RockStation

Legyen szíves, pusztuljon ki! - Bemutatkozik az Ottlakán!

2020. július 07. - rockstation

ottlakan.jpgEgy kétszámos anyaggal mutatkozik be az Ottlakán nevű formáció. Az igen rejtélyes, ám ötletes háttérsztorival rendelkező csapat súlyozása lentebb található meg. Élvezzék, legyenek kedvesek!

"Korábban nyomdászként dolgoztam egy monoszedőben. A privatizációnak hála, és persze az elavult technikának köszönhetően búcsút intett nekem a munkahelyem, ahol nyugdíjas éveim alatt is dolgoztam. Azóta azzal tengetem a napjaimat, hogy a csirkefarhát és a nagyfröccs mellé, valami értelmeset is lerakjak a hetedik kerületi szobakonyhás albérletem, kis kockásterítős asztalára. Így hoztam létre a vezetéknevemet viselő formációt, az OTTLAKÁN-t. A zenénkre főleg a régebbi muzsikák vannak nagy hatással, ezek közül is igen közel áll a szívemhez a Max Cavalera által létrehozott Nailbomb performance, illetve nem vetem meg az ízes zenéket sem, lásd Tool vagy éppenséggel a Mastodon. Mivel nem vagyok egy énekes fenomén, mint a méltán híres Sümeghy Oszkár, így a dallamok viszonylag visszafogottan vannak jelen a zenében, sokkal inkább az érzésre összpontosítok. 

A KIPUSZTULÁS című EP-re a két dalt az 1984-et és a BEMUTATÓ-t a Rosewood stúdióban rögzítettük egy kedves barátom segítségével. A nyomdai munka még várat magára, majd csak az első nagylemezt fogom fizikai formában is a nagyközönség elé tárni. Jelenleg ezen az anyagon dolgozom, csak az élet nem egy könnyed tánc, mint az önök is tudják, így most kicsit lassabban születnek a dalok."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4415986562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum