RockStation

Calm In Ire (Of Hurricane) - Új dalszöveges videó Abbathéktól

2019. május 03. - theshattered

abbath_band_2019.jpegIsmét kiadott egy dalt Abbath és csapata az egykori Immortal-frontember második szólólemezéről, az Outstriderről. A Calm In Ire (Of Hurricane), ami a második előzetes, egyben nyitódal is, egy dalszöveges videót is kapott az illetékesektől, ez az alábbiakban hallgatható meg a korábban kiadott Harvest Pyre-el egyetemben.

Tovább

Már teszteli az új színpadi elemeket a Rammstein

rammstein_2017_1.jpgMájus 27-én, Gelsenkirchenben indul és augusztus 23-án, Bécsben zárul a Rammstein nyári arénaturnéja, melynek nagy része már régen csutka teltházas helyszínen kerül megrendezésre. Természetesen ilyenkor, ilyen közel a rajthoz már illik a minden bizonnyal nagyon mega buli elemeit tesztelgetni, ami Berlin keleti részében be is indult, a méretek miatt messziről látható fényjátékkal. Nyilván a szemfülesebbek fel is vesznek belőle ezt-azt, így ti is bele tudtok kukkantani, mire is várhatnak majd a szerencsés tízezrek.

Tovább

Inter Arma - Sulphur English (Relapse Records, 2019)

Egy sötét, kénes, esős napra

ia.jpg

Régen volt már olyan köröm egy lemezzel, mint az Inter Arma Sulphur English-ével. Általában 10 perc elég, hogy valamennyire le lehessen szűrni, hogy mit lehet várni. Először a fent említett idő után fel is adtam az alámerülést, mert annyi idő alatt annyi hang támadta meg a hallójáratomat, ami egy jó óra múlva is eltelített. Viszont! Viszont! Viszont!

Tovább

Újabb nevekkel gazdagodott a Brutal Assault-fesztivál!

ba2019.jpgNégy nap, százharminc zenekar, öt színpad. A mindig iszonyatosan combos Brutal Assault idén is nagyon oda fogja pakolni a névsort, ezt már eddig sem kis bandákkal bizonyították! Most megérkezett az újabb kör, újabb tizenegy csapat, melyek tovább fogják sűríteni az egyébként sem pihe-puha összeállítást.

Tovább

A verduni vérszivattyúról - Az Apocalyptica értelmezésében debütált az új Sabaton-dal!

sabaton2019.jpgA legújabb nagylemezen nem szereplő Bismarck után bedobta az első tényleges újlemezes dalát a Sabaton. A Fields Of Verdun a július 19-én megjelenő, The Great War című korong tematikájának alapját adó első világháború egyik legvéresebb csatáját örökíti meg, de most jön a csavar: nem a Sabaton verziójában, hanem az Apocalyptica átdolgozásában mutatták be a dalt, amely a lemez speckó verzióinak valamelyikén lesz elérhető. A különleges kiadásokban a normál hangvételű, zajos produkció mellett szimfonikus-nagyzenekari, valamint narrációkkal ellátott dokumentarista verzió is elérhető lesz. Minden további részlet lentebb!

Tovább

Koncertfelvételt dobott be a Fleshgod Apocalypse

fleshgodapocalypse2019.jpgNem is olyan sokára, május 24-én megérkezik végre az olasz szimfo-death metalos Fleshgod Apocalypse új nagylemeze, a Veleno, melyről két igen gyilkos tételt, a Sugart és a Carnivorous Lambet már be is mutatták a nagyközönségnek. Csakhogy az album egy speckó kiadásban is elérhető lesz, melyhez egy teljes koncertfelvétel, a An Evening In Perugia is jár majd Blu-Rayen. Erről a tizenhárom dalos bónuszcuccról nézhetitek most meg a Healing Through Wart, mely a legutóbbi korongon, a 2016-os Kingen jelent meg eredetileg..

Tovább

Egy hét múlva az ausztrál Vomitor a Dürerben!

vomitor.jpgIgazi underground suttyóság lesz pontosan egy hét múlva (május 8.) a Dürer kert kistermében, ugyanis a death/thrash berkekben legendás státusszal dicsekedő Vomitor teszi mocskos tiszteletét Budapesten. A tavaly megjelent nagylemezük keményen felállítja a mércét a barbár erejű death metal töltetek terén. A Pestilent Death kötelező darab minden death/thrash huligánnak! A turné keretein belül három nyitóbanda váltja egymást dátumtól függően. Nálunk az egylemezes olasz Perfidious a soros, akik keményen odateszik a félig meddig technikás, de mégis az őserőből táplálkozó sötét death metal-jukat. Hadd szóljon!

Tovább

Helmet 30 X 30 X 30 a Dürer Kertben

helmet_2019.jpg

A Helmet idén lesz 30 éves, ennek apropójából pedig Page Hamilton és bandája úgy döntöttek egy 30 állomásos európai, majd egy 30 megállós amerikai turnéval ünnepelnek, mindenhol egy 30 számos szettel. A bűvös 30-as buliból természetesen a frontember egyik kedvenc városa, Budapest sem maradhat ki, úgyhogy találkozzunk szeptember 24-én a Dürer Kertben.

Tovább

Dead Promises - Új dallal jelentkezett Tarja Turunen

45642387_2258120427594993_6931930559790710784_n.jpgMég egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor fog megjelenni Tarja Turunen új lemeze, az In The Raw (erről pénteken jönnek a hivatalos infók), de az első dalt, a Dead Promisest már közzé is tette az énekesnő és csapata. A nálunk is szerencsére elég gyakran megforduló egykori Nightwish-frontasszony és zenészei egy dalszöveges klipet is készítettek a nótához, ezt meg is mutatjuk most nektek.

Tovább

Best of album érkezett a Fear Factorytól - Csak erről a zenekar nem tudott

fearfactory2012_1.jpgMúlt hét pénteken egy huszonöt dalos, a zenekar Linchpin nevű daláról elnevezett válogatás lett elérhető a Fear Factorytól, melyről a zenekar semmit nem tudott. A zenekar Roadrunneres éveit, azaz az első négy lemez időszakát felölelő felölelő, egyébként lent is meghallgatható kiadványról természetesen Dino Cazares is írt egy pár gondolatot, aki szerint a kiadó ezt megteheti mindenféle tájékoztatás nélkül, úgy, hogy a csapat még egy gondolatot sem tesz hozzá. Nem is tett. Az idénre tervezett, a Bell-Cazares-tengely átlal totálisan ellentmondásosan kezelt új nagylemezről, az állítólagosan Monolithra keresztelt anyagról egyelőre semmi infó.

Tovább

Sweet Oblivion - Albummal jelentkezik Geoff Tate csapata

sweetoblivion.jpgBemutatta a legújabb lemezelőzetes dalát az ex-Queensryche-frontember vezette Sweet Oblivion. A csapat az önmagáról elnevezett dalát a hasonló címen, június 14-én megjelenő albumára fogja felrakni (nézd csak, egy újabb mesterhármas!), melyhez már korábban is elérhető volt egy tétel, a True Colors. Mind a két dalt megtaláljátok az alábbiakban a szükséges egyéb információk mellett.

Tovább

Érkezik a Batushka következő lemeze

batushka2019.jpgAz év elején egy kisebb lökéshullámot generálva kettévált az utóbbi idők egyik legeredetibb black metal zenekarának, a Batushkának a két alapítótagja. A gitáros, Krzysztof “Derph” Drabikowski állítása szerint az énekes, Bartłomiej “Bart” Krysiuk kitúrta ők a saját csapatából, ennek a részleteiről IDE KATTINTVA tudtok bővebben tájékozódni, nem fejtenénk ki újra. Az énekes-féle Batushka viszont nem tervez a babérjain ülni, leszerződtek a Metal Blade-del, akiknél még idén megjelenik az új dalcsokor. Minderről egy hosszabb Facebook-bejegyzésben számoltak be.

Tovább

Öt dal, amit jó eséllyel hallani fogsz a Muse koncertjén

muse2018.jpgMájus 28-án karrierje során hatodik alkalommal fog Magyarországra látogatni a Muse. Az angolok a tavaly megjelent nagylemezüket, a Simulation Theoryt fogják elsősorban bemutatni nekünk, de nyilvánvalóan meg fogjuk kapni a karrierjük eddigi legnagyobb dalait is az előreláthatólag jó testes felépítésű népünnepélyen. Hogy legyen mivel rágyúrni a bulira, összedobtunk pár dalt, amelyek esélytelen, hogy kimaradjanak a szórásból (a Dig Down az új lemez miatt került be). Vagy ha mégis elhagynák, alsó hangon lázadásra kerülne sor.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum