FLEA - LSD gyerekeknek

Csak sikerült elolvasnunk ezt is!

2020. augusztus 10. - KoaX

flea-lsd-gyerekeknek.jpg

Manapság gombamód szaporodnak a rockzenével kapcsolatos könyvek. Ennek mi csak örülünk! Ha már koncertek nincsenek akkor legalább olasni valóval le tudjuk kötni magunkat. Most nem máson van sor, mint a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosán, Flea-n. Nézzük is meg, hogy milyen hatást vált ki az LSD a gyerekekből.

Az igazat megvallva, nehéz fába vágtam a fejszémet, mert nem szeretem az RHCP-t. Úgy vagyok vele, mint a Queennel, ha olyan a hangulat, akkor van egy-két jó száma, de amúgy marha töltelékzene a számomra. Így azért nem egyszerű nekivágni egy könyvnek, de ugyanígy estem neki Roger Miret, az Agnostic Front énekesének a könyvének is. Egy-egy ilyen könyvnél mindig megpróbálok esélyt adni a zenekarnak, a zenének, hogy hátha most magával ragad, hátha meglátom benne azt, amit eddig nem sikerült. Ezen kívül pedig az olvasás jó dolog, nem árt megismerni olyan emberek életét sem, akikkel nem feltétlen szimpatizálok. Nagy lélegzet, van két szabad órám, essünk is neki a könyvnek, ami amúgy nem egy nagy falat. Röpke hat-hét óra alatt át is rágtam magam rajta, noha nem volt a számomra különösebben izgalmas, mint teszem az Maynard J. Keenan önéletrajza.

0redotchilipeppers2016_15_eredmeny.jpg

A könyv más, mint amiket eddig megszokhattunk. Ugyanúgy végig megyünk Michael életén, de egészen más, mondhatni szokatlan stílusban, ami az elején furcsa volt a számomra, majd megszoktam, a végén pedig totál idegesítő. Az egész memoár jellegű, és olyan, mintha egy irodalmi regényt olvasnánk, ami nem is lenne baj, de egy önéletrajznál nem feltétlen erre készül az ember. Aki szereti a srácok zenéjét, magát Flea-t annak biztos, hogy egyből befog ütni. Az idén ötvenhét éves zenész tényleg mesél mindenről. A szüleiről, az alkoholról, a drogokról, a szeretet kereséséről és arról, hogy lett belőle zenész, hogyan segített a turkáló megtalálni saját magát. Szokásos story, apa-anya elválnak, anya viszi a két gyereket és új életet kezd egy mostoha apuka mellett. Ebben semmi extra nincs lássuk be, sajnos ez a modell nem csak a mai korban van jelen. Ami feltűnt, hogy Flea nagyon sokszor írja le a szeretet szót, illetve folyamatosan ezt keresi. Ezt keresi a barátaiban, a családjában, de valahogy kétes érzelmekkel gondolok a csávóra. Ahogy Max Cavalera marha ellenszenves lett a könyve után, Flea ugyanúgy megmaradt egy olyan fura státuszban, hogy nem ellenszenves, nem utálom, de nem is kedveltem meg, amit leír, azt meg erős kétkedéssel fogadom. A könyvben a rengeteg kis "vicces" story mellett feltűnik, hogy folyamatosan megcáfolja magát az öreg basszer. Egyik percben acid mámorban úszik a következőben azt rebesgeti, hogy ez mennyire szar dolog, főleg a lejövetel a cuccról. Hogy tudja mennyire szar a speedball, de az az érzés akkor is álomszerű. Olyan, mintha kicsit buzdítana arra, hogy feszegesd a határaidat, néha próbálj ki ezt-azt, de utána eszébe jutna, hogy "bazzze, ilyet nem írhatok le". Egyik oldalon azt az oldalát mutatja, hogy mennyire érzékeny, mennyire fáj neki, ha piszkálnak valakit, a következőn arról mesél, hogy verték szét a fejét, mert ő is ezt tette. Ez a kettősség megy végig, ami nekem annyira nem szimpatikus. Az, hogy ő a lelkiismeretes srác, de azért simán lop bárhonnan, nekem nem fér össze. 

Ettől függetlenül a könyv jól van szerkesztve, a fordítás meg kimondottan jó lett, élvezetes, noha néha-néha már fárasztó a szövegelést olvasni. Én szeretem, amikor rövid fejezetekre, részekre van osztva egy könyv, mert így bárhol járok simán két perc alatt az adott szakasz végére érek, később pedig folytatom a könyvet. Egyszerűen nekem piszkálja az idegrendszeremet, ha egy oldal közepén kell abbahagynom az olvasást. Ezek mellett mivel sokat nem tudok az RHCP-ről csak azt, hogy a gitáros csávó, hol ki, hol meg beszáll, így érdekes volt arról olvasni, hogy Anthony és Michael barátsága, hogy alakult ki. Az is érdekes volt, hogy tért át a basszusgitárra a trombitáról, illetve, hogy milyen egyszerűen alakult meg az a zenekar, ami megváltotta a világot a fura zenéjével. Azt elismerem és ez a könyvből is kiderül, hogy Flea hatalmas tisztelettel van a zene iránt, és nagyon sokat gyakorolt, tanult, tett azért, hogy a világ egyik legjobb basszusgitárosaként tartsák számon. Nem is értem igazából, hogy annyi baromság mellett, annyi idióta húzás mellett (közös tű használata mit tudom én  hány emberrel) hogyan bírt a zene mellett ennyire kikötni, megmaradni, miközben nem egy túl összeszedett, magabiztos embert ismerhettem meg a könyv alapján. Azt érzem a könyv után, hogy talán soha nem fogja megtalálni azt a boldogságot, amit keres, amire vágyik, ami kicsit szomorú. Abban is biztos vagyok, hogy ez a könyv jó példa lehet arra, hogy a drogok tényleg rossz hatással vannak az emberre. Néha egy-egy oldal elolvasása közben, vagy után még azt érzed, hogy Flea olyan, mintha húsz évvel később is még valami LSD trip közepén lenne. Nem tetszett, hogy véget ért a könyv, az első koncertnél, amit igazából még nem is RHCP néven adtak. Így előzetesben azt hittem, hogy talán jobban bele látok majd a zenekarba, de ez nem sikerült, ellenben, ha igaz, amit a könyv végén ír az úriember, jön a következő kötet! Azért bevallom, hogy kíváncsi vagyok arra is, de nem fogok rohanni miatta a boltba. Ettől függetlenül a Trubadur kiadó nagyon helyesen teszi, ha vásárolgatja a jogokat, és készítenek hasonló könyveket, mert legalább el lehet ütni az időt miközben alszik éjjel a család, te meg nem bírsz elaludni.

0redotchilipeppers2016_54_eredmeny.jpg

Ha megkérdeznéd, hogy hova rakjam a könyves polcomon a könyvet, azt mondanám, hogy olyan helyre, ahonnan előtudom venni, ha kell, de tudat alatt tudom, hogy erre nem fog sor kerülni a közeljövőben. Míg például az Ozzy könyvet, agy Rex Brown életét, amint befejezi az ember, akár újra is tudja kezdeni, mert annyi hihetetlen király történet van benne.

Elméletileg a következő könyv, ami hozzánk kerül a Slash könyv lesz, ami igazán érdekesnek ígérkezik. Érdekesség, hogy a cilinderes gitárhős ebben a könyvben is feltűnik pár mondat erejéig, de annál mókásabb a story. Az öreget nem így képzelnéd el.

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8216118206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum