„Nem csak nekem, a szervezőnek libabőrös időnként a hátam, hanem a nézőnek is, amikor kint állunk és harmincötezren énekeljük ugyanazt a dalt”

Interjú Márkus Éva marketing és PR igazgatóval és Borsos László ügyvezető igazgatóval (Live Nation)

2020. április 26. - magnetic star

0livenation2020_003_eredmeny.jpg

Szakmai szempontból nézve régi igazság, hogy egy buli nem a kapunyitással kezdődik, és nem a zenekar levonulásával ér véget. Az alábbi beszélgetés kereteiben hazánk egyik legnagyobb múltú promoter cége, a Multimediából kinőtt Live Nation enged betekintést ebbe a szerteágazó folyamatba, kitérve néhány egyéb, szintén a rendezvényszervezéshez kapcsolódó kérdésre is. (Az interjú még február közepén készült, nem sejtve, hogy a koronavírus-járvány majd ennyire a feje tetejére állítja a dolgokat)

Az elmúlt években a nagy stadionépítések korszakát éltük. Felépült a Groupama Aréna a Ferencvárosban, és egy hasonló méretű stadion is Debrecenben, tavaly pedig lezajlott a Puskás Aréna avatása. Ezek elvileg multifunkcionális létesítmények, az építtetők azonban nem kérdezték meg ezt az iparágat, vagyis csak sportrendezvényekre terveztek. Vannak-e ezekben a stadionokban olyan tényezők, amelyek miatt problémás lehet ott bulikat tartani?
Borsos László: Semmiképp nem általánosítanék. A Groupamában nincs ilyen gond, bár a méreteiből adódóan a hely csak korlátozottan alkalmas nagy stadionkoncertek megtartására. Leginkább azért, mert a lelátórésze kicsi. A mai modern stadionok jellemzően nem atlétikai, hanem csak futballstadionok, tehát a pálya méretét úgy alakították, ki, hogy a focimeccs jól élvezhető legyen. Lehet, hogy picit nagyobb körülötte a terület, de nem sokkal. Sokkal inkább befolyásoló tényező a befogadóképesség. Ez azt jelenti, hogy a stadionturnék nagyobb gázsi-igényét nem feltétlenül lehet kitermelni, mondjuk, a Groupama huszonötezer fős kapacitásával. Befolyásolhatja még a kérdést a küzdőtér kialakítása és a küzdőtérre való bejutás. Itt tényleg van némi ellentmondás abban a tekintetben, hogy az építtető a multi-funkcionalitást hangsúlyozza, mégsem gondolt feltétlenül arra, hogy a küzdőtéren adott esetben nem kétszer tizenegy, hanem kétszer tizenegyezer ember szeretne tartózkodni. Ez azonban mindenhol áthidalható. A Groupamában is megoldottuk, kitaláltuk, megcsináltuk. Ki lettek alakítva a menekülő-útvonalak, satöbbi. A Puskás Arénában még nincs tapasztalatunk, mivel nem rendeztünk koncertet.

Mi az a minimum, amiért érdemes elhoznotok ez neves előadót, még ha nem is ötvenezres tömeget hoz be, hanem harmincezer vagy huszonötezer embert?
Borsos László: Leginkább attól függ, amit mi gondolunk arról, mekkora kereslet van az adott zenekarra. Ha van rá, mondjuk, negyvenezres kereslet, vagyis úgy ítéljük meg, hogy el tudunk adni negyvenezer jegyet, akkor azt a negyvenezer jegyet egy bizonyos áron tudjuk eladni, amiből bizonyos összegű bevételünk lesz. Ebből lejönnek a költségek, az áfa, satöbbi, és maradt egy összeg, amelyet fel tudunk ajánlani a zenekarnak. Ennyit tudunk fizetni, ő pedig el tudja dönteni, jó-e ez neki. Nyilván mi is tudjuk, hogy a zenekar kb. milyen áron mozog a piacon. Szóval nem feltétlenül a kapacitás a meghatározó. Van egy limit, de szerintem egy harmincezres eseményt is le lehet a stadionban bonyolítani úgy, hogy az sikeres legyen. Ez a fajta flexibilitás mindenképpen megvan: itt is be tudjuk tenni a színpadot a hosszú oldalra vagy a rövid oldalra, a rövid oldalon hátra is tudjuk húzni... Az már színpadkép kérdése, hogy milyen a rálátás. Ha ugyanezt átteszem a Budapest Sportarénára, ami egy tizenkétezer-ötszázas helyszín, ott háromezer-ötszáz fős bulikat szoktunk csinálni, nem is keveset.

0livenation2020_18_eredmeny.jpg

Ha már itt tartunk, mennyire problémás annak tudatában bulit lekötni, hogy egy adott zenekar Hegyeshalomtól nyugatra arénákat tölt meg, itthon viszont csak kisebb helyszínre kalibrálható?
Borsos László: Valóban van egyfajta hiány nálunk bizonyos művészek tekintetében, de ez nagyon-nagyon sok okra vezethető vissza. Minden művész esetében más és más az ok. Egy banális ok: nem kapunk szabad dátumot. Egy másik egyszerű eset: nekik nincs szabad dátumuk. Ha az Aréna-bulikat veszem alapul, ott sokszor előfordul ez, mert ez egy nagyon túlterhelt aréna, tehát viszonylag kevés az olyan szabadon elérhető dátum, amely jó nekünk is, a zenekarnak is. Nehéz ezt összehangolni, ráadásul úgy, hogy útba is tudjanak minket ejteni, ami persze már logisztikai kérdés. A másik kérdés, amit te mondasz, pénzügyi vagy keresletbeli: lehet, hogy van olyan buli, amelyre Bécsben nagy a kereslet, míg Budapesten ennek a fele. Ilyenkor nem feltétlenül az dönt, hogy mi nem akarjuk megcsinálni és nem ajánlunk rá. Mi is ajánlunk rá annyit, amennyi megfelel a piaci viszonyoknak, viszont lehet, hogy ez a művésznek nem felel meg, hiszen megcsinál egy európai turné alkalmával hatvan nap alatt harmincöt koncertet, és a mi ajánlatunk nála nagyságrendileg a negyvenkettedik helyen van. Csak akkor tudunk feljebb lépni és bekerülni abba a harmincötbe, ha valaki más logisztikai okokból kiesik. Szóval ezt nagyon sok összetevő határozza meg. Versenyhátrányunk van Prágával, Varsóval vagy pláne Béccsel szemben, több tekintetben is. A legnagyobb versenyhátrányunk az áfa. Varsóban a jegyeken 8%-os az áfa, nálunk 27%-os. Ez nagyságrendileg azt jelenti, hogy ha ugyanakkora bevétel van, mondjuk egymillió dollár, akkor amíg Varsó ugyanazon költségek mellett ötszázezer dollárt tud ajánlani a művésznek, mi csak háromszáz-négyszázezret. Vagyis ők mintegy 20%-kal magasabb összeget tudnak ajánlani. Ez csak az áfa-különbségből adódik. Bécsben hasonló a helyzet. Prágában nem ekkora a differencia, de hasonló. Plusz Lengyelország egy negyvenmilliós ország, mi meg tízmilliós és viszonylag nehezen mobilizálható közönséggel rendelkező ország vagyunk. Lengyelország sokkal flexibilisebb, amire nagyon jó példa, hogy Varsóban nincs aréna, míg onnan százötven kilométerre Łódźban van. Ez azt jelenti, mint ha nekünk itt Magyarországon úgy kellene koncerteket csinálnunk, mintha Győrben vagy Miskolcon volna a legnagyobb arénánk… Nagyobb ország, nagyobb kereslet.

Milyen többlet-ráfordítás szükséges egy stadion-koncert megszervezéséhez? Több munka vagy nagyobb apparátus?
Borsos László: Több munka, nagyobb összefogás és együttműködés a partnereinkkel. Összesen kilencen vagyunk, és ez így is marad. Sokkal több biztonsági emberre, stage handre, büfésre, kisegítőre van ilyenkor szükség. A Puskás Aréna kvázi alvállalkozónak tekinthető, és vannak az egyéb, velük szerződésben álló alvállalkozók, meg a mi saját embereink: security, stage handek stb. Nyilván nagy munka, különösen az első alkalommal lesz az, amikor lehetőleg minden eshetőségre felkészülve úgy kell tudnunk lebonyolítani az eseményt, hogy ne legyen gond. Próbálunk is felkészülni erre, többek között úgy, hogy már a jegyen tájékoztatjuk az embereket arról, melyik metrómegállónál szálljanak le. Sok-sok előkészítést és előre gondolkodást igényel ez, és nem is ugyanaz, mintha focimeccsre készülnénk…

Minek tekintitek azt, amivel foglalkoztok? Üzletnek, szenvedélynek, vagy a kettő elegyének?
Borsos László: Nem kell ezt különválasztani. Én mindenevő vagyok. Hallgatom, és nagyon szeretem Santanát, vagy a mostaniak közül a Five Finger Death Punchot, de szívesen eldalolgatok a gyerekeimmel egy Dua Lipa dalt is. Szeretek koncerteket csinálni, de ugyanígy szeretek kimenni és átérezni azt a hangulatot, amikor harmincötezer ember üvölti együtt az Enjoy the Slience-t. Ha nem is minden bulin, de még mindig sokszor van ilyen libabőrös, hidegrázós érzésem, miközben arra gondolok: „Na, ez is megvolt!” Még húsz év után is!
Márkus Éva: Másként nem is lehetne csinálni! Viszont nagyon ritkán tudunk egy koncerten ténylegesen bulizni. Nálunk akkor munka van! Attól függ, hogy mennyit hagynak szabadon belőlünk. Ha viszonylag egyszerűen és gyorsan mennek a dolgok, akkor többet tudunk látni belőle, ha nagyon macerás akár az elszámolás, akár bármilyen háttérmunka, akkor vagy az első három számot látom, vagy az utolsót. Azt hátul is halljuk, mekkora őrjöngés van a közönség részéről, azaz nagyjából levesszük, ha jó a hangulat, és folyamatosan kapjuk menetközben a tájékoztatást arról, hogyan zajlik a buli. Viszont azokon a koncerteken, amelyeket mi magunk szervezünk, nem nagyon tudunk bulizni.

0livenation2020_15_eredmeny.jpg

Tekintve, hogy annyiféle különböző előadót kedveltek, mikor tudjátok azt mondani, hogy „Na végre!”?
Márkus Éva: Ha több bulit csinálunk (nevet). Amikor például két Red Hot Chili Peppers koncertet hoztunk össze, az egyiken sokkal több időnk volt magát a bulit nézni.
Borsos László: Jó a példa, mert azon kurva sokat dolgoztunk. Velük egyébként is nagyon gyakran működünk együtt. Csináltunk 2012-ben egy Red Hot turnét, amelyet már 2011-ben kezdtünk szervezni. Nem tudtuk kivenni a stadiont, mert már akkor is úgy volt, hogy akkor bontják le. Egy tizenkét állomásos kelet-európai turnét bookoltunk a Red Hottal, és nem tudtuk elhozni őket Budapestre. Nyilván mindenki tudja, hogy a Red Hot már akkor is egy nagy történet lett volna. Végül 2016-ban sikerült két arénás bulira elhoznunk őket úgy, hogy innen indult a turné.

Van-e még olyan beteljesületlen álmotok, hogy valakit mindenképp szeretnétek elhozni, illetve vannak-e olyan nevek, amelyeket a közönség követel tőletek régóta?
Borsos László: Semmit nem csinálunk meg csak azért, mert szeretjük. Ez egy profitorientált vállalkozás. A bulikat szeretnénk úgy megcsinálni, hogy egyrészt legyenek jók, másrészt megtöltsenek egy arénát, egy stadiont, vagy akár egy klubot. De csak azért, mert szeretem Nick Cave-et, nem vagyok biztos abban, hogy minden második évben a Budapest Sportarénában kellene fellépnie azért a gázsiért, amelyet egyébként ő joggal elvár. Ha neveket akarsz: AC/DC, U2, Bruce Springsteen, Guns N’Roses, Metallica, Rammstein, Beyoncé – ezek közül mindegyik.

Az utóbbi tizenöt évben indult be a digitális zeneletöltés. A zenekarok elsődleges bevételi forrása a koncertezés lett. Ti hogyan látjátok ezt? Mennyivel lett nagyobb az igény a koncertekre?
Márkus Éva: Ez egy többrétegű kérdés. Egyrészt a budapesti klub-bulik számából lehet látni hétről hétre, egyre nagyobb nevekkel és egyre több külföldi névvel, hogy van egy korosztály, a fiatalok, amelynél lassan ugyanúgy a mindennapok része a koncertre járás, mint bármely más európai országban. Ugyanakkor a nagy koncertek, vagyis az aréna-és stadion-bulik sajnos még mindig erőteljesen megszűrik az itthoni közönséget, már csak a belépőjegyek ára miatt is. Nem a digitalizálódás miatti változásokat vettünk észre. Az elmúlt egy-két évben kezdték el itthon a fizikai munkások bérrendezését. Így jött be egy olyan réteg, amelyre öt évvel ezelőtt sokkal kevésbé, azaz sokkal kisebb számban számíthattunk. Most viszont ténylegesen látjuk azt, akár a metal bulikon, hogy egyre nagyobb a közönség száma. Nagy valószínűséggel pont a bérrendezések tették lehetővé, hogy igen komoly létszámnövekedés van azok körében, akik öt évvel ezelőtt még nem igazán tehették meg, hogy koncertre jöjjenek, vagy akkora rajongók voltak, hogy inkább nem ettek, de eljöttek.

Hogyan pozícionálnátok a rock / metal bulikat a saját szervezésű koncertek között? Életképes a műfaj önállóan is, vagy inkább a populárisabb irányzatok hátán vihető?
Márkus Éva: Ilyen szempontból minden bulit külön kell kezelni. Egyrészt nem feltétlenül ugyanaz a közönség. Egy Red Hot Chilire vagy egy Metallicára valószínűleg nagyon széles közönségréteg jön el.
Borsos László: Korban és érdeklődését tekintve is. Nem kell valakinek éjjel-nappal Metallicát hallgatnia ahhoz, hogy eljöjjön a Metallica koncertre. És negyvenöt évesnek sem kell lennie hozzá, tizenöt éves srácok és lányok is ott vannak.
Márkus Éva: Viszont egy In Flamesre, amely a metal zenén belül is valamennyire rétegzenének minősül, megint teljesen más közönség jön el. Tehát ha el tudunk hozni egy Metallicát, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy az In Flamesre is van közönség.

0metallica2018_102_eredmeny.jpg

A Five Finger Death Punch koncerttel mennyire vállaltatok rizikót? Eddig éveken keresztül megállt a banda az osztrák határnál (játszott a Nova Rock fesztiválon, és Bécsben is). Esetleg érzékeltétek, hogy itthon is megvan a kellőt létszámú táboruk?
Borsos László: Minden buli rizikós. Tökmindegy, milyen előadóról van szó, nincs olyan, hogy ne lenne rizikó. Nem is gondolom, hogy bennük több vagy kevesebb lett volna, mint bárki másban. Pont ugyanannyira volt rizikós esemény, mit bármelyik másik. Talán lehetett arra számítani, hogy Zoli jelenléte miatt több magyart érdekel, mintha nem lenne benne Zoli.

Az a Zoli, aki nyilatkozott olyanokat, hogy csak azért, mert ő magyar, még nem fog Magyarországon fellépni. Majd ha ideér Magyarországra a turné…
Márkus Éva: Azt is látni kell, hogy ez volt az eddigi legnagyobb európai turnéjuk. Folyamatosan lépnek szintet. Nemcsak Magyarországon, Európában is…
Borsos László: Vannak az olyan európai fesztiválturnék, amikor hat-nyolc fesztivál-fellépés után hazamegy a banda, és van, hogy átjön Európába, és két fesztivál között útba ejt egy-két leeső helyszínt is. Teljesen változó. Nálunk ez volt az első bulijuk. Az első alkalommal tettünk ajánlatot, majd lebookoltuk. Ahogy Zoli mondta, most ért ide a turné. Nem mondtam azt, hogy „Ne gyertek még!” Attól függ, mennyi gázsit tudunk kifizetni a zenekarnak, és hogy ezt ők elfogadják-e. Nem biztos, hogy egy Arénában kellett volna kezdeni, de most úgy ítéltük meg, hogy tudnak annyit…
Márkus Éva: És nekünk annyira megtetszett a Bad Wolves, hogy ha legközelebb előkerül, akkor biztos vagyok benne, hogy megpróbáljuk újra elhozni őket. Akár klubba, akár bármire, amire éppen lehet. Ilyenek is vannak. Nekünk is lehet felfedezés egy előzenekar, amelyet akkor látunk először.

Mennyire volna reális az amerikai Live Nation által szervezett klub-turnék és koncertek közül Európába áthozni bármit is?
Márkus Éva: Lássuk be, hogy a mi szervezetünk és felállásunk nem feltétlenül a klub-koncertekre van kitalálva. Amíg egy klub saját szervezésében sokkal olcsóbban, rentábilisabban ki tudja hozni – akár a fogyasztással ellensúlyozva a bevételkieséseket –, addig nekünk, úgymond, neveket kell hoznunk.

Mivel zenerajongónak is valljátok magatokat, talán nem fölösleges megkérdezni, volt-e példa arra, hogy valamelyik előadóval ti magatok is szerettetek volna személyesen találkozni, vagy hogy ez meg is valósult? Egyáltalán tartjátok személyesen a kapcsolatot a fellépőkkel az itteni koncertjük ürügyén?
Márkus Éva: Szerintem a profizmus onnan kezdődik, hogy nem rajongóként viselkedünk munka közben. Maguk a művészek sem nagyon szoktak barátkozni, és mi sem szoktuk ezt erőltetni. Nem mondom, volt rá példa, hogy együtt vacsoráztunk egy zenekarral, de az sem partizás volt.

0livenation2020_002_eredmeny.jpg

Azért biztosan van olyan előadó, aki már nem csak a munkát látja a veletek való együttműködésben, hanem az emberi oldalt is, és megbecsüli, hogy évek óta ide jár.
Márkus Éva: Ilyen a Depeche Mode, Tom Jones, Sting… Valóban vannak emberek, akikkel örülünk egymásnak, meg annak, hogy együtt dolgozunk.
Borsos László: Ilyen a Scorpions is. Szoktunk találkozni a zenekarokkal, hol ők hívnak meg minket vacsorázni, hol meg mi őket. Elmegyünk, leülünk egy étterembe, beszélgetünk, de ez nem egy általános jelenség, nem is feltétlenül gyakori. Akkor fordul elő, ha valakivel sokszor dolgozunk, mint Tom Jonesszal.
Márkus Éva: Jellemzőbb, hogy egy turnémenedzser, akivel nagyon jól sikerült együtt dolgozni egy adott turnén, és aki azóta egy másik művész turnémenedzsere lett, örül, hogy megint velünk dolgozik, mert tudja, hogy nálunk rendben vannak a dolgok. Sokkal többet kommunikálunk az ügynökkel, a menedzserekkel, a turné embereivel, mint magukkal a művészekkel.

Milyen a viszonyotok a hazai zenei sajtóval – gondolok itt a koncertek népszerűsítésére, az interjú-igényekre –, illetve milyen a fellépők viszonya a sajtóval? Mennyire jellemzőek az olyan jelenségek, mint az interjúktól való elzárkózás, vagy a Ghost esetében a fotózás tiltása az interjú alatt?
Márkus Éva: Szerintem kifejezetten jó a viszonyunk, nem is tudnék említeni senkit, akivel ne ápolnánk kifejezetten jó viszonyt. Egyes művészeknek vannak ilyen extra kérései. A Ghostnál, gondolom, az eredeti arculat miatt nem engedték a fotózást az interjúk alatt. A KISS is csak maszkban ad interjút. Ez a saját image-ük része. Olyan is volt már persze, amikor valaki azt mondta, hogy jobban szeretné, ha a saját fotósuk fényképezne és adna képeket. Belefuthattak fél tucat rettenetes fotóba magukról, és inkább azt kérik meg, akiben megbíznak. Aki tudja, milyen képeket adhat ki róluk, akár kérdés nélkül. Ezt mi sem tudjuk előre, művésze válogatja.

Kerültetek valaha extrém helyzetbe valamelyik előadó különösen nehezen teljesíthető catering-vagy technikai igényei miatt?
Márkus Éva: Nehezen teljesíthető kérések inkább akkor vannak, ha az utolsó pillanatban találnak ki valamit. A legtöbb eset, amikor, mondhatni, megizzadtunk, ünnepnapon volt, amikor nem tartott nyitva minden üzlet, és nem lehetett beszerezni mindent. Szaladtunk már bele ilyenbe, holott szóltunk előre a turnénak, hogy minden igényt úgy adjanak le, hogy amikor itt lesznek, ünnepnap van, vagyis gyakorlatilag semmi nem lesz nyitva. Viszont a legtöbb esetben hetekkel vagy akár hónapokkal előre megkapjuk, hogy mit szeretnének, mire van igényük, mit kell beszereznünk. Még ha ezek a termékek vagy egy részük nem is kapható Magyarországon, nekünk megvannak azok a forrásaink, amelyeken keresztül akár Németországból is be tudjuk hozni ezeket.

0dm2018_02_eredmeny.jpg

Koncertjeitek nagyságrendjét tekintve kivételes helyzetben vagytok Magyarországon.
Márkus Éva: Azért nekünk is van konkurenciánk, és szerintem ez így egészséges. Egyetlen cégnek sem tesz jót hosszú távon, bármilyen területen, ha nincs semmiféle konkurenciája. Biztosan van olyan ügynök, aki azt preferálja, hogy velünk dolgozzon, és biztosan van olyan is, aki nem. De ez nem személyes ügy. Lehet, hogy nem akar együtt dolgozni egy kelet-európai vezetővel, aki több országra koordinál, vagy volt valamilyen rossz emléke, nem feltétlenül egy konkrét esetre visszavezethetően…
Borsos László: Van, aki velünk dolgozik, és van, aki másik promoterrel. Ajánlották nekünk, mi nem mentünk rá, más ráment, bejött, sikeres lett, vagy akkor még nem volt sikeres, de már a negyedik bulit csinálja, és még mindig működik.

Az utóbbi években itthon az inkább klub-bulikra szakosodott promoterek is bele-belekóstolnak az aréna-koncertekbe.
Borsos László: A Hammerrel most együtt dolgoztunk, a Sabaton közös produkció volt. Mi maradtunk a háttérben, és ők voltak előtérben. Velük egyébként is jó a kapcsolat. A Barba Negrában, az Akváriumban – bár ott kisebb a kapacitás, így oda kevesebb bulit viszünk – és a nagy kapacitású szabadtéri helyszíneken nagyon jó együttműködés alakult ki velük. A Sabaton amúgy tökéletes példa arra, hogy ők kezdték el nekik Magyarországon csinálni a bulikat, és a negyedik vagy ötödik alkalomra meg kellett lépni ezt a szintet, ezért a segítségünket kérték.

Két turnét egy rendezvény keretében össze tudtok hozni, ahogy az kis klubokban előfordul?
Márkus Éva: Logisztikailag ennek nulla az esélye. Kisebb léptékben elképzelhető, de azon a szinten, ahol mi dolgozunk, mindenki hozza magával azokat, akikkel együtt lépnek fel.
Borsos László: Ha lenne ütközés, meg lehetne csinálni, de az én sok éves pályafutásom alatt még nem volt ilyen. A Five Finger - Megadeth összeállítást sem mi találtuk ki, az 5FDP akart egy populárisabb húzónevet maga elé.

Nagy cég által szponzorált ingyenes nagy koncertre vagy születésnapi bulira szoktatok megkeresést kapni?
Márkus Éva: Rengeteg ilyen ingyenes vagy éppen magánrendezvényre kapunk felkérést. Itthon inkább a céges bulik mennek.
Borsos László: Csináltunk is már ilyet. Születésnap esetén vagy tud róla az ünnepelt, vagy nem. A magán partik kiderülnek később, bár a legutóbbi ilyen eseményünk nem derült ki.

Mi a pontos pozíciótok a Live Nationön mint világcégen belül?
Borsos László: A mi fennhatóságunk alá tartozik Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Észak-Macedónia, Bulgária, Románia, Törökország és Görögország. Nagy terület – kilenc emberrel. Nem mondom, hogy marginális szerepünk van, és bár a német, lengyel vagy holland piaccal összehasonlítva a mi hozzáadott értékünk a teljes nagy büdzséhez nem nagy, de nem is mi vagyunk a legkisebbek. 2003 óta, azaz tizenhat éve még mindig itt vagyunk Live Nationként. Növekedünk, jól működik a dolog, bár nincs kiemelt szerepünk.

Ezzel együtt valóban nagy területről beszélünk. Kilenc emberrel hogyan, milyen munkamódszerrel lehet ekkora térséget összefogni? Ha nem megy nappal, csináld éjjel-nappal?
Borsos László: Igen, pontosan. Tökéletesen látod a helyzetet. Máshogy nem is lehet.
Márkus Éva: Eleve olyan a munkánk, hogy az amerikaiakkal nagyrészt éjjel tudsz kommunikálni. Ebből adódik, hogy nem 8-tól 5-ig dolgozunk. Ha a munka kicsit túlteng, akkor valóban 8-tól éjfélig.
Borsos László: Jellemzően azzal van nagyon sok munka, amikor beindítunk egy bulit. Utána megy a dolog a maga útján, majd a buli előtti egy-két napban megint kicsúcsosodik.
Márkus Éva: Az év eleje megint elég húzós volt, mert egyrészt egy csomó bulit nem Magyarországon csináltunk. Másrészt, ha minden héten van két buli, és azok mellett elindítunk két-három újat, az úgy jó sok munka. És év elején ez nem szokott így lenni.
Borsos László: A zenekarok részéről is nagy az igény, hogy új területeken lépjenek fel, új piacokon jelenjenek meg, és hogy minél több pénzt össze tudjanak szedni, merthogy a lemezeladásokból és a letöltésekből korlátozott a bevétel. Mi, koncertszervezők meg örüljünk addig, amíg, úgymond, kényszerből el kell jönniük fellépni. Megemlíthetem azokat a sztárokat, akiknek van annyi bevételük a YouTube jóvoltából, hogy nem kell fellépniük. Nem is fognak útnak indulni a napsütötte Los Angelesi tengerpartról. Minek? Ami minket illet, ez szerintem sokkal nagyobb veszélyt jelent a jövőre nézve. Lesz-e élő zene vagy nem lesz?

0livenation2020_01_eredmeny.jpg

Ráadásul ezek a komoly nézettséget felmutatni képes YouTube sztárok, influenszerek már nem is tartalom-szolgáltatónak állítják be magukat, mert náluk nem a tartalom a lényeg, hanem ők maguk. Mi volnánk az elmaradottak, akik a teljesítményt is szeretnénk látni egy adott produktum mögött?..
Borsos László: Most ez van. Hogy meddig lesz így, az egy másik kérdés, de ez valóban rizikó-faktor. Ugyanakkor azt látom, hogy ha valaki újdonsült koncertjáró, az kap egy jó élményt, azt meg lehet ezzel fogni. Nem csak nekem, a szervezőnek libabőrös időnként a hátam, hanem a nézőnek is, amikor kint állunk és harmincötezren énekeljük ugyanazt a dalt. Ezt a tévé vagy a telefon előtt nem éled át!
Márkus Éva: Biztos hogy folyamatosan változni fog a helyzet, de úgy gondolom, hogy az élő zene még jó ideig jelen lesz. Át fog alakulni műfaj, közönség és helyszín szempontjából is, de egy ideig még lesz.

Mennyire kell odafigyelnetek a közönség reakcióira bizonyos kérdésekben? A promoter szakma rejtelmeiben járatlan zenerajongókra gondolok itt, akik, mondjuk, a magas jegyárak miatt elégedetlenkednek.
Márkus Éva: Naponta rengeteg hasonlót szoktunk kapni. Ebben a kérdésben benne van a válasz. Az emberek többségének nincs rálátása erre, és nem is lehet hibáztatni emiatt. Ugyanúgy, ahogy nagyjából tízmillió fociszakértő országa vagyunk, akármilyen terület tízmillió szakértőjének az országa is szoktunk lenni, és mindenki mindent jobban tud… Természetesen minden ilyen jellegű hozzászólást, panaszt, kérdést elraktározunk. Ha olyan dologról van szó, amelyen a jövőben lehet javítani, akkor megpróbáljuk javítani. A legtöbb probléma forrását azonban a jegyárak jelentik. Sok reklamáló viszont nem a mi honlapunkon nézi meg a jegyárakat, hanem a Viagogo-n és egyéb oldalakon. Mi egy csomó dologgal még mindig alacsonyabban vagyunk. Kénytelenek voltunk emelni a nagyobb bulik árát, de a jelenlegi forint-árfolyamon ez még mindig 85-90 euro, olyan művészek esetében, akikre Nyugaton átlagosan 100 euro a belépő.

Mennyiben befolyásolhatja egy zenekar gázsiját, mondjuk, egy eredeti felállású újjáalakulás, vagy egy jubileumi, esetleg búcsúturné?
Márkus Éva: Van, amikor megnyomják, de inkább az a tapasztalatom, hogy maga a produkció befolyásolja erőteljesen az árat. Egy majdnem akusztikus jellegű koncert nem ugyanaz, mint amikor a KISS jön el a mindenhol mozgó, forgó, lángoló, csilivili színpadával.
Borsos László: Nem csak nálunk nőnek a fizetések, és nem csak nálunk emelkedik a benzinár, vagy a hang-és fénytechnikai berendezések bérleti díja. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy maga a zenekar több pénzt tesz el. Többe kerül működtetni az egész gépezetet. Hatvan-hetven ember, nyolc-tíz busz, vagy sokan magángéppel repülnek…

Mennyi idő alatt sikerül megállapodnotok egy művésszel?
Borsos László: Változó. Van, akivel két e-mailbe telik, és van, akivel kétezerbe...
Márkus Éva: Van olyan ügynök, aki legszívesebben a koncert napján konfirmálná… (nevet) Emberfüggő is lehet.
Borsos László: Nyilván attól is függ, hogy mennyi a felajánlott összeg. Van egy-két olyan művész, akinek a magyar rajongói bázisa erősnek mondható. Ilyenkor viszonylag egyszerű. De van, akit győzködni kell.

Mik a céljaitok a jövőre nézve?
Borsos László: Csináljunk jó bulikat, és érezze magát jól a közönség. Igazából ennyi, és ne legyen gond semmivel, minden menjen flottul. Úgy, ahogy azt mi eltervezzük és szeretnénk. Nekünk tényleg az a jó, ha pozitívak a visszajelzések a közönség részéről. Ezért dolgozunk. Ha negatívak, akkor megpróbáljuk kezelni, de tényleg az a cél, hogy flott, egyszerű, jó bulik legyenek, érezze magát jól a közönség, a művész, a produkció, és mi is.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1715638040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum