Green Carnation - Leaves Of Yesteryear (Season Of Mist, 2020)

Nem tegnap volt az az év... De végre ismét itt van!

2020. május 19. - theshattered

green-carnation-leaves-of-yesteryear.jpgJó tizennégy év után adott ki új lemezt a Green Carnation. Ennek persze az egyik fő, ha éppen nem a legnyomósabb oka az volt, hogy 2006-2014 között inaktív volt a norvég progos doomcsapat, de azért már az újjáalakulás óta is eltelt már egy pár év... Nos, ennek a termését rakta most le a szextett és bizony semmi okunk a csalódásra! Megérte a várakozás? Meg! Jó album lett? Bizony ám!

Mea culpa, nem vagyok ős-Green Carnationös, egyedül a The Acoustic Verses című 2006-os, egészen eddig utolsó, a nevéből is adódóan akusztikus dalokat tartalmazó lemezüket hallgattam, viszont azt annak idején elmondhatatlanul sokszor! Régen nem vettem elő, de biztos vagyok benne, ha beraknám a lejátszóba a "rongyosra játszott" fájlokat (azóta már eredetiben is beszereztem a lemezt), akkor masszív flashbackek társaságában, szinte minden hangját fel tudnám idézni. Lehet, hogy meg is teszem nemsokára! De most nem az a korong a kérdéses, hanem a sok évvel lemaradt kistestvér, a Leaves Of Yesteryear, illetve, hogy a kettő lemez közötti időszakban mit pakolt össze az időközben az első albumukkal is turnézott, annak az anyagát DVD-n is megjelentetett veterán csapat.

Azért az ötdalos, háromnegyed órában terjeszkedő dalcsokor kicsit felemás, már ha a felépítését, illetve a dalokat nézzük.  Igaz, nekem a fent említett okból minden újként hat, de ha úgy nézzük, a játékidő harmadát kitevő My Dark Reflections Of Life And Death-et már ismerhetik a nálam (értelemszerűen) nagyobb rajongók, ez a nóta az említett debütön, a Journey To The End Of The Night című albumon jött ki. Nem tudom pontosan, miért pont ezt a dalt vetették alá a ráncfelvarrásnak, de gondolom a turné adhatta az ihletet. Nem lehet hibáztatni őket érte, valamennyivel másabb, "régiesebb" is a hangulata (értsd: inkább doom, mint prog), mint a többi testvérének.

A záró Solitude ismerős lehet a vájtfülűbbeknek, igaz, ennek az eredetét nem a Green Carnation diszkográfiában kell keresni: ez egy Black Sabbath-átirat, igaz, annak is az abszolút igényes fajtájából (nem hiába használtam az átirat szót!), egy valódi főhajtás az elődök előtt, belecsempészve a saját világukat is. Ha így nézzük, lehetne panaszkodni, hogy összesen maradt három újnak mondható dal, de most szögezzük le: ez a két említett tétel is zseniális, abszolút helye van a lemezen, nem panaszként róttam fel! Csak... Hogy tudjátok... Mint infót, érdekességet!

A "maradék" három dal sem szabad, hogy elkerülje a figyelmet, mind megérdemli az említést! A nyitó, egyben címadó tétel egyenesen az év legjobbjai közé sorolt be nálam, valahogy a refrénnek (de amúgy az egész dalnak) olyan ereje van, hogy gátat lehetne repeszteni vele! Biztos hallgattátok már, de ha nem, akkor itt az ideje! Ha más nem, ez a tétel lendületből bizonyítja a csapat életrevalóságát! A Sentinels és a Hounds is remek darabok, az előbbi egy kicsit hagyományosabb vonalról érkezett, könnyebb emészteni (nem hiába rakták inkább a lemez elejére), a negyedikként felrakott "kutyás" dal viszont megugorja a tízperces limitet, ahhoz sem egy hallgatás kell, hogy igazán megüljön! Főleg, hogy ez utóbbi még a hossza mellett is a málházósabb merítésből hozta a riffeket!

green-carnation2020.jpg

Viszont az egész Leaves Of Yesteryear nagyon hálás alapanyag, főleg azoknak, akik például szeretnének egy kicsit dallamosabb, kevésbé borult My Dying Bride-ot, vagy épp könnyedebb, lendületesebb Paradise Lostot hallgatni. Lehet, hogy nem épp ezek a legjobb támpontok, de nekem ha mindenképpen kötni kellene valahová, ezeket a csapatokat mondanám - szigorúan az említett kikötésekkel együtt. Hiszen egyik brit nagyágyút sem "nyúlja" ez a lassan két évtizede indult formáció, nem is lenne értelme, azért van egy világuk, ami gyönyörűen megáll a saját lábán... Viszont így, hogy leírtam, megnéznék egy ilyen közös turnét ezzel a hármassal, egészen fincsi fogás lenne!

A Green Carnation ezzel a lemezzel bizonyította, hogy hiába a hosszú (lemez)szünet, bizony ott a helyük a prog/doom mezőnyben - már ha efelől bárkinek kétsége lett volna. Nem könnyű falat a Leaves Of Yesteryear, még akkor sem, ha annak tűnik: a hosszú dalok igencsak megdolgoztatják a hallgatót, de ha megadjuk magunkat neki, igen hálás lesz! Remélem, a  következő albumra nem kell majd közel másfél évtizedet várni... Persze nekem visszafelé is van mit pótolni!

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2915703634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum