RockStation

Legyen Mindig Péntek - tripláz a Tankcsapda a Budapest Parkban

2020. január 10. - sunthatneversets

bpp_tankcsapda.jpg

Hazánk legnépszerűbb rockzenekara - a háromtagú Tankcsapda - a hármas szám jegyében, a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három részletben (május 1-jén, július 31-én és október 2-án) vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. A debreceni Tankok sok, régen, vagy élőben talán sohasem játszott dalt vesznek elő, de egyéb meglepetésekkel is készülnek.

A Tankcsapda története 1989 februárjában indult - a kezdeti punkos hangzást egyre keményebb riffek és súlyosabb szövegek váltották fel, a keményvonalas zene kedvelői közt pedig egyre nagyobb bázist építettek maguknak. Első lemezeik (Baj van, Punk & Roll és A legjobb méreg) még kazettán jelentek meg. A zenekar, fiatal kora ellenére ekkoriban már együtt játszott a Motörheaddel, de a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán és önállóan a Petőfi Csarnokban is.

A Tankcsapda pályafutásában talán az a leghihetetlenebb, hogy az őket övező őrület és rajongás a bő három évtizedes fennállás óta egyáltalán nem csillapodott. Hiába nőttek fel azóta már generációk, fiatalok és idősek szíve egyszerre dobban, ha a kedvenceiket a színpadon látják.

A zenekar azóta már körbeturnézta a világot, és összesen tizennégy nagylemezzel örvendeztette meg rajongóit. A több tagcserén átesett formáció repertoárjában számos generációs, korszakalkotó sláger kap helyet. Ezeket dolgozzák fel és gyűjtik egybe most három – időrendben tematikus - koncerten a Budapest Parkban, ahol május 1-jén, július 31-én és október 2-án is egymástól eltérő, teljesen más műsorral készülnek. A fennállásának 30. születésnapját tavaly ünneplő Tankcsapda, három évtizedre bontja fel munkásságát, így mindegyik esemény egy-egy korszakot idéz majd meg.

A „Legyen Mindig Péntek!” fantázianévre keresztelt sorozat első koncertjén a kezdeti évekbe repítenek vissza minket. Az 1989 és 1999 között megjelent dalokból válogatnak, így bizonyára elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója vagy az Egyszerű dal. Július 31-én a kétezres évek első évtizedét idézik meg, a 2000 és 2009 közötti rockhimnuszaiktól lesz hangos a Park, ahol az Ez az a ház kislemeztől az Agyarország vagy a Mindenki vár valamit lemezeken át a Minden jót című albumig veszik elő tarsolyukból a szerzeményeket. Október 2-án pedig az elmúlt évtized körül forog majd a show, ahol a Rockmafia Debrecen lemeztől kezdve egészen napjainkig - a Liliput Hollywood album dalaira is nagy hangsúlyt fektetve - hozzák majd a zúzós slágereket.

És ez még nem minden: a zenekar egy különleges ajándékkal szeretné meglepni kitartó rajongóit. Így minden koncerten öt dalt a közönség szavazhat majd be - szigorúan az adott korszakból -, így még rengeteg meglepetést tartogathat mindhárom este. Koncerten régen, vagy talán még soha nem hallott dalok kerülhetnek elő a fiókból, hogy a Tankcsapda aztán újabb lendülettel töltse meg őket.

Tankcsapda Első Évtized infók ITT
Tankcsapda Második Évtized infók ITT.
Tankcsapda Harmadik Évtized infók ITT
A jegyértékesítés pénteken indul. A három koncertre bérlet is váltható!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6515401764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum