Volt egyszer egy rockfesztivál

2020. április 16. - vinylwowww

mud-rain-puddle-dirty.jpg

Szűkösnek ígérkezik a 2020-as esztendő és ez sajnos ugyancsak kihat a küszöbön álló fesztiválszezonra is. Szezon lesz, fesztivál aligha. Most, hogy mindenki a négy fal közé kényszerült és jobb híján szedett-vedett karantén koncertekkel vigasztalódik, itt az alkalom, hogy elmerengjünk a dicső múlton és megismerkedjünk a zenei fesztiválok történetével az elmúlt  néhány évtized legérdekesebb rendezvényeiből válogatva.

Kezdjük talán az elején, illetve kicsivel az eleje előtt. Izzik a fluxuskondenzátor, a Delorean számlálóján pedig  zölden világít az évszám: i.e. 600 (kb.). Ekkortájt rendezték meg ugyanis a püthói játékokat Apollón tiszteletére, aki többek között a zene istene is, és bár ez a négy évente megtartott dzsembori tulajdonképpen sport eseménynek számított, 2 nap erejéig a szónikus gyönyöröknek is hódoltak az antik fesztiválozók. Hogy csapoltak e vizezett sört, vagy hogy delphoi polgármestere kiment-e zajszintet mérni, arról nem szólnak a krónikák (túlárazott gyros szerintem már akkor is volt), de egybehangzóan a phütói játékokat tekinthetjük a zenei fesztiválok ősének még akkor is, ha nem feltétlenül törtek szét és/vagy lobbantottak lángra hárfákat egy-egy zúzósabb költészeti versenyt követően...bár ki tudja?

Ahhoz, hogy ripityára tört, szénné égett hangszereket láthassunk, sok száz évet kell ugranunk előre az időben, és mivel a rockzene szempontjából a modern fesztiválok története sokkal érdekesebb, így most eltekintenék a különböző történelmi korok és zenei tömegrendezvények számbavételétől. Az újkori fesztiválok története 1954-ben indul, ekkor rendezik meg ugyanis az Egyesült Államok keleti partján a Newport Jazz Festivalt, amely, ahogy a neve is sejteti még mindig nem rockfesztivál, azonban méreteiben és infrastrukturálisan már hozza a számokat: 13.000 jazz rajongó tölthetett el két kellemes napot Rhode Island-en, majd a sikeren felbuzdulva ugyanez a szervezőgárda 1959-ben megcsinálja a Newport Folk Festivalt, azonban az első igazi rock seregszemlére 1967-ig várni kellett.

Monterey Pop Festival (1967)jimi.jpg

Woodstock árnyékában kevés szó esik Monterey-ről, ami bizony nagy igazságtalanság, hiszen két évvel előzte meg a leghíresebb hippifesztivált és annak közvetlen előképének tekinthető. A két napos rendezvényen nem csak olyan addig jobbára ismeretlen előadók kaptak bemutatkozási lehetőséget, mint Janis Joplin vagy Jimi Hendrix, de egyben a hippikultúra első nagy ünnepe is lett. Hendrix itt mutatta be a rock brazil körét, azaz a foggal gitározás, hangszer-zúzás majd lángralobbantás szentháromságát, amit aztán jól felkapott a korabeli mainstream sajtó is, így katapultálva a kócos gitárzsonglőrt a köztudatba. A fenti két előadón kívül olyan zenekarok léptek még fel mint a Jefferson Airplane, a Greatful Dead, vagy Ravi Shankar, a britteket pedig a The Who és a The Animals képviselte (a Stones-ból Brian Jones ugyan jelen volt, de őt jobbára az aktuális tudatmódosító szerek élvezete foglalkoztatta, így mindössze akkor lépett színpadra, mikor felkonferálta Jimi Hendrixet).

A látogatók száma 20 és 90 ezer közé tehető, ami annak fényében pláne érdekes adat, hogy a helyszín nagyjából 8000 fő befogadására volt képes, de hát ilyen ez a hippi matek, sok besavazott ember kis helyen is elfér, illetve aki nem jutott be, az a kerítésen kívül érezte jól magát. A számok mindenesetre bizonyították, hogy van igény hasonló fesztiválokra, szóval Monterey sikerén felbuzdulva 1969-ben újra összegyűltek a hippik  bizonyos Max Yasgur farmján, 40 mérföldnyire Woodstock városától.

Woodstock (1969)800px-swami_opening.jpg

A The Doors végül azért utasította vissza a woodstock-i fellépést, mivel csupán egy Monterey koppintásnak vélték és bizony maguk a szervezők sem akartak többet mint egy újabb Monterey-t némiképp több fellépővel, amit 3 napba sűríthetnek. Ehhez képest a kb. fél millió hippi felbukkanása alaposan borította a terveket. A fesztivál akár kudarcba is fulladhatott volna, hiszen az étel/ital kevésnek bizonyult, az egészségügyi ellátás sem volt felkészülve ekkora tömegre, ráadásul az előző napok esőzései sártengerré változtatták a helyszínt. Ehhez társult a fokozott rendőri jelenlét, ami kb. 800 egyenruhást jelentett, ám miután a kormányzó kvázi katasztrófasújtotta területté nyilvánítottotta a környéket, még több rendfenntartót rendeltek a helyszínre. Végül még a hadsereget is bevetették, bár ők végül "csak" ételt szállítottak helikoptereikkel az egyre éhesebb tömegnek. Utólag már látszik, hogy nem csak a hippiken múlt a három napos béke, mert bizony mind a rendőrök, mind a hadsereg sokat tett az ügy érdekében: előbbiek  ravasz módon szemet húnytak a drogok felett, így a jámbor hippik még jámborabbak lettek, utóbbiak pedig étellel látták el őket, hisz az ember mérges, ha éhes még akkor is, ha trapézgatyát visel és békejel lifeg a nyakában. Woodstockban nem csak a flower-power, de az egész nemzet jól vizsgázott, bár ehhez az is hozzátartozott, hogy épp a szerelem nyarát éltük, valószínűleg a no future világában már körülményesebb lett volna félmillió bepipult punkot pár sonkás szendviccsel kordában tartani. A line-up nagyjából megegyezett a Montery-i fesztiváléval, megfejelve azt további kissebb-nagyobb fellépőkkel és ennek köszönhetően egy-egy nap bizony igencsak hosszúra sikeredett. Így fordulhatott elő, hogy Jimi Hendrix az utolsó nap másnap reggelén, fél 9 körül lépett színpadra és már egy erősen megcsappant és igencsak elgyötört közönségnek adta elő a műsorát.

Woodstock azóta történelem és ugyan bizonyos időközönként újra megrendezik a fesztivált, az már csak nevében azonos az eredeti rendezvénnyel, szellemiségében megismételhetetlen. Jól példázza ezt az 1999-es újrázás amit a béke és szeretet helyett, az erőszak és a pusztítás jellemzett. 

Glastonbury (1970-)
1200px-early_sunday_afternoon_crowd_at_the_pyramid_323784473.jpg

Európa egyik legrégebbi és egyben legrangosabb összművészeti fesztiválja Michael Eavis fejéből pattant ki, aki miután átvette a családi tejgazdaságot úgy gondolta szervez egy jó kis szabadtéri műsort magának meg a teheneinek. Ez volt a  Pilton Pop, Blues & Folk Festival mely 1970 szeptember 19-én került megrendezésre és a belépő kemény egy angol fontot kóstált, ami mellé ingyen tej is dukált. Végül 1500 lelkes tejfogyasztó verődött össze, akik olyan zenekarok koncertjeit élvezhették, mint a The Kinks vagy a T.Rex

Mivel mind Michael, mind pedig a haszonállatok örömüket lelték a fesztiválosdiban így a következő évben is megcsinálták a rendezvényt, immár a jól ismert Glastonbury név alatt. A nézőszám némileg megnövekedett (12.000 fő), és a headliner David Bowie mellett olyan zenekarok léptek fel mint a Traffic, Joan Baez és a Hawkwind. Mivel Micheal Eavis soha sem volt pénzsóvár ember így a belépő árát is mérsékelte 1 Fontról nullára, bár gyanítom a tejért eztán fizetni kellett. Ebben az évben építették fel először a Piramis-színpadot (aminek semmi köze a népszerű magyar rockzenekarhoz) amely végül Glastonbury szimbólumává vált és amit Eavis gazda praktikus ember lévén széna tárolásra használt, mikor éppen nem a világ legmenőbb zenekarai léptek fel benne. Ezt követően csendes évek következtek, a gazdaság rendeltetésének megfelelően üzemelt, bár igaz, hogy később hagyományosak lettek ezek az üresjáratok, mikor is azért maradt el a fesztivál, hogy a környezet némiképp regenerálódhasson. Michael fomofób teheneinek végül az évtized végére elkezdett hiányozni a rock'n' roll, így mit volt mit tenni a gazda ismét nekilátott szervezkedni és tulajdonképpen a mai napig meg sem állt.

Glastonbury példamutató vállalkozás, ami nemcsak a zene, de mindennemű művészeti irányzat otthona és úgy maradt életben, hogy  non-profit szellemiségét végig megőrizte: ami bevételt generál a fesztivál, annak egy része fejlesztésekre megy, a többi pénzt pedig jótékonysági célokra fordítják.

Lollapalooza (1991-)
lollapalooza_2015.JPG

A Lollapalooza nem holmi babanyelven felböfizett indulatszó, az angolban különleges vagy szokatlan dolgot, személyt vagy eseményt jelentett, legalábbis 1991-ig, amikor is elindult az azonos nevű utazó fesztivál-cirkusz. Eredetileg a Jane's Addiction búcsú túrnéjának szánt rendezvény a frontember Perry Farrell fejéből pattant ki és vált aztán az alternatív rock legnagyobb seregszemléjévé. 1991 sok szempontból átütő év volt, csodálatos új bandák és zenék rombolták le az underground és a mainstream közötti határokat megváltoztatva egy egész nemzedék ízlésvilágát és világképét. A Lollapalooza tökéletesen illett ebbe a megváltozott környezetbe, sőt mondhatni a legjobbkor érkezett. Összegyűjtötte és buszra ültette mindazokat a zenekarokat akik addig csak az MTV éjszakai műsorsávjában kaptak némi figyelmet és házhoz vitte a rajongóknak. Ami Woodstock volt a hippiknek, az lett a Lolla' az X generációnak: egy paradigmaváltó kezdeményezés, ha úgy tetszik a fesztiválok Nevermind-ja. Aki élt és létezett, illetve belefért az alternatív rock dobozba az fellépett a fesztiválon, ami végül 1997-ig bírta szusszal. Érdekes módon a Metallica szerepeltetése nyírta ki a Lollapaloozát, akiket 96-ban húzott be headlinerként a szervezőgárda, mikor a fő szervező Farrell épp nem tudott részt venni a szervezésben egyéb irányú projekjei okán. Hetfieldék ugyebár akkor mentek testületileg fodrászhoz és épp a Loaddal hergelték a konzervatívabb rajongóikat, azonban a Lolla' közönsége nem tudott mit kezdeni a Metallicával, sokan érezték úgy (többek között maga Farrell is), hogy ezzel elárulták a fesztivál eredeti szellemiségét ami a nem-mainstream zenekarok szerepeltetését képviselte (az más kérdés, hogy sok zenekar részben a fesztiválnak köszönhetően jutott el a mainstreambe, így szerepelhetett például a Smashing Pumpkins, a Sonic Youth és a Cypress Hill is a Simpson család Hoomerpalooza c. epizódjában). A rákövetkező évben még megpróbáltak újítani olyan elektronikus bandákkal mint a The Prodigy vagy a The Orb, de ez már csak erőlködésnek bizonyult a korábbi évekhez képest, úgyhogy végül bezárt a bazár, bár az igény megmaradt, amit olyan utazó fesztiválok próbáltak pótolni, mint a Korn által alapított Family Values.

2003-ban  aztán visszatért a Jane's Addiction és ezzel együtt a Lollapalooza is, és dübörög a mai napig, azaz dübörögne, mert bár a fesztivál hivatalos honlapján eddig nem szerepel semmi törlésre utaló információ én azért gyanítom, hogy 2020-ban a Lolla' is pihenőre megy.

 Wacken Open Air (1990-)
1200px-people_of_wacken_open_air_2015_06.jpg

Wacken álmos kis német falu Schleswig-Holstein tartományban nagyjából 2000 lakossal ami nyaranta  három nap erejéig 77 ezresre duzzad, hála két helyi metál arcnak, Thomas Jensennek és Holger Hübnernek.

Thomas és Holger a tipikus vidéki rockerek életét élték, azaz bömböltették a teuton trashmetált, itták a kiváló német söröket, volt saját metál bandájuk, de amúgy eléggé unatkoztak. Glastonbury példáján megtanulhattuk: ha a vidéki rocker mezőt lát, akkor nem akarja megművelni, hanem fesztivált akar, mégpedig nagyot és hangosat. A két jóbarát is így gondolkodott és megszervezték az első wackeni bulit, amihez Thomas rögtön leszerződtette headlinernek saját magát, pontosabban Skyline nevű feldolgozás bandáját. Jöttek is a rockra éhes látogatók szép számmal, összeverődött vagy 800 fő, ami a lokális viszonyokat figyelembe véve igazán impozáns létszámnak tekinthető, így évről évre megismételték a mókát. A fesztivál ugyan szépen lassan növekedni kezdett, de nincs sikersztori buktatók nélkül és sajnos a lelkesedés nem pótolja az üzleti hozzáértést. Thomas és Holger 1992-re elég komoly adósságba verték magukat, amit végül a rokonság segítségével letudtak, így folytatódhatott a vidéki metálfeszt. 1996-ban a lapos jegyelővételnek köszönhetően aztán ismét csődközelbe kerültek, azonban a  szerencse melléjük szegődött és az utolsó pillanatban a német nyelvterületen rendkívül népszerű Böhse Onkelz zenekar behúzott nekik vagy 10.000 plusz látogatót. Megy is a szekér (vagy a Volkswagen), azóta rendületlenül és ma már olyan legendák látogatnak a kis német faluba, mint Alice Cooper vagy Ozzy. A közösség meg örül, mivel jobbára a falugazdától kezdve, a sarki péken át a postamesterig mindenki kiveszi a részét a szervezésből.

Wacken befogadóképességét 75 ezer főre limitálták és mi sem bizonyítja jobban, hogy a metál él és virul mint, hogy rendre meg is van a teltház. Az ideire (ami, már biztosan elmarad) például 21 óra alatt kelt el minden belépő, szóval aki metál fesztiválra vágyik, az mehet még a csehekhez Brutal Assaultra, jó sörök ott is lesznek, az tuti (már, ha lesz ugye).

Sziget Fesztivál (1993-)
10497096_10152983622368975_8082567387219637549_o.jpg

Remélem nem hitte senki, hogy a Sziget kimarad a válogatásból, ugye? Mivel nem nagyon lehet olyat írni Magyarország legnagyobb kulturális exportcikkéről amit ne tudna már minden kiscsoportos, így nem ecsetelném most, hogy lett a "Kell egy hét együttlétből" Island of Freedom, ehelyett megosztanék egy személyes történetet.

2017-ben voltam utoljára a Szigeten. Nem nagyon hozott lázba a fellépők többsége, egyedül PJ Harvey neve okozott mérsékelt izgalmat, de annyira azért nem sodort az eksztázis peremére, hogy kipengessem a borsos napijegy árát. Végül aztán mégis meggyőztük egymást a feleségemmel, hogy menjünk ki szigetleni, hisz nem a koncertért fizetünk, hanem a hangulatért, legalábbis ilyen hülyeségekkel igyekeztünk megindokolni, hogy miért is nyúlunk mélyebben a zsebünkbe.

Délután három óra körül érkeztünk és épp elcsíptük a Quimby koncertjét, akik minden nyelvtudásukat latba vetve próbálták táncra bírni a még álmos, többnyire külföldiekből álló közönséget. Kiss Tibi fekete dzsörzé inge kétségkívül remekül illett a színpadképhez, de a délutáni melegben csak szimplán kellemetlenül beleizzadt. Mi se éreztük a rock'n'rollt, pedig nem a Quimby-n múlott. Nyilván ők is elmerengtek milyen volt régen, mikor ők voltak az egyik fő attrakció és nem a délutáni műsorsávba száműzve kellett fogkefét markolászó félmeztelen hollandoknak szép napot kívánni.  

A napunk fénypontja, PJ Harvey épp a The Hope Six Demolition Project lemezével turnézott, és a műsor gerincét is ennek  az albumnak a dalai képezték, azonban ami egy klubkoncerten akár felejthetetlen élmény is lehetett volna, fesztivál környezetben sajnos nem igazán működött, így kissé csalódottan vetettük bele magunkat az estébe, hogy érvényesítsük a hangulatra váltott jegyeinket. Azt nem állítom, hogy hiányoznának saját hányásukban ájultan heverő punkok a Szigetről, de 2017-re az egész nekem túl sterillé vált. Az pillanatig sem zavart mondjuk, hogy kb. az utolsó négyzetcentimétert is sikerült lejárólapozni, hiszen így mégiscsak kevésbé ropog a por az ember fogai között, ellenben egyre inkább az az érzés kerített hatalmába, hogy elköltözött a rock'n'roll a Hajógyáriról és ezzel együtt az egész rendezvény egyfajta családi vasárnap ízt kapott, ahová bátran viszi ki az ember a gyereket kismotorozni vagy a nagymamát levegőzni (Nemúgy 98-ban amikor még olyan súlyos arcok jártak a Szigetre, mint Szabó Simon aki az alábbi videóban nagyon durván leviszi a szemetet...)

Az idei programból talán egyedül a Bikini Killt nézném meg, már ha jönnek, meg ha lesz Sziget egyáltalán. Akkor talán kinézek ismét (bár nem hiszem), a hangulatot viszont inkább máshol keresem, mert hála az égnek van elég alternatíva, ahol zöld a fű, van valami rock/metál színpad és négyötven a csapolt IPA.

Kissé ugyan keserédesre sikeredett ez a Sziget beszámoló, de így van ez rendjén, hiszen nem csak a Sziget próbálja kiszolgálni az aktuális közízlést és bizony minden fesztivál valahol üzleti vállakozás még akkor is, ha a "teremtők" eredetileg nem annak szánták. Manapság azonban már annyira színes a fesztiválkínálat, hogy mindenki könnyedén megtalálja a számára legkedvesebbet, határon innen és túl, bár jelen körülmények közepette kicsit még türelemmel kell lennünk. Addig is feküdjetek ki a kertbe, pattintsatok fel egy sört és hallgassatok valami jó kis koncertfelvételt (ha van a közelben Toi-toi wc, úgy még hatásosabb) aztán indulhat a virtuál-fesztivál..edzésnek jó lesz!


Képek forrása: Wikipedia , F. Schwichtenberg, Aneil Lutchman, Paul Holloway

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8715612330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum