Igaz, nem a fesztivál, hanem a zenekar jelentette be, illetve kotyogta el, de már biztosra vehetjük, hogy idén sem maradunk Napalm Death koncert nélkül. A grindcore ősatyjai, akik idén még egy nagylemezt is fognak adni a fanatikusoknak, a Rockmaratont fogják célbavenni, ennek a pontos napja július 12.
Tovább
Csak úgy a semmiből lepte meg a rajongóit a legfrissebb kiadványával a Weezer, ami nem más, mint egy tízdalos feldolgozáslemez. A korábban kiadott, kislemezen is megjelentetett Toto-féle Africa-átiratot tartalmazó anyag egy újabb kvázi kislemezdallal lett gazdagabb, ez a Black Sabbath klasszikusa, a Paranoid. The Teal Albumra keresztelt csomag mellé egy saját nótákat tartalmazó friss lemez is készülőben van, a The Black Album március 1-én jelenik meg, rajta a korábban már kiadott Can't Knock The Hustle-el és a Zombie Bastardsal.
Tovább
Friss videóval támogatta meg az új albumát, a tavaly megjelent Cleavet a Therapy?. A csapat a Kakistocracy című tételre forgatott egy koncertvideót, így kényelmesen rá lehet gyúrni a jövő hét szerdai A38-as koncertre.
Tovább
Konkrétan szét kell majd szakadnia annak, aki az idei Brutal Assault minden érdekesebb fellépését meg akarja majd nézni. Ez a megoldás van, vagy a klónozás, nincs mese! A már huszonnegyedik alkalommal megrendezett fesztivál augusztus 7-10. között fog helyet kapni a már megszokott helyszínen, ahová az eddigiek mellé az Eyehategodot, a Gostot, a Sick Of It Allt, a teljes Thelivel fellépő Theriont, a Vulvodyniat, valamint a Wormedöt pakolták be a már eddig is pattanásig feszített csomagba. A megjelenés minden valamire való metalosnak kötelező!
Tovább
A végén minden a helyére kerül

A Soilwork mostanra odáig jutott - persze kőkemény munkával -, hogy bátran kijelenthető, hogy a svéd metal zászlóshajói közt kell számon tartani. Alig húsz év és 11 album kellett hozzá. És milyen albumok! A mostani Verkligheten album kicsit több, mint három év szünet után került a kezünkbe a zseniális The Ride Majestic után, annak folytatásaként. És ha innen nézzük, nem nagyon van könnyű dolga a zenekarnak, nekünk meg marhára igen, mert ahogy a The Living Infinity duplalemez után sem számítottunk arra, hogy a következő megüti a lécet, a The Ride Majestic még is megtette. És persze amilyenek vagyunk, pontosan ezt várjuk el a Verkligheten lemeztől is.
Tovább
Megjelentette a március 29-re várható új nagylemezének, a The Devil You Knownak az első nyilvános dalát a tavaly Tatabányán is megfordult L.A. Guns. A csapat a Stay Away című tétellel melegíti be a rajongókat, ez az alábbiakban hallgatható meg, mellé természetesen adunk egy borítót és egy dallistát is. Ahogy illik.
Tovább
Ha még nem hallottatok volna a Below The Frostról, nem nagy para, lévén még csak az első nyilvános dalát adta ki a kvartett. A Mike Score (All Out War), Michelle Eddison (ex-Starkweather), Matt Byrne (Hatebreed) és Mike Usifer (Prime Evil) alkotott hardcore, crust, doom, black gárda a Silence The Light képében mutatkozott be, ez az alábbi.
Tovább
Február 8-ra datálta be az új nagylemezét a doom és az epikus dallamok határmezsgyéjén ügyesen egyensúlyozó Seer. Ha esetleg nem ismernétek a zenekart, vagy nem tudnátok összematekozni a fenti hatásokat (melybe még némi sludge is szokott vegyülni), a Vol.6 című album első előzetes dalát, az Iron Worth Strikinget már meg is tudjátok hallgatni.
Tovább
Gamechanger címen dobja be a ragadozók közé a friss korongját a Sworn Enemy. Az öt év után kiadott nagylemez produceri feladatait nem más látta el, mint a(z egyelőre bizonytalan felállású) Machine Head vezére, Robb Flynn, mindehhez pedig egy fél perces előzetes már csekkolható is.
Tovább
Együtt lépett fel Terry Wapram, Doug Sampson, Terry Rance, Paul Mario Day és Dave Sullivan. Utóbbi három az Iron Maiden első felállásából, azaz 1975-76-ból lehet ismerős a fanatikusoknak, de az első két muzsikus is ott volt a Vasszűz karmai között 1977 környékén. A zenészek mintegy negyvenkét év után álltak össze egy kis örömzenélésre, melyről felvétel is készült, a több részletben előadott, felvett műsor az alábbi.
Tovább
Úgy néz ki, készül a visszatérésére a 2015-ben buszbalesetet szenvedett Ghost Inside. Az azóta érthető okokból inaktív zenekar javában farigcsálja a 2014-es Dear Youth utódját, amelyet jó eséllyel egy masszív turnéval is megtámogatnak majd.
Tovább

Az Algiers elsöprő, punk-gospel zenéjével és a dobok mögött a Bloc Partyból ismert Matt Tonggal tér vissza Budapestre, hogy ismét megtáncoltassa a Dürer Kertet február 2-án.
Tovább
Az egykori Antikrisztus Szupersztár egy, a régi rajongók számára talán furcsa lépésre szánta rá magát. A mindig társadalomkritikus és vallásellenes emberként ismert Manson beszállt az amerikai country legenda, Kris Kristofferson mellé, hogy elénekelje vele a Why Me Lord című dalt, amely akárhogy nézzük, kicsit vallásosabb vonalról eredeztetett tétel, mint elvártuk volna a már megkopott fényű egykori botrányhőstől. Viszont Manson láthatóan igen jól érezte magát a dal éneklése közben, sőt, később az Instagramon igazi megtiszteltetésnek titulálta a vendégszereplést, szóval... Erre most nagyon nem tudunk mit mondani.
Tovább
Már csak két hónap és mindenki meghallgathatja a metalzene Deadpooljának, Devin Townsendnek régen beharangozott új nagylemezét, az Empathot. Ahogy ígérte is a jó Devin, megérkezett a felvezető videósorozat első része a Thesis, amely leginkább egy telefonhívás, mint videó, viszont már meg lehet tudni ezt-azt a március 29-re datált új korong anyagáról, legalábbis annak az előkészületeiről.
Tovább
Friss klip készült a Malevolent Creation múlt pénteken megjelent új nagylemezéhez, a The 13th Beasthez. A frissen kiszemelt Release The Soul egy elég jó kis videót kapott az egyébként is büntetés-pozitív dal alá, ez pedig az alábbiakban tekinthető meg.
Tovább
Interjú Vitáris Ivánnal az Ivan & The Parazol énekesével

Négy év kihagyás után idén tavasszal érkezik az Ivan and the Parazol legújabb albuma, az Exotic Post Traumatic. A címválasztásról, próbatételekről, és a folytatásról beszélgettünk a zenekar frontemberével, Vitáris Ivánnal. /Fotó: Éder Krisztián/
Tovább
A tavalyi Barba Negra Trackes buli után újra Budapestre látogat a Black Stone Cherry. Az edmontoniak az előző évben kiadott Family Treet hozzánk el ismét, melynek a pontos dátuma július 8, a helyszín pedig az A38. További infók hamarosan!
Tovább

Az öreg stoner egyszerűen nem tud megülni a sejhaján. A tavaly kiadott Mankind Woman után, amivel hozzánk is ellátogatott, most ÁPRILIS 5-én jelentkezik új anyaggal a low desert punk koronázatlan királya. A Jacoozzi munkacímet viselő albumra tíz dal fog felkerülni, amiknek jórésze még 2010 környékén készült, de Bjork egyetlen szólóalbumára sem kerültek fel.
Tovább