Orbit Culture - Nija (Seek & Strike, 2020)

Svéd atomcsapás

2020. augusztus 06. - sunthatneversets

nija.jpg

Sokszor mondjuk, hogy nem tudjuk mit esznek ezek a svédek, de annyi remek zenekart termelnek ki, mint égen a csillag. Ebbe a sorba áll most be, vagy állt be igazából már pár évvel ezelőtt az Orbit Culture, akik szó szerint lefújják a fejről a hajat.

A 2013-ban Eksjöben alakult négyesben igazából már csak az énekes/gitáros Niklas Karlsson maradt az alapítótagok közül, de ez nem veti vissza a csapatot abban, hogy a működésének hét évében két EP-t és a Nijával együtt három nagylemezt kiadott banda minőségben és kiállásban egyre nagyobb szinteket lépjen.

Pedig nagy megfejtések nincsenek az Orbit Culture zenéjében, még a hatások is teljesen egyértelműek. Metallicát, Gojirát, Triviumot és Fear Factory-t biztosan sokat hallgattak gyerekkorukban a srácok, de mindezt az elegyet olyan frissességgel pakolják dalokba, hogy az kölcsönöz egyfajta új ízt az egésznek.

orbitculture2020.jpg

Én utoljára a Gojirára csodálkoztam rá ekkorát, mint most a svédekre. Ahogy a francia kvratett sokra vitte, úgy sokra viheti az Orbit Culture is, mert a potenciál vastagon megvan bennük. A csapat legnagyobb erőssége a kompakt dalok mellett az atomcsapás szerű hangzás, amely akkora energiát ad ennek a kilenc dalnak, mintha egy komplett bölénycsorda ment volna végig a gyanútlan hallgatón. Szinte végig megy géppuskaszerűen a kétlábgép és hol epikusabb, hol direktebb brutalizálás zajlik mesterfokon. Nagy erőssége még az Orbit Cultre-nak Niklas Karlsson frontember, aki a dallamosabb részeknél akár a fiatalkori James Hetfield is lehetne, de amikor hörgősre vált az ének, akkor konkrétan maga az ördög.

Nem is tudnék dalokat kiemelni, mert valami hihetetlenül magas a színvonal végig. Ha mégis meg kellene neveznem pár tételt, akkor a lemezt záró, korábban kliptrilógiaként is bemutatott Nensha, Rebirth, The Shadowing hármast mondanám, illetve az Open Eye, valamint a Day Of The Cloud című dalt, de mondom, a lemez mindegyik dala rendkívül erős.

Az előző egyébként sem piskóta albumok után az Orbit Culture még tudta növelni a tétet, így aztán senki ne lepődjön meg, ha egyre többet találkozik a közeljövőben a banda nevével a nagyobb fesztiválok line upjában. Én mindenesetre innen is drukkolok nekik, mert a Nija vastagon az év egyik legjobb metallemeze. 

5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1316104102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borathan 2020.08.11. 13:51:36

Baromira nem az én zeném ez a modern, groove-os metal, én annál sokkal old school-abb vagyok, de ez a lemez nálam is betalált.
A dallamos énekről nekem nem annyira Hetfield jutott eszembe, mint inkább Chester Bennington (R.I.P. ), még ha nem is az a szint, de több annál, amit James bátyó tud

devilstrueface 2020.08.17. 21:56:01

én egy youtuber-nek (Galacticriminal) köszönhetően leltem rájuk kb egy hónapja
csávó azzal vezette fel kb h "ha eddig nem imserted Orbit Culture-éket, akkor 1: eszetlen showban lesz részed, 2: mégis mi az isten nincs rendben az életeddel" :D :D

hát igen...

A Shadowing Live in Studio verzióját hallottam először akkor. áhh, hibátlan, brutális, nincsenek szavak erre a bandára. Tényleg nem értem mi volt eddig az életemmel, hogy sose akadtam még velük össze

Amúgy az Odyssey-ben meg annyira groove-os volt még, h néha konkrétan azt hittem lamb of God-ot hallok csak sokkal jobb :)):)
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum