Ilyen volt a Campaign For Musical Destruction Tour bécsi állomása

Az örök Napalm Death és a többi nagyágyú

2020. február 23. - csigaur

napalmdeath2019.jpg

Idén elég korán kezdődött az „egy év alatt legalább egyszer megnézem a Napalmot” című szokásos sztorim. Mondjuk úgy volt, hogy duplázunk majd, Bécs után egy Brno-t is útba ejtünk, de aztán ebből nem lett semmi. Sajnos. Mondjuk Brno is gyorsan átírásra került a plakáton Prágára… Már decemberben megvásároltam a jegyet a 2020-as Campaign For Musical Destruction Turné bécsi állomására, ha törik-ha szakad, én bizony ott leszek. Útitársak még sehol, az autóm egyenlő a roncshalmazzal, tehát marad a tömegközlekedés…

Aztán elérkezett az idő és a Dürer Kertben koncertezett a Rotten Sound, akik szintén nyomják a fent említett turnén. Itt jött a képbe Szilágyi Rudi barátom, aki kb. önkívületi állapotban közölte, hogy már pedig akkor együtt megyünk Bécsbe, ne fossak, mert ezt nem lehet kihagyni! Nem is nagyon lehetett, egy ilyen Rotten Sound koncert után…. és ugye ott lesz még a Napalm Death, az EyeHateGod, a Misery Index….. Egy szónak is száz a vége, egy szeles keddi napon kocsiba be és irány Bécs!

Szeretem az ilyen utakat, mert általában iszonyat sztorizások veszik kezdetét, már az első kilométerek után. Itt is ez történt. Csubesz barátommal például felidéztünk egy szintén bécsi koncertet, ahol útközben ömlött az eső és természetesen az ablaktörlőnek kell beszarnia… Nagy királyság volt az is (akkor éppen Carcass, Voivod, Napalm Death, Obituary négyesre mentünk)! Szóval tök jó utunk volt, fogytak a sörök, jöttek a sztorik. Hat előtt pár perccel már az Arena melletti vendéglátó ipari egységben kortyolgattunk az újabb frissítőket. Néha felbukkan Shane Embury, John Cooke vagy éppen az EyeHateGod és a Rotten Sound egy-egy tagja. Semmi sztárallűr, ezt nevezem!

naprot.jpg

A nyitóbandával kapcsolatban annyit tudtam, hogy köze van a Municipal Waste-hez. Zeneileg mondjuk semmi szerintem. A Ryan Waste által vezetett csapat olyan, mintha a Motörheadet összekevered egy kis Venommal, akkor megkapod, hogy milyen zenét játszik a Bat.

Őszinte leszek, szarszemétszaralak voltam, mert annyira nem vetettem bele magam a koncertjükbe, szóval nagyon nem is tudnék mit írni róluk… Ezt így utólag már bánom, de hátha sikerül még összefutnom velük a közeljövőben.

 napshan.jpg

A pontos menetrendnek hála, rövid átszerelés után már a Rotten Sound gyalult a színpadon. Ahogy ezt a beszámolót kezdtem, ugye őket nemrégiben láttuk a Dürer kertben. Akkor agyon dicsértem a bandát, 10/10-es koncert volt. Most se tudok róluk semmi rosszat írni, de azért nekem a kistermes/kisszínpados buli jobban átjött. Pedig itt már négyen álltak a színpadon ( David Kasipovic a basszusgitárnál, Kristian helyett…)

A Misery Index nálam eléggé „mumus” banda. Ha elkap a hangulat, akkor eléggé rájuk tudok pörögni, de ha nem, akkor kerülöm őket, ahogy csak lehet. Sajnos most sem jött el az a pillanat, hogy levigyék a fejem. Pedig nagyon frankó koncertet toltak, de valamiért nem tudtam elkapni a fonalat…

Így volt ez az EyeHateGod koncertje alatt is-mondjuk itt szánt szándékkal-, hiszen egy nagyon régi ismerősömmel sikerült összefutni, akit már évek óta nem láttam. Természetesen végigpofáztuk az egészet és csak arra lettem figyelmes, hogy elindul a tömeg kifelé….. Ez azt jelenti, hogy vége a koncertnek, tehát már csak percek kérdése és érkezik a #avilaglegjobbzenekaraanapalmdeath!

Nyilván, aki ismer, tudja, hogy mit jelent nekem a Napalm Death… Tehát ilyenkor jön rohamtempóban az egészségügyi percek Csigával (pisicigisörkajapiakévekóla), majd irány az első sor!

Az Utopia Banished-es  Discordance rövid bevezetője után már jött is az I Abstain. Kibaszott erős kezdés!!!

Irgalmatlan setlistet pakoltak össze a mostani turnéra, voltak tételek a Mass Appeal Madness-ről, a Words from the exit Woundról és a többi… Természetesen a szokásos Scum éra is képviseltette magát. Aki járt már Napalm Death koncerten ( márpedig legalább egyszer már mindenki látta őket) , az tudja, hogy van egy-egy kötelező feldolgozás is. A Nazi Punks Fuck Off mellett előkerült a „legfrissebb” Napalm nóta a White Cross is (ami egyébként Sonic Youth feldolgozás). Világbajnok volt! Akkorát ütött, hogy Csubesz barátom nem győzte szavakkal, hogy mekkora erekciót okozott neki az a közel 4-5 perc! Ha már új dalnál járunk, akkor meg kell említenem a Logic Ravaged by Brute Force-t is. Amit bevallok őszintén , annyira nem jött át, amíg élőben nem hallottam. Koncerten nagyon jól működik, de azért a korai Napalm Death-et nem nyomja el…

A merch pultnál árulták a frissen megjelent kislemezt (narancssárga színben, 600 darabra limitálva, csak a turnén), amit nem akartam megvenni (dehogynem) és láss csodát megvettem! :D

nap1.jpg

Most már ott virít a zöld színű,100 darabra limitált verzió mellett a Szentélyben…Összességében ismét jól szórakoztam / szórakoztunk a 2020-as Campaign For Musical Destruction turnén, remélem, nem kell sokat várni a következő Napalm Death koncertig….

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3515487784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum