RockStation

Érdekes lesz így koncertre járni: elkészült az első amerikai ajánlás az újrainduló bulik menetére

2020. május 13. - theshattered

phil_rudd_artlasso_004.jpgMeglehetősen érdekes ötletekkel állt elő az amerikai Event Safety Allaince a náluk újrainduló koncertek lebonyolításával kapcsolatban. A csak az USA-nak ajánlott, de várhatóan kisebb-nagyobb mértékben máshol is bevezetésre kerülő, kétszáz szakértő javaslatai alapján összeállított, harminc oldalas munka kitér minden egyes részletre, így a beengedésre, a közönségre, a zenekarokra, a helyszín személyzetére is, lényegében azokat a szabályokat kell majd betartani a bulikon, mint most például a boltokban.

A javaslat értelmében egy jó ideig elfelejthetjük az olyan, főleg a rock- és metalbulikon bevett szokásokat, mint a moshpit, stagedive, tömött első sorok és ehhez hasonló jóságok, sőt, egyenesen ellenzik a nagyobb csoportok kialakulását. Ezt akár a nézőszám csökkentésével, esetleg a nézőtér felrácsozásával, feltételesen kordonokkal is el tudják képzelni.

A helyszíneknek emellett biztosítaniuk kell, hogy ne legyen sorbanállás a beléptetésnél (ahol a testhőmérséklet mérését is javasolják) és legyen elegendő mennyiségű fertőtlenítőeszköz. Esetenként akár magát a nézőteret is többször fertőtleníteni kell.

A személyzet tagjainak a már ismert másfél-két méteres távolságot megtartva kell dolgozniuk, maszk-kesztyű használatával, rendszeres kézmosással. Náluk is testhő-csekkolással a munkába állás előtt.

A zenekaroknak is javasolják egy-két szabály betartását: a már ismert távolság megtartása a közönségtől és egymástól is, értelemszerűen kerülve minden fizikai kontaktot. Várhatóan az olyan közönségbe bedobott szuveníreknek is egyelőre búcsút inthetünk, mint a dobverő, vagy pengető, ha nálunk is bevezetik ezt.

Persze ezek egyelőre csak ajánlások, de várható, ahogy írtuk is, hogy kisebb-nagyobb mértékben, de mindenhol átvesznek belőle részleteket. Várjuk azért ki a végét!

A teljes, természetesen angol nyelvű munka IDE KATTINTVA érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4215688522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum