöngyszemem" a Perihelion, akik lemezről-lemezre, sőt, egyenesen dalról-dalra szállítják a minőségi, sok egyébhez nagyon nem hasonlítható zenéjüket. Ezt a gyönyörű sorozatot folytatja a most, a hetekben megérkezett Agg, mely ugyanolyan felsőkategóriás, blackben gyökerező, de post és folk elemekkel is bő kézzel megszórt dalokat szállít, mint ahogy azt az eddigiek alapján elvárnánk. Kicsit talán még sötétebben, de az eddigi lécet is magasan megugorva!

Persze, ahogy jeleztem is, egy ideje már kint van a korong, bánom is, hogy nem tudtam neki kellő időben megfelelő mennyiségű hallgatóidőt adni (már a lemezbemutatón is túl vagyunk menet közben), sőt, aki már szerette volna, rongyosra pörgethette az Aggot. Én mégis úgy érzem, illik megemlékezni róla. Hogy visszatérjek a kezdő gondolathoz, a Perihelion zenéje egyáltalán nem "magyar". És most nem arra gondolok, hogy semmi hazai nincs benne, hiszen a szövegek is az anyanyelvünkön csendülnek fel, hanem arra, hogy a hangzásban nincs meg az a hazai szinten rengeteg esetben jellemző fénymásoló-effektus; azaz nem tudom azt mondani, hogy "gyerekek, ez a dal, ez a téma, ez a riff tiszta X, vagy Y". A Perihelion nemes egyszerűséggel csak önmagára hasonlít! Viszont a saját világán belül egyre szerteágazóbb utazásokat tesz, egyre távolabb kalandozik az eddig kitaposott ösvényeiktől - szándékosan a többes szám.

Zeng, Hold, Örvény... Agg. Mind remekművek a maga nemében, rendszeresen hallgatom is őket, mert a Perihelion egy olyan világba enged eljutni, ahol személy szerint nyugodtan, otthonosan érzem magam. A lebegtető pillanatok eddig ismeretlen tájakra kalandoztatnak, az arra épülő énekdallamok, szövegtémák pedig finoman bátorítanak, hogy merészkedjek csak egyre bentebb a zenéjük zord, mégis csalogató erdejébe, ahol az eseti durvulások is vákuumként szívják be minden gondolatomat és figyelmemet. Furcsa, de igaz, ez az effektekkel is gazdagon telített, a már említett műfajokból táplálkozó, korántsem vidám zene olyan, mintha egyfajta otthon, nyugtató fészek lenne a gondolataimnak. Furcsa egy gondolatvilágom van, nemde?

Ha magáról, erről a korongról kellene beszélnem, csak azt tudnám mondani: Perihelionabb a Perihelionnál. Egyre jobban érik, kristályosodik az eddig is csak szuperlatívuszokban leírható zene, egyedül egyvalami "csapta meg" a fülemet: mintha most több lenne a poszt és a black, mint a folk (ha valaki nem ismerné a csapat zenéjét: egyáltalán nem a hegedűs, dajdajozós muzsikára kell gondolni, hanem az énektémák dallami díszítettségére és mondanivalójára). De ezek a zenék most nem is kívánták meg azokat a fajta kanyarokat. Ahogy mondtam is, egy pillanatra sem hiányzik most ez a hangulat erről a hétdalos, bő fél órát felölelő dalcsokorról  (nevezzük inkább utazásnak), anélkül is abszolút felsőligás, teljesen hiányérzet mentes album lett ez, az elmúlás témakörét felölelő termés.

perihelion2019.jpg

Persze ez nem azt jelenti, hogy könnyű hallgatnivaló lenne az Agg, sőt, talán az eddigi legridegebb gyümölcseit hullajtotta le a csapat zenéjét termő, tüskékkel körülölelt fa. Az elővigyázatlan hallgatók rendesen kimerülhetnek a végére; pont emiatt, az ötödikként, szinte bizonytalan törékenységgel megszólaló Bérc pont jókor kerül sorra. Mégis teljes szívből ajánlom mindenkinek, aki kicsit is fogékony a sötét, de egyben szinte meditatív zenékre! Egyet viszont, ha még nem hallgattátok volna meg, ígérjétek meg: háttérzenének még véletlenül se használjátok az Aggot, annál több odafigyelést, átélést igényel. Meg fogja hálálni!

Nem fogok dalokat kiemelni - nem is kell! Ez a lemez a maga ridegségében úgy tökéletes, ahogy van! És nem tudom, nem értem, hogy van ennyi (f)elszabadító energia a debreceni négyesben, de remélem, még rengeteg új anyaggal fogják megörvendeztetni a rajongókat, így engem is. Ha megkérdezik, ők szoktak lenni az egyik tökéletes példa arra, hogy igenis érdemes odafigyelni a magyar zenekarokra is! Nem szabad leragadni a felszínen...!

5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2015361468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2019.12.23. 18:00:59

Már ők Debrecen legjobb bandája nem a Replika. Pedig ők sem voltak senkik.
Volt még onnan valaki?
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum