A Rammsteinen innen és túl - A Neue Deutsche Härte

2020. július 12. - vinylwowww

rammstein_2017.jpg

Az ékes német nyelven elropogtatott indusztriál metált nem a Rammstein találta ki, bár vitathatatlanul ők a legismertebbek a zsáner zenekarai közül, ám korántsem az egyetlenek.

Olyannyira nincsenek egyedül, hogy a szaksajtó még saját "rendszertani" besorolással is megajándékozta a műfajt: így született meg az NDH, azaz a Neue Deutsche Härte, ami magyarra fordítva kb. új német keménységet jelent és mivel ez elég hülyén hangzik, én maradnék a német eredetinél. Annál is inkább, mivel az NDH igazából egy szójáték, ami a német újhullámra, azaz a Neue Deutsche Welle-re rímel, és bár vajmi kevés köze van Falco-hoz vagy Nenához, az NDW-hez hasonlóan újat hozott a keményebb zenék világában.

A Neue Deutsche Härte, mint stílusmeghatározás a Rammstein debüt album Herzeleid magasságában jelenik meg először, de a műfaj gyökerei sokkal inkább a Laibach háza táján keresendők, akik a Neue Slowenische Kunst nevű összművészeti mozgalom alapítóiként, már a 80-as években abba a militáns esztétikába csomagolták német nyelven előadott indusztriál himnuszaikat, amivel évekkel később a Rammstein akasztja ki aztán a nyárspolgárságot.

Laibach-neu-770.jpg

Elég meghallgatni 1987-ben megjelent Opus Dei című lemezüket és máris nyilvánvalóvá válik, miért is ők az origó. Persze nem csak ők alakították az NDH-t, azon belül kiváltképp a Rammstein megjelenését és hangzását, ám a hatások vitathatatlanok (ezt a Rammstein sem tagadja, a két zenekar amúgy is jó kapcsolatot ápol, az Ohne Dich-hez például készült Laibach remix is).  

Az újkemények a rideg német technóból is szépen merítettek, nem hiába csúfolják a NDH-t Tanzmetallnak (vagyis tánc-metálnak), a mindenható Kraftwerk robotujjai messzire elérnek, de a némethonban már-már érthetetlenül népszerű gothic/dark wave zene, illetve az industrial/EBM pionír Die Krupps is a hatások közé kívánkozik. A 89-ben alakult Oomph! bemutatkozó albuma még inkább egy darkos-indusztriális techno cucc, második lemezükön, a 94-es Spermen viszont már bevetik a Neue Deutsche Härte teljes eszköztárát, a német nyelvű szövegektől kezdve, a vaskos stakkato gitár riffeken keresztül egészen a hangulatfokozó szintibetétekig. A Sperm találó lemezcím, az Oomph! ezzel a szónikus örökítőanyaggal termékenyítette meg azt a színteret, amiből aztán a Rammstein is kisarjadt (a képen matróz-blúzban az Oomph! énekese, a kezére naívan rácsodálkozó Dero Goi látható).

9437803834_5eb859b984_c.jpg

Szintén ebben az évben jön ki a Prager Handgriff Täterschaft & Teilnahme című lemeze, ami ugyan nélkülözi a gitárokat, de egyéb jegyeiben megfelel az NDH követelményeinek. A mély, német nyelvű férfiének a Laibach frontember Milan Fras orgánumát idézi, zeneileg pedig hozza az Oomph! elektronikus dolgait mínusz a gitárok. A Neue Deutsche Härte amúgy erősen maszkulin műfaj, és a Laibach által kijelölt ösvényen haladva, már-már dogmatikus módon jellemzi a mélyen zengő férfias vokál (a szabályt erősítő kivétel talán az Üebermutter, ahol a nyilvánvalóan nőnemű Luci van Org germanizál a mikrofonba).

Érdekes belegondolni, hogy a Rammstein is annak ellenére tudott betörni a nemzetközi piacra, hogy egy-két kivételtől eltekintve kizárólag német nyelvű dalokat ír. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a német nyelv kemény hangzása remekül illeszkedik ebbe a zenei környezetbe, mondhatni hangszerként funkcionál, így a mondanivalótól függetlenül "feldolgozható" egy németül nem tudó számára is (ami ugyanakkor kétélű kard, hisz a Rammsteint is gyakran nácizták tájékozatlan hallgatók a 90-es években, pusztán a német nyelv használata okán). Till Lindemann pergő "R"-jei kétségtelenül németül ülnek a legjobban, bár nem Till találta ki a répa-retek-mogyorót, a Schweisser frontembere Tommi Böck, a csapat Eisenkopf (1994) című albumán jó pár tremulánst elpörget (1:24-nél hallhatunk egy gyönyörű "R"-t). 

1995-ben aztán megjelenik a Rammstein bemutatkozó albuma a Herzeleid, ami ugyan szépen teljesít, de két évet kell még várni a Sehnsuchtra, ami elhozza a nemzetközi áttörést és ennek köszönhetően a többi NDH bandára is nagyobb figyelem irányul. A zeneipar persze megérzi a potenciált a dologban, és mivel a fémek megmunkálhatóságának kulcsa a megfelelő anyaghőmérséklet, egy válogatás formájában kezdik el ütni azt a bizonyos vasat, ami rendkívül frappáns módon "Neue Deutsche Härte" cím alatt mutatja be a hasonszőrű zenekarok egy-egy dalát. Azaz csak mutatná, mert bár felkerülnek az olyan egyértelműen NDH bandák a korongra, mint a Schweisser, a Richthofen vagy a Megaherz, de a klasszikus deutsch-punk Terrorgruppe, vagy a hardcore Such A Surge szerepeltetése még akkor sem indokolt, ha mindannyian németül dalolásznak. Beindul a hype és ezzel párhuzamosan a műfaj is elkezd hígulni, a zeneipar illuminátusai pedig jószerivel még a Pumukli főcím dalára is ráhuznák a Neue Deutsche Härte jelzőt, ha attól eladhatóbb lenne. Üzleti szempontból elég egyszerűnek tűnik a képlet: német nyelvű férfias ének + zúzos gitárok = NDH, így ennek megfelelően még az olyan alapvetően folk-metal zenekarok is itt kötnek ki, mint a Tanzwut, vagy az In Extremo. Azt, hogy milyen szinten kommercializálódik a műfaj ugyancsak jól mutatja, hogy Heino, a németek Lagzi Lajcsija saját magát dolgozza fel a Neue Deutsche Härte stílusában (Schwarz blüht der Enzian), de az olyan paródia zenekarok is előszeretettel "rammsteinoznak" mint a Mundstuhl (Wurstwasser), vagy a Knorkator (Böse).

A 2000-es években aztán csendesedik a felhajtás a NDH körül, a közízlés is idomulni látszik és a Rammstein koncertek úgy válnak családi programmá, hogy a srácok nem kötnek kompromisszumot: együtt üvölti apu, anyu meg a gyerek is,  hogy "Bück dich" miközben Herr Lindemann egy méteres gumi pöccsel kergeti szegény Flake-t a színpadon. Egyébként valószínűleg pont ezért állja a sarat a Rammstein nagyjából egyedüliként a nemzetközi porondon: kenyér és cirkusz kell a népnek, amit ők előtte ondóba és vérbe mártanak, bár inkább okoz ez napjainkban derűt, mint felháborodást.

Manapság olyan bandák ápolják az újkemények örökségét, mint az Erdling, a Heldmaschine vagy a Schattenmann, akik nem sokat mozdultak el a negyed százada (!) létrehozott alapoktól (talán némi dallamosodás azért megfigyelhető), de ettől még nem lesz idejétmúlt a zenéjük. A Heldmaschine egyébként a Völkerball nevű Rammstein tribute bandából alakult, így nem csoda, hogy ott ragadtak a nagy testvér árnyékában, de legalább jól csinálják (René Anlauff énekes különösen jól hozza a Lindemann-fazont, párszor biztos össze is futottak már a fodrásznál). Azt ugyan nem bírom elképzelni, hogy a legnagyobb NDH banda a saját tribute zenekarától nyúlna, de azért a 2012-es Radioaktiv című Heldmaschine tétel elég könnyen párosítható a Rammstein Radio-jával (a Youtube ezt meg is teszi egyébként, én is így bukkantam rájuk).

A Wikipedia segítségével közel száz NDH bandát sikerült összeszámolnom, akik az elmúlt 20 évben léptek az Oomph!, a Rammstein vagy a Megaherz által kitaposott útra, szóval elmondhatjuk, hogy a stílus továbbra is nagy népszerűségnek örvend. Olyannyira, hogy 2017 óta külön fesztivál (Nacht der Helden) gondoskodik a "Tanzmetall" rajongók szórakoztatásáról, de a Rammstein töretlen diadalmenete is azt bizonyítja, hogy nem csak a logopédusok lelkesednek a hangsúlyos "R"-ekért. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7615987606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2020.07.12. 15:55:40

Magyarországon is volt hasonló zenekar csak ez a nép erre nem elég vevő sajnos. :(
youtu.be/IXGCR8Zx6PM
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum