Gloryhammer / Nekrogoblikon / Wind Rose @ Barba Negra, 2020.02.07.

Avagy John Goblikon és a karton Tom Jones találkozása

2020. február 12. - Árposz

_mg_9360.JPG

A metalt alapvetően illik komolyan venni. Egyrészt azért, mert a zenészek általában kemény munkával évekig gyakorolnak azért, hogy egy zenekar tagja lehessenek, majd ez a zenekar hónapokig / évekig próbál, hogy végre színpadra állhasson és elinduljon a szakma rögös útjain. Másrészt maga a műfaj inkább ismert a súlyos és gyakran megosztó témák boncolgatásáról, vagy épp a hősiesség és egyéb emberi értékek zenei kifejezéséről mintsem a móka-kacagásról. Vannak azonban kivételek, akiket a szó legjobb értelmében véve egész egyszerűen nem lehet komolyan venni és paradox módon mégis tiszteletet érdemelnek. 

Jelen írásom alanyai azon kevesek közé tartoznak akik sikeresen és szántszándékkal ötvözik a metal életérzést a sírva röhögés elkerülhetetlen ingerével. Persze be kell látni hogy nagyon sokaknak ez akaratlanul is (félre)sikerül ám jelen esetben a téma a tudatosan kimunkált szórakoztatás.

_mg_8704.JPG

Szép élet a törp élet

A fenti eszmefuttatás szerint némiképp kakukktojásnak tekinthető az est első fellépője az olasz honból érkezett, tavaly ősszel megjelent Wintersaga című lemezét népszerűsítő Wind Rose. Ők ugyanis nagy valószínűséggel - és jelen esetben szerencsénkre - egész egyszerűen eltévedtek a létsíkok között és ha már így hozta az élet, simán elhitetik velünk, hogy a sörvedelés, a nyílt láng használatával történő fémmegmunkálás, a lyukak ásása és a harcias lét egy nagyon is szerethető életforma. 

Hőseink legutóbb az Ex Deoval és Ensiferummal közös hadjáratukban kalandoztak felénk és be kell látnom, akkor  keveset is hallottam belőlük és nem is voltam különösebben rájuk hangolódva ám ezúttal hamar sikerült meggyőzniük az igazukról.

Ritka áldás, ha egy felvezető produkció szinte végig úgy szól ahogy annak szólnia kell, sőt - avatott zenésztársammal egyetértésben - meg merem kockáztatni, hogy a Wind Rose-nál figyeltek oda a leginkább a hangzásra. A hangszerek remek egységben szólaltak meg és az ének sem lett agresszíven az arcba tolva sőt eleinte tán kissé lejjebb is volt húzva az a fránya poti, mint kellett volna, de ez legyen a legnagyobb problémánk. Hálás dolog a profi megszólalás, hisz így még egy magamfajta "lelkes kívülállónak" is könnyű volt követni a történéseket, pedig a legjobb indulattal sem nevezném magam egy fanatikus törp-metal rajongónak.

_mg_8827.JPG

A legismertebb tétel a tarsolyukban egy igen rendhagyó feldolgozás melynek eredetije 2011-ben a Minecraft világában született és viccként indult útnak, majd végül jelentős diadalt aratott a Youtube tengerén. Mára ezrek zengik karöltve a koncertjükön a Diggy Diggy Hole című számot és itt se volt ez másképp. 

A - nyitó produkcióktól nem épp megszokott módon - közel teltház előtt muzsikáló fura törpszerzetek mind megjelenésükben, mind hangzásukban lehengerlő teljesítményt nyújtottak, majd az est végére szerényen fogadtak egy-egy közös fotóra minden érdeklődőt a merch pultoknál. Szimpatikus egy brigád azt meg kell hagyni.

_mg_8986.JPG

A kis zöld csávó felmosóval

Az est számomra legérdekesebbnek ígérkező fellépője a Nekrogoblikon nem egészen egy évvel ezelőtt a Rings of Saturn társaságában járt mifelénk és már akkor tudni lehetett, hogy a goblin kérdést egészen más oldaláról megközelítő Gloryhammerrel hamarosan közös turnéra indulnak ám a budapesti dátum bejelentését ekkor még csak remélni lehetett. 

Joggal merül fel a kérdés, hogy mi a francot várhatunk egy alapvetően kaotikus zenei eszköztárral operáló formációtól akik fő inspirációként az "égő ember szagát" jelölik meg és a "Suszter Lórijuk" egy - öltöny helyett ezúttal -  pizsamában tomboló goblin? Nos igazából az égegyadta világon semmi csodát, csupán azt, hogy önfeledten szórakozzak és igazság szerint az sem nagyon érdekelt, hogy ezúttal valami nagyon nem volt egyben. 

_mg_9050.JPG

Ami a lényeg: Nicky Calonne tisztességgel végig károgta amit kell közben meg ment a metalskatechnoblastbeatpowercore meg a da da da da da da da Darkness, a Dressed as Goblins és minden ami a hangulathoz kellett, míg végre a felmosó is előkerült.

A nem éppen hibátlan koncert ellenére is megvettek kilóra...aztán ledaráltak és jóízüen elfogyasztottak, de hát ahogy azt egy keményvonalas boomer mondaná: "Minek mentem oda?!"

_mg_9159.JPG

Amikor már az intrónál tudod, hogy...

Őszintén szólva nem gondoltam, hogy a Gloryhammer képes lesz számomra nagy meglepetést okozni, erre tessék, már az intó alatt könnyesre röhögtem a szemem. Megjelent egy fickó a színpadon és könnyed léptekkel, hóna alatt egy életnagyságú Tom Jones figurával a mikrofonhoz sétált, hogy azt annak rendje és módja szerint elhelyezze, majd felcsendült a Delilah...a közönség pedig vette a lapot és elszabadult az unikornisfing-szivárvány fényének sebességénél is gyorsabb tempóban áradó partyhangulat. 

És, hogy ez mit is jelent pontosan? Na azt nekem elég nehéz lenne szavakba önteni.

Ám helyettem sokkal hitelesebben megtette ezt - az általam kevésbé megértett műfajt pontosan dekódoló - György barátom, neki ugyanis nem elég a szimpla "Interdimensional Space Metal" definíció, Ő egyenesen  "intergalaktikus tűzgolyó dobáló sárkányölő metálként" értelmezte a látottakat és hallottakat.

_mg_9274.JPG

A szürreális fantasy karakterek ezúttal is adták a szokásos formájukat, viszont ezen a koncerten olyan dolgok is történtek, amiket korábban még avatott cimborám sem tapasztalt Gloryhammer bulin, de úgy általában a Barba Negrában sem túl sűrűn.

A Questlords of Inverness daltól kezdve folyamatosan, átlagosan féltucatnyi crowd surfer lebegett a tömegen. Egy tréfás kis játéknak indult az énekes Angus McFife által kihirdetett verseny, hogy aki a soron következő szám alatt a leggyorsabban oda tud szörfölni a színe elé markában egy pálinkával, annak jutalma egy csinos póló lészen, ám ez a kis ügyességi vetélkedő egy masszív lavinát indított el, ami mindvégig megállíthatatlannak bizonyult. Minden szám alatt emberek a fejünk felett, a nézősereg első harmadában pedig a power metal bulikon nem annyira jellemző masszív mosh, itt-ott egy-egy unikornis jelmez és persze az elmaradhatatlan kalapácsok.

_mg_9189.JPG

Tartozom egy vallomással. Amikor életemben először láttam ezt a zenekart ugyanitt, valahogy nem jött át a poén - főleg, hogy egy kicsit kevésbé túltolva a melodikus power világában ezt a sárkyányölősdit sokan tényleg meggyőződéssel művelik - ám mostanra vagy mesteri szintre fejlesztették a “komolyan vehetetlenséget”, vagy egészen egyszerűen felkészülten ért az audiovizuális sokk. És igen, be kell látnom a maga nemében mindez mesteri, de egy ennyire felpörgetett rajongótáborral nem is nagyon mernék vitatkozni :)  

Köszönet a rekeszizom görcsökért!


FOTÓK: LÁNYI KRISTÓF
További képek ITT és ITT.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9715467416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum