Lordi @ Barba Negra, 2020.02.16.

Az ágyu bedöglött, a szívműtét sikerült

2020. február 28. - ronnietoad

lordi_bp_2020_1.jpg

Ha Lordi hangversenynek indulunk neki, garantált, hogy pompásan fogunk szórakozni. Épp ezért lelkes szökellésekkel trappoltam a Barba Negra irányába, magammal vonszolva Okosabbik Felem, aki számos esetben az általam kedvelt művészeti alkotásokat (legyen az zene, vagy film), egy tömör, ám lenéző “óvoda” jelzővel szokta illetni. Értelemszerűen a legkevésbé sem zavartatva iparkodtam tovább, hogy a szörny-metal ismételten elbájoljon. 

Érkezésünkkor már a Flesh Roxon dúvadkodott a világot jelentő deszkákon. A félrevezető hózentróger, valamint nagybőgő egy psychobilly zenekar benyomását keltette, ám Ők  – figyelem!  – action rock besorolás alatt futnak. Bármit jelentsen is ez, a megtévesztő küllem némileg masszívabb muzsikában, témát tekintve valaki(k) elföldelésében nyilvánult meg. Váratlan fordulatként az örökzöld, klasszikus, mindig kelendő Haddaway világsiker feldolgozását gurították elénk; naná, persze a What is Love -ot. A Flesh Roxon eredményesen megénekeltette a már szép számban összegyűlt hallgatóságot, visszhangzott a  “hey-hoo rock’n’roll!” rikkantás. Igaz Thomas Killjoy dobos bakizott jónéhányat, de mindent egybevetve muris műsort alakítottak.

A méltán híres Tarchon Fist  – nem, én sem hallottam még róluk sosem  – frontembere már felpakolás közben kikövetelte a tapsot. A tagok marha öregek, ezen felül a 80’-90’ évek heavy metal zenéjében ragadtak, abból is főleg a német vonalon. Nem csak én állítom, hogy vének, hanem ők maguk is: az egyik új daluk címe Proud to be Dinosaurs. Ramon énekes a felvezetőben öntudatosan kifejti, milyen jó őskövületnek lenni. Egyébként Ramon folyamatosan kommunikál kifelé a közönségnek a buli idejében, pacsizik, integet, bohóckodik (túl sokat), majd váratlanul azt mondja magyarul “Egészségedre!”, s úgy folytatja: “Pálinka is the best drink ever!”. Láthatóan megnyeri ezzel a népet, a többség vevő rájuk. Ami engem illet, alig vártam, hogy lerángassa őket a görcs végre a porondról. Olaszba’ biztos valamiféle legendának számítanak, bár ez a bolognai formáció csupán 15 éve létezik. Külön-külön gondolom nagymúltú zenészek lehetnek otthon, de nem nálam. Olyan negatív impressziót kaptam róluk, amelyet megfeszülve sem tudnék legalább félpozitívra árnyalni. Ha a Lordi erős kontrasztot akart, akkor azt virágzóan megteremtette.

lordi_bp_2020_3.jpg

Kezdettől fogva félórás csúszásban vagyunk, csakhogy felcsendül már a megszokott intro, a God of Thunder!. Mi más? Mr. Lordi világi Kiss fanatikus, szóval ezúttal is végig kell hallgatni a himnuszt. A színpadkép most sem okoz csalódást, tele van pakolva rendesen a tér. Amolyan lordisan akad itt minden, mi szem-szájnak ingere: oszlop, átjáró, csontváz, kitűzött fejek. Igazán részletgazdag a kilátás. A friss Horror for Hire-ral nyílnak meg a Killectour turné pokoli kapui. Rögvest az első nóta során elnémul a mikrofon közel egy percre, roppant kellemetlen. Az utolsó ütemre elhangzik a “Köszönöm!” magyarul, ahogy mindig. A 2013-as The Riff végeztével valaki visongva felköszönti Mr. Lordit előző napi szülinapja okán. Hősünk lányos zavarában legyintget, riszál, bizonyára el is pirul agyarig. Ezt követően esendően elmondja, hogy ez a turné legelső állomása, tehát még nincs bejáratva: “We might fuck up 1 or 2 things”. Van mit elkúrni, elvégre ez itten egy komplett show. A cink témát azzal a  befejezéssel lazítja, hogy holnap suli, avagy meló van, de vegyünk ki szabadnapot, mert ma rohadtul bulizunk. Nem telik el eseménytelenül a Midnite Lover sem, füst kíséretében egy öreg gnóm asszony érkezik a kapun át, rángatózva. A Lordi beteg agyát ismerve Ő lenne az éji csábító.

lordi_bp_2020_4.jpg

A Shake the Baby Silent sláger csendülésére a tömeg megőrül, különösen mikor a Főszörny egy játékbabát ránt elő, és veszettül rázza a rajongók “Shake! Shake! Shake!” skandálásának ritmusára. Daliás Rémünk hirtelen gondol egyet, s azzal a lendülettel hátrabassza a csecsemőt.
A Blood Red Sandman is tartogat fordulatot, eleddig még nem láttam fenevadat hálósipkában konfettit szórni. Lehet ezt fokozni, a Scare Force One alkalmára pilótaszemüveget, pilótakalapot ölt Mr. Lordi, egyenesen rá a maskarára, teljes a tájképzavar, különösen a palásttal. Az egyik személyes kedvencem az új lemezről, a Like a Bee to the Honey, rögvest ropni kezdem. Felfoghatatlan, hogyan állt össze ez a retró nóta a szaxofonnal ebben a világban, de ezzel a karistoló hanggal, valamint a Killection anyag hátterét ismerve, maga az elborult zsenialitás. Az értelmi szerző emígyen vezette fel “We try not to fuck this one up”. Eme szerzemény közepette tűnik fel, hogy az új bőgős, Mr. Hiisi, minő lelkesen háttérvokálozik.  Tőle sem semmi teljesítmény ebben a bazi jelmezben. A következő felkonf sem unalmas “You wanna get meztelen?”. Lelkes helyeslés érkezik a hallgatóságtól. “Oh, you perverse.” válaszolja az aberrált. Nyilván a Naked in My Cellart jelenti a beharangozó, vagyis most megy el végleg az eszünk  – én már ugrándozva táncolok. Füstölgő flexet lenget a Lordunk, ez nem is furi, azt viszont nem vágom, hogyan húzott még egy védőmaszkot az álarcra. 

lordi_bp_2020_6.jpg

Az est egyik legjobb pillanata minden bizonnyal Mr. Hiisi basszer szólója, mikor egy riadt nőt vezetnek elé csuklyában, megkötözve. Egyszer csak hátulról átnyúl rajta, kitépi a szívét, majdan a magasba tartja. Üdvrivalgás a visszajelzés a performanszra. Itt szigorúan minden összetevő színjáték, a technikus sem csak úgy felcsörtet a színpadra, ha valamit igazítani kell, hanem csuklyába öltözve mászik. Mindemellett jól teljesítő zenészek teszik minőségivé az őrültekházát.  A Blow my Fuse keringő közben bedöglik az ágyú, így elmarad a meglepi. “Like I said, first show...” kommentálja higgadtan Mr. Lordi. Ám a Who’s Your Daddy kárpótol minket egy fallosz küllemű löveggel, melyből a füstöt egyenesen a tumultusba tüzeli. Rendszeres poén a dalok között, hogy a bekiabálásokra Atyánk úgy reagál “Bla-pa-nyáh-bábli-bá. I don’t hear shit.” Ennyit a trécselésről.

lordi_bp_2020_5.jpg

Amikor a böhöm bárd kerül elő, mind tudjuk mi következik: felspanolt teltház őrjöng a Hard Rock Hallelujah himnuszra. A produkcióban végig mindenki cinkostárs, Mr. Amen föl-le szaladgálva mutogat nyalást a nézőtéren ájuldozó hölgyeknek a Would You Love a Monsterman?-t pengetve. Nem győzök csodálkozni, Ms. Hella billentyűs családanya létére mennyire menő. Mindenkinek megvolt a saját szóló része, horror sztorija. Végítéletig mesélhetném a történéseket, mérhetetlen kreativitást, nívót, elmebetegséget ami a munkájukat jellemzi, de inkább látni kell élőben. No meg elkapni a törölközőt, amibe az imént Mr. Lordi a zenésztársai hátsóját dörgölte. Ami engem illet, szoktam hirdetni, hogy kedvemre való, ha szórakoztatnak, ezt pedig a lidérclényektől minduntalan megkapom. Befejezésül annyit mondanék csupán, hogy hitetlen Kísérőm elismerően csettintett “Ez profi volt!”.

lordi_bp_2020_2.jpg

FOTÓK: RADÓ NORBERT, PhotoInvisible. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5615495396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum