RockStation

Szólólemezt ad ki Greg Puciato, egy dal már hallgatható

2020. március 03. - theshattered

0dilingerescapeplan2017_39_eredmeny.jpgEgyelőre még pontosan nem ismert dátumon, de valamikor a nyár folyamán szólóanyagot fog kiadni a The Dillinger Escape Plan énekeseként megismert Greg Puciato. A Child Soldier: Creator Of God című albumról a Fire For Water című dal képében meg is érkezett az első ízelítő, melyben a dobok kivételével minden hangszer (és ének) Puciato érdeme. Előbbiért a szintén volt 'Dillingeres Chris Pennie a felelős.

Greg Puciato: "2019 májusa környékén, vagy valahogy úgy kezdtem el írni, azt hittem, hogy ez a következő Black Queen album lesz, a bibi csak az, hogy véletlenül sem az lett. Szóval, mint minden mással, ami szükségből született, úgy éreztem, itt az ideje azoknak a dalaimnak is egy helyet találni, amit nem tudtam semmilyen más fedél alá bezsúfolni. A kívülállóknak is mennie kell valahová. Ez a dal elég gyorsan megszületett. Azt hiszem az összeférhetetlen énem visszaszerzéséről és uralásáról szól. Az egész lemez a tulajdonlás egyfajta nagyon extrém megnyilvánulása lesz."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8715500584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum