(Vendég)Interjú Kutyával a Planet B fesztivál egyik főszervezőjével

2020. február 16. - bönin

13669-1_20200203133137.jpg

Egy kedves cimborám keresett meg, azzal hogy tulajdonképpen legyek a szócsöve. A kérésre készségesen rábólintottam, hiszem egy nagyon jó itthoni megmozdulás köré épül az interjú. Nem mellesleg profi munka, így kár lenne hagyni elveszni az éterben. Az interjút Barabás Bence készítette, olvassátok szeretettel!

2017 novemberében találkoztunk először, Kadavar koncerten az A38 hajón. Azóta követem hellyel-közzel a munkásságodat, pár általatok szervezett koncerten is voltam. 2018 nyarán alakult a Baby Gorilla Records, mint stoner rock kiadó, mi volt a koncepció?

Ez inkább egy ízlésközeg, semmint egy zenei stílus, pszichedelikus rocktól a doom metálon és a bluesrock-on át az avantgard jazzig. Két rétege van a kiadó tevékenységének. A koncertszervezés, közösségépítés, kvázi teret adva a hasonló műfaj muzsikusainak egymás megismerésére.  Valamint a branden keresztül, egyfajta kultúrharcként megszólítani a budapesti fiatalságot, ezáltal bővítve a hallgatóságot. Azt gondolom sok közemészthető formáció van ezekben a stílusokban, célközönség pedig magától is megtalálja,amit keres.

A másik réteg a promóció, ami kifejezetten külföldöt célozza meg, első sorban Nyugat Európát és a Balkánt. Nem popzenével foglalkozom, sok formációnak létkérdés, hogy látható legyen a nemzetközi piacon. Azt gondolom, ezen az amatőr szinten, komolyabb sikereket is sikerült elérni. A Lemurian Folk Songs lemezek nagyon kelendőek, az eladott korongoknak több, mint a 80%-a ment ki külföldre. Velük tavaly sikerült megjárni Németországot is, idén tavasszal pedig a Third Planet-el készülünk egy mini turnéra.

Gondolom a bandákkal, akikkel dolgoztok nem csak munkakapcsolat, hanem egyfajta baráti viszony is kialakul.

Én a barátságot években mérem, de úgy gondolom, hogy a közös munkához szükséges egyfajtaegymásra hangolódás, az undergroundra alapvetően jellemző, hogy nem az egyszerű emberek világa, én magam sem vagyok az.

2018-ban öt koncertetek volt a Baby Gorilla Records szervezésében.

Igen, egyben ugyan csak társszervezőként vettünk részt az Instantban.

Szeptemberben volt a nyitó buli kb. 180 fővel, sütögetéssel, tábortűzzel, koncertekkel a Valyo parton, az egyik jó barátom édesanyja és nagymamája jött főzni a közönségre, óriási csúszás volt a rendezvényen, amit azóta sem sikerült lemosni magamról, de megismételni sem �

A fellépők aGrabanc, Entropia Architectura, Lemurian Folk Songs, Indeed, Űrhajó és az osztrák DUSK voltak.

Később sikerült még egy közös szervezésű bulit lebonyolítani a Valyo-val, kb. 200 fős közönség nézte a Szabadság hídon az Arkasés a Third Planet előadását 2019nyarán.

A továbbiakban az Aurórában, a Robotban, Instantban, Edisonban, Három Hollóban, Vittulában, és sok más helyen szerveztünk bulikat, sokszor külföldi fellépőkkel és gyakran más hazai kezdeményezésekkel karöltve.  (Pl: Cudi Purci Booking, Now Books and Music, Drum and Monkey)

Akkor a 2019-es év erős fellendülést hozott mind fellépők mind rendezvények szintjén.

Igen, a kiadót és az általunk promotált bandákat is egyre többet keresték meg. Ezáltal a rendezvények száma is megnőtt, valamint több külföldi formációval kerültünk jó viszonyba. Például a Sound of Smoke-al, akik áprilisban látogatnak másodjára Budapestre. Az első alkalom után szerveztek hálából bulit egy freiburgi hostelben, mindenfajta engedély nélkül,ahol még sosem volt élő zene. Az eseményben nem volt feltűntetve helyszín, a közönséggel egyesével beszélt telefonon a basszusgitáros.A belépők árát és a pult alól árult piából származó bevételt egy az egyben a Lemurian Folk Songsnak adták, támogatásképp. Azon az estén sikerült is jól berúgnom, mert nem volt semmi dolgom és a buli végi jam session-re feltántorogtam a színpadra torok énekelni egy kicsit. Állítólag rosszabb is lehetett volna. Minden esetre, sok hazai zenekarral ellentétben, én felléptem külföldön egy negyven fős közönség előtt.

Baby Gorillából Para Hobo Records. Mi történt, miért Para Hobo?

2019 nyarán, szinte pont egy évvel az alapítás után szétváltunk a volt üzlettársammal. Számomra nem volt kérdés, hogy szeretném-e folytatni a munkát.

Bajban voltam a nevet illetően, a logót nem akartam lecserélni, mert sok munkám volt benne.

Mindig is nagy hobbim volt a csavargás, 2016 és ’17 nyarán sorra jártam a stoner rock fesztiválokat, újságírónak kiadva magamat, interjúkat készítettem olyan bandákkal, mint a Naxatras, a 1000mods, a Radio Moscow vagy a Yuri Gagarin.  A terv az volt, hogy extrémsport videókkal keverem a dolgot, de nem bizonyultam a legjobb operatőrnek és a gerinctörés sem kedvezett az elképzelésemnek. Ennek a sorozatnak lett volna nagyképűen a neve a Para Hobo. Para, mint paragliding (siklóernyőzés) és Hobo, mint hobo.

Mi volt a koncepció?

A váltás óta igyekszem nem túlvállalni magam és a kiadványokra koncentrálni, a szerintem arra érdemes zenekarokat előnyhöz juttatni.

2020 márciusában a Third Planettel egy 2 napos fesztivállal rukkoltatok elő.

A popszakma egy réme, hogy a zenekar kitaláljon egy imázst magának, a Third Planetnek fontos volt, hogy egy őszinte képet alakítsanak ki magukról. Mivel a zenekaron belül elég nagy szemléletbeli különbségek vannak, a közös célt végül természetvédelemben találták meg. Valamikor régen jómagam biológiát hallgattam és régóta törtem a fejemet, hogyan lehetne belecsempészni a rock szakmába egy kis tudománynépszerűsítést, így végül a rendezvény ötlete kézenfekvő volt. Legyen mulatság és gyűjtsünk a Magyar Madártani Egyesületnek! Az MME örömmel fogadta a kezdeményezést, a rendezvényre készülnek előadásokkal, bemutatókkal.

Kifejezetten örültem annak, hogy nem szimplán egy bulit szervezünk, hanem teszünk is mögé egy eszmét. Emellett persze rockzenét fogunk játszani, ha én nem is, de a többiek mindenképp. Az ukrán Sinoptik is csatlakozott az eseményhez, amikor jeleztük, hogy hova megy a bevétel, nem volt több kérdésük.

Akkor, ha jól értem ez egy jótékony célú fesztivál?

Igen, teljes mértékben. Mindenki ingyen dolgozik, benzinpénzt sem kért senki, az adakozók pedig választhatnak, hogy mit szeretnének támogatni.

Három cél irányított támogatására van lehetőség:

-a márciusi élőhely kezelési program,

-odúk készítése, kihelyezése, karbantartása, cseréje,

-óvodai és iskolai szemléletformálás

Minden résztvevő számára fontos az ilyen jellegű figyelem felhívás. A Madártani Egyesületet azért választottuk, mert szakmailag relevánsnak tartjuk.Közép-és Kelet-Európa legnagyobb, politikától független, ilyen jellegű kezdeményezése

Nem szerettünk volna meg nem nevezett látszatszervezeteket támogatni. Mi szervezők egyetértünk abban, hogy Magyarországon ebben a formában tudunk pénzt/támogatást juttatni olyan helyre, ahol azt ténylegesen a kitűzött célra fordítják.

Hol, mikor lesz és mi a neve a rendezvénynek?

Planet B fesztivál. Most úgyis mindenki fesztivált szervez és mi szeretnénk ezt az eseményt rendszeresíteni. Mondhatjuk, hogy ez a főpróba. A Három Hollóban lesz Budapesten, ahol van előadóterem, koncertterem és kávézó. A kávézóban én leszek a dj az első este, ami megrémít, hisz ilyet még nem csináltam, a kiadó lemezgyűjteményét azonban bűn lenne nem közszemlére tenni. 

A Három Holló ráállt (részben a rendezvény kedvéért) a lebomló szívószálak és repoharak használatára.

A Planet B egyébként egy King Gizzard and the Lizard Wizard szám.

Nem ismerem a bandát!

Ezt most akkor felteszem! Ezen az albumon thrash metalt játszanak, amit egyébként utálok - Anno a Baby Gorilla első kiadványa is egy King Gizz' vinyl volt…

...És a beszélgetés zárásaként felkerült a lemez a lejátszóra.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3615474364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum