A Leprous népszerűsége töretlenül ível felfelé, a Dürer Kert nagytermét is tisztességgel telepakolták a norvégok még februárban. A koncert apropójából, az esemény napján tekintettük át Einar Solberg énekessel, milyen változások álltak be a zenekar életében a legutóbbi magyarországi fellépés óta, természetesen az aktuális albumukra (Pitfalls) is kitérve. /Fotó: Réti Zsolt/

A Pitfalls album turnéjának a második szakaszában jártok. Hogyan fogadják az emberek a friss dalokat?

Einar: Eddig minden tökéletesen alakul. Remek, oldott hangulatban zajlik a turné, és a bulik is jól mennek. Nagyon sokan jönnek, és általában nagyobb helyeken is játszunk, mint az előző túrák során. Szépen elindítottuk a hógolyó-effektust annak idején. Az új dalok alatt csak úgy záporozik ránk a rothadt paradicsom (nevet)… Persze csak vicceltem, valójában nagyon is jók a reakciók a friss számokra. Különösen most, hogy az embereknek volt idejük emészteni ezeket. Az előző turnénak úgy vágtunk neki, hogy a lemez még épphogy kijött, és akadtak is, akik kicsit meghökkentek… Ezúttal viszont tényleg nagyszerű visszajelzéseket kapunk a közönségtől. Sőt, jó néhányan ezzel az albummal fedeztek fel bennünket maguknak. A jelenlegi táborunk olyan olvasztótégely, amelyben ugyanúgy találni régi arcokat, mint új rajongókat – és mindenki mást is a kettő között.

Te magad elégedett vagy az anyaggal? Bevált a most alkalmazott dalírási módszer?

Einar: Igen, persze. Úgyse adunk ki a kezünk közül semmit, amivel nem vagyunk teljesen elégedettek. Most is azok voltunk. A lemez pontosan azt tükrözi, kik voltunk, és mit akartunk kifejezni abban a pillanatban. Mi így dolgozunk. Az aktuális albumunkat mindig az adott időszakból kiindulva készítjük el. Sem előre, sem pedig hátrafelé nem tekintgetünk, egyszerűen tesszük, amit kell. Ebből lesz ennek a bizonyos időszakunknak a lenyomata. Két év múlva talán már nem fog olyan természetesnek hatni a lemez, mint most, de minden egyes albumunkkal ez a helyzet. Mi ilyen különleges módon fejlődünk.

Raphael Weinroth-Brown csellista a turné minden állomásán játszik veletek?

Einar: Többnek tekintjük őt session muzsikusnál, hiszen rengeteget tett hozzá az albumhoz, és fontos szerepet tölt be az életünkben. Jelenleg azonban mindannyiunk számára az a legelőnyösebb, ha neki sem kell elvállalnia mindent, és nekünk sem kell utaztatnunk őt mindenhova. Minden turnénkon ott van velünk, de annyira messze él, hogy egyes esetekben problémás neki az utazás.

A lemezen hallható többi extra hangszert hogyan szólaltatjátok meg a koncerteken?

Einar: Nem sok mindent játszunk be felvételről, de van úgy, hogy lehetetlen visszaadni, mondjuk, egy vonósokra hangszerelt részt. Többnyire az igazán nagy bandák is nagyzenekar nélkül turnéznak. Túl drága volna, és túl sok embert kellene összezsúfolni a színpadon, hogy reprodukálható legyen a megszólalás. Örülnék, ha semmit nem kellene felvételről bejátszanunk, de muszáj volt kompromisszumot kötnünk. Ugyanez vonatkozik a kórusbetétekre. Szerbiában egy teljes nagy kórus állt a rendelkezésünkre, általában viszont nincs választásunk… Igyekszünk a lehető legkevesebb előre felvett hangszeres betéttel megoldani a kérdést, ezek nélkül is tudunk jó bulikat nyomni, csak hát így a bombasztikus nagyzenekari elemek maradnak ki. Sok más bandához képest így is igen kis mértékben „trükközünk”.

Elmondható, hogy a Pitfalls az eddigi legszemélyesebb Leprous lemez, ami a dalszövegeket illeti?

Einar: Inkább úgy fogalmaznék, hogy eddig ez az egyetlen személyes albumunk (nevet). Eddig minden szövegünk kettős jelentéssel bírt, és az emberek nehezen értették meg, miről szólnak valójában a dalok. A Pitfalls esetében ez teljesen egyértelmű, így könnyebb azonosulni a szövegekkel. Azt hiszem, ideje is volt felhagynom azzal, hogy annyira okosnak tűnjek, és inkább az őszinteséget választanom. Jó érzéssel tölt el, hogy lazábbra vehetem a dolgot, és önmagam lehetek. A koncertekre is hatással van mindez. Már nem vagyunk annyira a valóságtól elrugaszkodottak, mint korábban, bár néha ma is megvannak a nagyjeleneteink... Én mindenesetre többet beszélek a dalok között, és ez is azt mutatja, mennyire más ma már a csapaton belüli hangulat. Szóval a Pitfalls egy nagyon személyes album, a szövegei nagyon személyesek. Az én élményimről szólnak a lemez megírása idejéből. Elég kemény időszak volt. Azóta lényegesen jobban érzem magam, és bízom benne, hogy nem lesz majd negatív hatással az újabb számokra.

Mennyire viseled nehezen a turnézás tipikus nehézségeit?

Einar: A turnén töltött idő nagy részét élvezem. Nem tudom, mi számít tipikus problémának egy turnén. A személyes tér hiánya időnként az lehet, de ezen a mostani túrán ezzel sincs gondom. Tudjuk, mikor kell a másikat békén hagyni. Alighanem azért van így, mert csupa skandináv arc utazik a buszon, és a skandinávok igénylik a személyes teret (nevet). A lényeg, hogy ez egy nagyon klassz turné, semmiféle nyűgöm nem volt eddig.

Egyetértesz azzal, hogy a zenélésnek terápiás hatása is lehet?

Einar: Feltétlenül! Fontos viszont, hogy az ember ki tudjon törni a turnéélet buborékából, azaz legyen átjárás az otthoni élet és a turnézás között. Ellenkező esetben ugyanis túlságosan erős lesz a kettő közötti kontraszt ahhoz, hogy mentálisan kezelhető legyen. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a turné közben állandóvá válik a nyomás és a feszültség, miközben ez az egész eleve egy hektikus életforma. Otthon ezzel szemben nyugalom fogad, eltűnik a feszültség, és mindaz, amivel egy turné minden napján szembesülni lehet. Vagyis az ingergazdagságot az ingerszegénység váltja fel. Ezért lényeges számomra, hogy áthidaljam a kétfajta életvitelt. Hazaviszek egyes dolgokat, amelyekkel egy turné során foglalkozom, és otthonról is viszek magammal turnéra ezt-azt. A mindennapjaim ezáltal egészen hasonlók otthon és turnézás közben is.

Van-e olyan Leprous rajongó, aki valamilyen módon megköszönte neked, hogy a szövegeid által erőt adtál neki hasonló lelki problémák leküzdéséhez?

Einar: Igen, a Pitfalls album után rengeteg ilyen visszajelzést kaptam. Korábban nem kerestek meg sokan ezzel, most viszont egyfolytában érkeznek ilyen tartalmú üzenetek. Talán azért van ez, mert egyszerűbb, közérthetőbb szövegeket írtam. Magam is rájöttem, mennyivel kifejezőbb, ha így fogalmazok, és igyekszem valós problémákról írni, hiszen ilyen módon lehet az emberekhez szólni. Könnyebben is írok ezekről, mivel létező dolgokról van szó, amelyek az én életemben szintén jelen vannak. A kezdeti években mindent túlbonyolítottam, ma viszont az egyszerűbb megoldásokat tartom célravezetőnek.

Igaz, hogy turné közben online énektanítást vállalsz?

Einar: Igaz. Amint végzünk, rögtön be is fog jelentkezni egy tanítványom. Nem tudom, meddig fogom folytatni, mert nem akarom a turné alatt lestrapálni a torkomat. A hangom mindennél előbbre való. Élvezem a tanítást, de vannak napok, amikor már nem tudom beütemezni.

Akkor is tanítasz, ha éppen otthon vagy?

Einar: Időnként Skype-on tartok órákat egy-egy nyugisabb időszakomban, de a tanítás nem része a mindennapjaimnak. Ha előre látom, hogy lesz két szabad hetem, ami azért nem annyira jellemző, akkor vállalom, és lehet jelentkezni nálam. Viszont ezt sem úgy kell elképzelni, hogy egy-egy embernek folyamatosan adok leckéket. Ez inkább egyfajta motivációs felkészítés arra, hogyan érdemes gyakorolni. Vagyis gyakran a fejlődés mentális oldalára helyezem a hangsúlyt. Sokaknál mentális akadályok gátolják az előrelépést. Ők inkább visszafogják magukat, márpedig ezen a világ minden énektechnikája sem képes segíteni. Ha az embert fejben gátolja valami, akkor el kell jutni addig, hogy már nem számít tényezőnek a dolog. Az a különbség köztem és egy átlagos énektanár között, hogy én előadó vagyok, ezért egy másik nézőpontból is tudok beszélni. Hihetetlenül sok koncert van már a hátunk mögött, és az itt szerzett tapasztalataim segítettek felismerni a helyes stratégiát. Szóval általában erről beszélek, amikor órát adok, és nem is énekelünk sokat.

Ugyanezekkel a problémákkal neked is meg kellett küzdened, igaz?

Einar: Hogyne, persze. Olykor ma is vannak még gátlásaim. Beszélek erről a tanítványaimnak, de olyan összefüggésben, amely számukra releváns. Mindenki más és más szinten tart, mindenkinek más és más céljai vannak énekesként. Éppen ezért minden óra eltérő, nem egy adott program szerint tanítok.

Nemrég a Voyager albumán vendégszerepeltél. A hozzájuk fűződő jó viszony is közrejátszott a megkeresésben?

Einar: Igen, egyértelműen. Közeli barátságban vagyunk a srácokkal, mindegyikükkel. Ha Ausztráliában, azon belül is Perthben járok, mindig Dannyéknél (Daniel Estrin énekes-billentyűs) szállok meg. De amúgy is rendszeresen beszélünk.

Gyakran kapsz hasonló felkéréséket?

Einar: Rengeteg felkérést kapok, de a legtöbbet visszautasítom, mivel nem tudok időt szakítani ezekre. A legtöbbször baráti alapon mondok igent.

A dobosotok, Baard Kolstad a Rendezvous Pointban is játszik. Mennyire bonyolult a két zenekar menetrendjét egyeztetni?

Einar: Úgy gondolom, egyáltalán nem bonyolult. A Leprous sokkal többet turnézik, mint a Rendezvous Point. Sokkal többet is akarunk turnézni, náluk, ők pedig erre alapozva ütemezhetik a teendőiket. Nem is volt még ebből semmi zűr. Ők évente általában egy turnét nyomnak le, míg mi jóval többet vagyunk úton.

Ismered Raphael Weinroth-Brown önálló lemezét, a Worlds Withint?

Einar: Igen, szerintem csodálatos anyag. Az a vicc, hogy borzasztó nehezen találok magamnak olyan zenét, amely igazán tetszik, Raphaellel viszont együtt töltöttem némi időt a legutóbbi turnénk óta, aminek során sok és sokféle zenét mutatott nekem, de egyik sem fogott meg – kivéve azt, amit ő maga játszik! Nem jó, hogy ennyire finnyás vagyok, viszont meg tudom válogatni, hogy mi tetszik, és mi nem. Raphael lemeze pedig tényleg lenyűgöző. Nagyon meditatív. Az ember felteszi, és máris belecsöppen abba a világba.

Amikor legutóbb itt jártatok, Robin Ognedal gitáros még új fiúnak számított nálatok. Sikerült azóta rendesen beilleszkednie?

Einar: Igen. Robin sok változást hozott a csapatba. Mindenki jobban érzi, hogy része a közösségnek. Lényegesen erősebb a zenekaron belüli kötelék, az akkori időkhöz képest is. Mi Torral és Baarddal már jól ismertük egymást. Mondhatni, Simennel is. Raphael és Robin azonban még nem vette fel a műhelyszagot. Ma minden olajozottan működik. Különösen ha azt nézzük, hogy mindannyian igen erős egyéniségek vagyunk, ami könnyen válik konfliktusok forrásává. De már jól ismerjük egymást, és tudjuk, mi az, ami még oké, és mi az, ami már nem fér bele… Szóval úgy érzem, minden eddiginél közelebb kerültünk egymáshoz, és minden eddiginél erősebb kötelék tart össze bennünket.

INTERJÚFOTÓK: RONNIETOAD