Metallica - Történelem a dalok mögött

Elolvastuk az új Metallica könyvet!

2020. május 15. - KoaX

1.jpgÚjabb zenével foglalkozó könyv, újabb olvasnivaló, újabb gondolkodás nélküli vásárlás. Az elmúlt években eléggé rendesen el lettünk látva zenei kiadványokkal, hogy a buszon, metrón, a karosszékben legyen mivel elütni az időt. Meglepő lett volna, ha a Metallica is kimarad ebből a szórásból. Noha, volt már a zenekarnak jó pár könyve, azért most megleptek minket a Történelem A Dalok Mögött című szerzeménnyel. Mi meg neki is estünk azonnal, ahogy kézhez kaptuk!

Az Álomgyár kiadó még viszonylag új a szakma ezen szegmensében. Ez az első ilyen zenei kiadványuk, ha jól tudom, de már sokat nem kell várnunk, hiszen ősszel érkezik az Iron Maidenről szóló könyv is. Az Álomgyárnak hála már a héten a kezembe kaptam az új Metallica-könyvet és kevés szabadidőmet felhasználva, az alvást magamtól megvonva neki is estem annak a bizonyos történelemnek. Biztos vagyok benne, hogyha a kiadó vérszemet kap, és miért ne kapna, hiszen rengeteg jó zenei könyv van még, amit nem fordítottak le, akkor egyre több anyaggal fog előrukkolni nekünk. Kicsi ez a piac, de még egyáltalán nem telített, így vannak kiaknázni való lehetőségek (Khmmm, Peter Steele könyvet nagyon szívesen elolvasnám magyarul, vagy Mustaine önéletrajzát).

2_1.jpg

Nézzük meg először magát a kiadást. A könyv keményfedeles borítót kapott, ami biztos, hogy drágított az árán, de abszolút megéri! Első ránézésre is egy szép, igényes kiadványt fogunk a kezünkben, ami időtálló darab lesz. Nyugodtan pakolhatod a táskádba, a szatyorba, nem fog a sarka meggyűrődni, vagy elkopni. Emiatt hatalmas pacsi a szerkesztőknek. Elsőre nagyon tetszettek a fényes oldalak, amin olvashatjuk a sztorit, ellenben ennek van egy hatalmas hátránya is. Még, ha tiszta kézzel is nyúlunk a könyv után, folyamatosan ottmarad az ujjlenyomatom az oldalakon. A rendőrségnek biztos hasznos lehet ez, de számomra nagyon elrontja a könyv élvezeti értékét. Minél többször forgatok egy-egy oldalt, annál több ujjlenyomat van rajta, ami lássuk be, egyszerűen elcsúfítja az oldalakat. Nem baj, saját hibáiból tanul az ember. Így kell hozzáállni ehhez a kiadványhoz is, ugyanis hibákban bővelkedik a könyv is.

Én arra számítottam, hogy itt sztorikat fogok olvasni a dalokról, visszaemlékezéseket, hogy milyen is volt egy-egy időszak, esetleg régebbi interjúkat. Olyasmikre gondolok, mint amik voltak a Rex Brown könyvben is, hogy egy-egy dal, hogy született meg hirtelen a stúdióban, az utolsó órákban, vagy ehhez hasonlók. Esetleg azt, hogy a zenészek, hogyan élték meg azokat a bizonyos dalokat, időszakokat. Ehhez képest sajnos pofára kellett esnem, mert a könyv tömören arról szól, hogy miről szólnak a dalok. Konkrétan, ha a Google-be beírom, hogy Metallica - Harvester Of Sorrow Lyrics akkor ugyanarra jutok, mint amiről a könyv szól, csak mondjuk én magam alkothatok véleményt, nem pedig Chris Ingham véleményét olvashatom el, aki amúgy nem rest, hogy ismételje önmagát, akár többször is. Ilyen szempontból a könyv olyan volt, mint egy izmosabb tökön rúgás. Fáj, fájt, de szépen lassan elmúlt és elfelejtettem az egészet. Összpontosítsunk arra, hogy milyen pluszt tud adni, illetve mire lesz érdemes a hamarosan érkező Maiden könyvnél odafigyelni. 

5.jpg

A könyvet alapjában véve nem a hardcore rajongóknak szánták, sokkal inkább azoknak a fiataloknak, akik szeretnek olvasni és most ismerkednek a zenekarral, a rockzenével. Ennek a rétegnek egy tök jó kis könyv lehet, amin könnyedén át tudják magukat rágni. Én konkrétan négy óra alatt elolvastam el, pedig marha lassan olvasok a környezetem szerint. A bevezető rész totál jól van felépítve. Betekintést nyerhetünk, hogy milyen zenekarok voltak hatással James-ékre, ezeket a zenekarokat pedig be is mutatja a könyv, ami tök hasznos lehet, egy rockzenével barátkozó fiatalnak. Így könnyebben felfedezhet még több, azóta már klasszikussá vált zenekart. Ezek után ahogy haladunk az idő sodrásával, megismerhetjük a zenekar korai éveit. Idáig teljesen jól van felépítve a könyv. Gondolom, nem lep meg senkit, ha elárulom, hogy a zenekar stúdióanyagain haladunk sorban, időrendben, minden csapongás nélkül. Így ismerhetjük meg, hogy Mustaine azért nem vetette meg a szeszt, és mikor távozott a bandából, rá két órával a zenekar már Kirkkel dolgozott együtt, aki az Exodus oszlopos tagja volt. Idáig nekem teljesen tetszett a könyv, ezután kezdődtek a gondok. 

3.jpg

Több helyen is előfordult már a Kill 'Em All-nál is, hogy értelmetlen képek vannak beszerkesztve egy-egy dal mellé. Semmi értelme nem volt Newstedet ide rakni, sőt meglehetősen zavaró, mikor ekkor még köze se volt a zenekarhoz. Emellett pedig többször is előfordul, hogy olvashatunk valakiről és egy másik tag képe van az adott oldalon. Ilyen, amikor Hetfieldről olvastam és Burton képe virított az oldalon. Ez engem rendkívül zavart, a Maiden könyv szerkesztésénél erre érdemes lesz oda figyelni. Ellenben az tetszett, hogy a első albumot némi sztorizgatással, visszaemlékezéssel vezetik fel, kár, hogy ez néhány későbbi albumnál elmarad. Mint például a Master Of Puppetsnél sincs már ilyen visszaemlékezés, pedig a menedzsernek, producernek tuti lett volna egy-két szép emléke, magvas gondolata erről az időszakról. Amit nem értettem már ennél az albumnál, hogy amit megszokhattam az első két album alatt, hogy rendesen ki van fejtve, hogy a dalok miről szólnak, az itt már az Orion alatt elhalványodott. Konkrétan három mondat van a dalról, ami azért Cliff Burton miatt is, szerintem nagyobb, több figyelmet érdemelt volna, függetlenül attól, hogy ez egy instrumentális szerzemény. Külön érdekelt volna, hogy milyen fogadtatásban részesedett anno ez az album. Mivel nem a diehard fanoknak szól a könyv alapjáraton, így ezeket az információkat vétek kihagyni. Nem tetszett az sem, hogy Cliff halálát lényegében egy fél oldalban letudtuk, és nem esett arról szó, hogy például Hammettel sorsot húztak, hogy ki aludjon azon a végzetes fekhelyen. Ami azért egy eléggé lényeges dolog a zenekar történetében. Az ...And Justice For Allról érdekes, hogy a zenekar a megjelenése után is már úgy beszélt, hogy nem ez a legjobb albumuk, miközben nagyon durván és jól összerakott dalok vannak a lemezem (számomra még mindig az egyik legjobb lemezük, még akkor is, ha basszusgitármentes). Érdekelt volna kicsit jobban, ha már történelem, hogy Newsted, hogyan is került pontosan a bandába, azon túl, hogy beajánlotta a Metal Blade feje. Milyen volt vele az első próba, miért pont őt vették be a zenekarba? Na, azért az első négy album alatt vannak pozitív dolgok is, mert én arról nem tudtam, hogy Hetfield nem volt eléggé magabiztos a saját kvalitásaiban és azt akarta, hogy vegyenek be egy énekest a zenekarba a Ride The Lighting idejénél. Ez mondjuk egy eléggé hasznos, és érdekes információ volt, ha ezekből több lenne, akkor azt mondanám, hogy egy marha jó könyvet tartunk a kezünkben, de az elmúlt évek termése alapján sajnos ezt nem tudom kijelenteni.

Az idő haladtával elérkezünk a nagy áttörést jelentő Fekete albumhoz, aminek a totális sikerdaláról az Enter Sandmanről kiderül, ha eddig nem tűnt volna fel, hogy lényegében egy riffre van felfűzve az egész dal, ezt a riffet pedig Hammett hozta a zenekarba. Ha ez nem lenne elég Lars elárulja azt is, hogy több, mint ÖTVEN dobsávból rakták össze a dalt, és soha nem játszotta fel egyben. Inkább arra koncentrált, hogy részleteiben vegyék fel és tökéletesítsék azt. Azért azt bűnnek tartom kihagyni, hogy azt nem említik meg, hogy a dal eredetileg a bölcsőhalálról szólt és Hetfield ezt öntötte egy könnyedebb köntösbe a rémálmokkal. A másik baki a könyv kapcsán itt ütötte fel a fejét először, illetve itt láttam meg először. Minden dalnál le van írva, hogy ki a szerző, milyen hosszú és melyik albumon szerepel (milyen meglepő!) a szerkesztőknek sikerült ezt úgy kivitelezniük, hogy egyszer magyar egyszer angolul szerepelnek ezek az infók a könyvben. Ami azért lássuk be, hogy baki... Nem kellemetlen, de azért egy hatezer forintos könyv esetében az ilyenre illene odafigyelni. 

Átverekedjük magunkat a Fekete albumon és jön a Load /Reload páros. Itt mutatkozik meg először, hogy a szerző hova is tartozik. Az ős-Metallica arcok közé, akik az első három (négy) albumot istenítik, vagy azok közé, akik elismerik a zenekar teljes munkásságát. Lars elárulja, hogy üzletileg jobb húzás kettészedni egy dupla lemezt, mint egyben kiadni egy extra hosszút, de ezen kívül sok hasznos infót nem szedtem össze az albumokról. A szokásos James küzd a démonaival szöveg ilyenkorra már kicsit unalmassá vált a számomra. Érezhető, hogy a szerző nem szívleli a két albumot és később a St. Angert sem. Hiszen ezekről a lemezekről sokkal rövidebb ismertetőket olvashatunk, mint az előző albumokról. Noha ezekről a dalokról is lehetne bővebben írni annál, minthogy levágták a hajukat, és Kirkből strici kinézetű csávót neveltek. A zenekar szembe mert menni azzal, amit vártak tőlük és tök fasza dalokat raktak le az asztalra. Ezekről biztos, hogy lehetett volna érdekesebb dolgokat is közölni, például Jasonről mesélni egy kicsit bővebben, hiszen biztos, hogy itt romlott el teljesen valami közte és a zenekar között. Oké, tudjuk, hogy folyamatosan piszkálták őt, de azért na.... Valami történet jöhetett volna, amire felkapom a fejemet. A St. Angerről még kevesebbet tudhatunk meg, igazából csak találgatások vannak, hogy ezek most Lars Jamest másoló szövegei, vagy tényleg a ritmusmester írta-e őket. Noha nekem ez az egyik kedvenc albumom, az egyetlen hasznos infó, amit kiszedtem róla, hogy a Dirty Window című számba élőben már beépített a zenekar egy szólót, ami ugye hiányzik az egész albumról. Nagyon érdekelt volna, hogy Jason hogy lépett le, hogy mi történt pontosan, de erről talán csak egy mondat hangzott el, hogy bejelentette, hogy kilép és csókolom. Mindezek mellett pedig elmegyünk egy fontos dolog mellett. Oké, hogy nem teljes értékű lemez, nem stúdió album, de Garage INC.-ről csak kellett volna valamit mesélni, ott '98 tájáról.

4.jpg

A könyv vége felé haladva elérkezünk a megváltáshoz. Trujilloval kiegészülve a zenekar 2008-ban kihozta a Death Magnetic albumot, ami megváltás volt, mind a tagok, mind a rajongók számára. Visszatértek a szólók, visszatértek a háborús témák, visszatért a tombolás. Ezt remekül leírja a könyv, nincs is vele gond, a gond a könyv vége felé teljesedik be. Amin én teljesen kiakadtam, az a legutolsó album a Hardwired To Self-Destructnál következik be. Ha tömören kéne összefoglalnom, vagy parasztul megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a szerző oda szarik, ahol eszik. Tény, nekem sem tetszik az utolsó album, de egy a Metallicáról szóló könyvben nem fogom fikázni a zenekar munkásságának egy darabját, akár tetszik akár nem. Ez bődületes nagy hiba, mondjuk erről nem a kiadó tehet. Az is érdekelt volna, hogy egy sikeres Death Magnetic után a zenekar, hogy állt neki ennek az albumnak, amit végig úgy promóztak anno, hogy a régi rajongóknak készül. Ilyen dolgokról semmit sem tudtam meg, csak azt, hogy az új albumon minden dal túl hosszú és mennyire semmitmondó. Ez azért tényleg eléggé kellemetlen. 

A 200 oldalas könyvvel kapcsolatban azt érzem, hogy az utolsó tíz év csak úgy össze lett csapva. Mintha közeledne a határidő és inkább gyorsan ledarálták a dolgokat, csak ne csússzon a könyv kiadása. Azt azért el kell ismerni, hogy nem egyszerű egy közel negyven éves zenekarról könyvet írni, hiszen már amit lehetett azt mind leírták róluk. Ismerjük a sztorik nagy részét, sok meglepetés nem érhet minket, de azért biztos vagyok benne, hogy van még a zenekar tarsolyában egy-két meglepetés, amitől sokkal izgalmasabb lehetett volna  ez a történelmi kiadás. Kíváncsian várom, hogy az Iron Maiden könyv mit tartogat a számomra. Sokkal kevesebb Maident hallgatok, mint Metallicát, nem is ismerem annyira a zenekart, de nagyon kíváncsi vagyok az ő történetükre is. Ha a minőség megmarad, akkor nem lesz probléma, csak egy-két apróságra kell még odafigyelni. Aztán jöhet a többi finomság! 

Béke, Szeretet, Metal(lica)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7315692772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2020.05.17. 10:17:52

lulu lou reeddel teljesen ki lett törölve a köynv és a zenekar történetéből?

KoaX 2020.05.17. 10:19:33

@pingwin: jogos kérdés, én tökre el is felejtettem. Bár lehet azért mert az nem saját album. De érdemes lett volna megemlíteni
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum