Obscura | God Dethroned | Thulcandra | Fractal Universe @ Dürer Kert, 2020.02.23.

2020. február 29. - bönin

dsc_6100-scaled.jpg

Vasárnapi koncertekre valahogy mindig olyan nyögvenyelősen indul el az ember – vagy másnapos, vagy már előre komor a hétfői korán kelés és munka miatt, de többnyire mind a kettő. Még talán egy hétköznapi buli is jobban tud esni, attól függetlenül, hogy reggel ugyanúgy munkába kell menni, hisz egy jó zaj kizökkent a mókuskerékből. De igazából kit érdekel ez a pesszimista gondolatfejtés, ha a God Dethroned játszik aznap este? Hoppá, kibújt a szög a zsákból, bevallom én miattuk mentem - mondhatni kötelező volt számomra ez a buli, még akkor is, ha a főzenekar nem volt kedvencem, vagy az Alcest csábított az A38-ra.

Hát engem nem nagyon zavart, hogy vasárnap van, így az első bandát mocsok módon átsöröztem. Laza egyszerűséggel ugranék is a Thulcandrara. A Thulcandra Steffen Kummerer death/black metal zenekara, ami tulajdonképpen régebbi, mint az Obscura, ami mára már prog/tech death metal terén az egyik legnagyobb zászlóvivő (főleg Európában). A Darkthrone demóról elnevezett zenekar egy teljesen más világ, mint Steffan főzenekara. Az első lemez nyersebb, sötétebb és black metal dominásabb alkotás, majd az idő haladtával egyre több teret kapott a Dissectionben is fellelhető nyers és fagyos, de már melodikusabb death/black. A koncert alatt hövős kék fényben uszott a Room041, ami Necrolord/Kristian Wåhlin lemezborítóinak tipikus hideg hangulatát tükrözték. A mestert remélem senkinek nem kell bemutatnom – a műfajon belül rengeteg borítót keszített, többek között több Dissection és Emperor lemezhez, illetve az összes Thulcandra artwork is az ő munkája.

dsc_5884-scaled.jpg

Bár a Black Flags Of Hate-el kezdtek, a dallista tökéletes egyensúlyt alakított ki az első lemez és legkorábbi (5 éves) lemez halálhimnuszaival. Felcsendült egy ismerten szám is, ami a következő albumon fog szerepelni, melynek megjelenését még sötét köd fedi. Záróként a The Fall Of The Night, aminek az akusztikus intrója már túlságosan is a Where Dead Angel’s Lie-ra emlékeztet, igen erős zárás volt. Minden benne van, amit ez a zenekar képvisel – a „hóban menetelős” dob, a fagyos szélként ható karcoló riffek, a magas rekedt, sikoltások és a bezárkózott, elérhetetlen, északi halál-centrikus atmoszféra. A halál pontos, kimért és rideg zenét a zenészek iszanyotos jókedve és mosolya ellensúlyozta. Mivel Dissection már nincs, az Unanimated pedig alig koncertezik, így a Thulcandra méltó avatárja a műfajnak.

Tudom sokan az Obscura prog-death kavalkádja miatt tették tiszteletüket ezon az estén, de nekem, mint említettem, a God Dethroned volt a főzenekar. Közel 10 éve nem jön össze, hogy megnézzem őket élőben, sajnos a tavalyi meglepetés koncertjüket is ki kellett hagyjam. Talán, ha fixen tudtam volna, hogy jönnek, akkor úgy alakítom az életemet, hogy ott lehessek. Kémeim jelentették, hogy egy baj volt az akkori bulival: túl rövid volt. Hát ez a probléma most is felütötte a fejét. Ha az időérzékem nem csal, akkor olyan 40 percig működött csak a holland hadigépezet, pedig pöröghetett volna tovább.

A God Dethroned a tizenegyedik stúdió albumát az Illumanitit promozta, de kaptunk az arcunkba pár éves, de már pókhálófedte szerzeményeket is. Az új korong hangulata sötétebb, okkultabb, mint ahogyan a tematika is – démonok, titkos társaságok, anti-kereszténység. Régen utazott ebben a Henri Sattler vezette csapat, így mondhatni ezen a téren visszatértek a gyökerekhez. Zeneileg viszont új fába vágták a death metal fejszét, ugyanis sok dalnál a billentyűt helyezték középpontba és eköré húzták fel a blackened death metal bástyáikat. A misztikus szintetizátor feelingje a koncerten is (bár csak sample-ről) egy új köntösbe helyezte a God Dethroned brutális extrém metalját. Négy szerzemény is helyett kapott a setlistben (Illuminati, Book Of Lies, Belzebub és az epikus, de lassabb Gabriel), így majdnem a buli felét az Illuminati lemez tartotta a markában.

dsc_5986-scaled.jpg

Számomra nincs God Dethroned I. világháborús tematikájú death metal monstrumok nélkül. Az ezutáni szomjamat három kegyetlen darálás csillapította, közöttük kedvencem a No Man’s Land (másik kettő: The World Ablaze, Escape Across The Ice (The White Army). Felzendült két középidőszakos gonosz és miszitkus dal is a Ravenous és a The Lair Of The White Worm lemezekről – Villa Vampiria és Nihilism. Maga a performansz iszonyat feszes volt, végig a – kissé túlhangosított– dob vitte a csapatot előre a harcmezőn, Henri gonosz vokálja és pontos riffjei egy pedig tábornokhoz méltóan irányitották a zenekart. Két oldalán a nehéztüzér basszer és a mesterlövész szólógitáros. Nekem a nagy intenzivitás ellenére rövid volt, így beadom a petíciót, hogy főzenekarként találkoznék velük újra a fronton!

Sunyin távozhattam is volna, mint az egy éjszakás kalandról még a reggel előtt lelépő férfi, de mondhatni túl különleges nő volt az ágyban, hogy ezt megtegyem. Bár a progresszív zenék nem az világom és a szakterületem, az Obscura még is csak egy death metal zenekar (vagy nem?), még ha a bassz 6 húros és konkrétan varázsolnak rajta. Bár többször láttam őket különböző fesztiválokon, most kíváncsi voltam, milyenre tudnak kihozni egy klub bulit. Az értékelés csillagos ötös hangulat szempontjából, ugyanis a majdnem telt házra duzzasztották a közönség számát és az egybegyűltek látomást igencsak emelkedett hangulatban buliztak a fekete hosszú ujjúba öltözött fiúk prog bűvészkedésre.

dsc_6108-scaled.jpg

Ízlések és pofonok, de ilyen technikás zenére sosem fogom felfogni, hogyan lehet csápolni és ugra-bugrálni. Nekem ez a vonal stúdió zene, nem érzem benne azt a löketett – ami tulajdonképpen a zene komplexitása miatt veszik el – ami egy élő koncerten felpörget. Túlságosan figyelek, hogy mi is történik, aztán egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy lefárasztott és már unom. Emellett le a kalappal az Obscura előtt, hiszen élőben ezt a műsort letolni óriási riszpekt. Ráadásul Steffen aznap már másodjára bújt a frontember szerepébe! A számokban nem vagyok jártas, de itt a lista: The Anticosmic Overload, The Seventh Aeon, Ode to the Sun, Emergent Evolution, Diluvium, Mortification of the Vulgar Sun, Septuagint, Vortex Omnivium, Alone, Universe Momentum, Akróasis, An Epilogue to Infinity, Ten Sepiroth.

Erős, tömény, nekem már túl sok is volt. Az Obscuraban nekem nagyon elbillen a mérleg a prog felé a death metal hátrányára, pedig a Death Symbolic-ja, vagy a későbbi Sadus lemezek azok nagy kedvencek. Summa summarum: nekem élőben annyira nem okozott katarzist, de a zenészek előtt fejet hajtok.

A képekért ezer hála a metal.hu-nak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3315496026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum