Slash - Túlzásnak tűnik....

Ismét egy zenei könyv került terítékre

2020. szeptember 22. - KoaX

slash0.jpg

Meglep valakit, ha azt mondom, hogy lassan már vennem kell egy új könyvespolcot, mert nem fér el a sok zenei kiadvány? A Popshopnak hála a megjelenés után landolt nálam a legújabb életrajzi könyv, ami most a Guns N' Roses szólógitárosának mutatja be életét a kisgyermekkorától kezdve, a második Velvet Revolver lemezig. 

Soha nem szerettem igazán a Gun N' Rosest. Ezzel most lehet, hogy sokak lelkébe beletaposok és azt mondják, hogy totál hülye vagyok, hiszen ez a világ egyik legnagyobb rockzenekara. Szerintem csak a tökéletes példái annak, hogy mennyit számít a jókor jó helyen elv. De ez mit sem számít a könyv szempontjából, hiszen a Flea könyvének is úgy estem neki, hogy alapjáraton nem szeretem a RHCP-t. Igazából még előnyöm is származik ebből, mert objektív tudtam maradni. A Maynard életrajznál ez például azért sokkal nehezebb feladat volt, noha még mindig úgy gondolom, hogy az az egyik legkirályabb életrajzi könyv, ami az elmúlt években megjelent. De milyen Slash élete?

slash3.jpg

Csöppet sem unalmas és egyáltalán nem józan. Ezt simán le lehet szögezni már az elején. A könyv meglepett, amikor először a kezembe fogtam. Számomra nagyon apró betűvel íródott, néha zavart is az olvasásban és emellett pedig eszméletlenül hosszú is (több, mint 400 oldal). Így nem csoda, hogy gyerek mellett a Velvet Revolver második albumáig tartó út, majdnem egy hónapig tartott. Viszont, remekül van megszerkesztve a könyv, szép a tördelés, élmény olvasni, amikor már kicsit kezdesz unni egy drogos témát, előkerül egy olyan sztori, hogy csak pislogsz, de ne rohanjuk előre. Természetesen, mint minden életrajz a gyerekkorral kezdődik, amiből nem hiányozhat a trauma, a szülők válása, így lesz szegény kicsi Saul világsztár. Szülei művészlelkek, akik segítik a fiúkat abban, hogy elérje céljait. Azért meglepő, amikor azt olvasod, hogy az anyuka Bowie-val kavart. Remekül van felvezetve, hogy a gyerekkor nincs szénné analizálva, viszonylag gyorsan eljutunk a tinikorig, ahol, mint kiderül Saul remek sportoló és nem mellesleg eszméletlenül enyves a keze. Mondjuk az megmosolyogtató történet, amikor el akar költözni otthonról egy játékboltba, az ilyeneket csípem. Akár csak Michael Peter Balzary-nak, aki a saját könyvében is említést tesz egy loboncos gitáros srácról. Természetesen, egy röpke pillanatra ebben a könyvben is szerepel Flea, de kicsit máshogy beállítva, mint ahogy azt ő állította az LSD Gyerekeknek könyvében. Visszatérve Saul nem fél ellopni mindent, ami a keze ügyébe kerül, legyen az kazetta, kaja, élő állat, cilinder, vagy egy felfújható csónak. A sok lopkodós történet után érdekes volt olvasni, hogy azt a lányt, hogy pattintja le fél perc alatt, akiért csorgott a nyála, akinél először hallotta az Aerosmith zenéjét.

A zenélés kezdete semmi extra, megszokott formula, kis bandák, majd egyszer csak összeáll a legendás csapat, aminek a tagjai természetesen totál különbözőek, de a drog és a zene szeretete összetartja őket. Igazából nekem az jön le, hogy azon túl, hogy a különböző káros függőségeknek élt Slash és zenélt, semmi komolyat nem csinált. De eszméletlen durva, hogy mennyire bele tud esni az ember a drogba. Tényleg túlzásnak hangzik, de amennyiben láttál már ilyet, pontosan tudod, hogy mennyire kemény. Ezek mellett érdekes, hogy a csávó még mindig él és képben van, nem mellesleg aktív. A GNR hirtelen jött sikerével persze nem tudnak mit kezdeni, Axl átveszi szépen lassan a banda felett az irányítást, és megkezdődik a totális széthullás. Ezt a részt annyira nem vesézném ki, de egyet megjegyeznék. Soha életemben nem bírnék egy olyan emberrel dolgozni, mint Mr. Rose. Az ilyen mentalitás nem viszi előrébb a zenekart csak káoszt okoz, aminek hála marha sokáig is eltarthat egy album megszületése (Chinese Democracy) Érdekes volt olvasni, hogy melyik az a dal, amit Slash soha életében nem akar többet játszani, mert egyszerűen szerinte is szar. Érdekes volt számomra az is, hogy amikor azt érzed, hogy minden rendben valahogy vissza-visszanyal mindig a drog, és erről kendőzetlenül ír a gitáros. Durva, hogy igazából csak tizenhárom-tizennégy éve tiszta, addig mindig tolt valamit magába. A könyv végénél szó esik arról, hogy miért is írta meg éppen ekkor a memoárját. Szerintem, marhára elkapkodta. Lettek volna itt még érdekes sztorik Mylesszal, a Scottal való kapcsolatáról is lehetett volna egy kicsit bővebben írni, és nem mellesleg a nagy Axl-Slash kibékülésről is (a könyvben azért kap a frontember rendesen).

slash.jpg

Élveztem a könyvet, volt olyan rész, aminél tűkön ültem, hogy mi lesz a vége, merre haladnak tovább. Feleségem kérdezte, hogy ajánlanám-e a könyvet? Határozottan IGEN! Flea könyvéhez képest klasszisokkal jobb. Nagyon jó történetek vannak benne, noha a mesélő szerepében eddig Scott Ian (Anthrax) viszi a pálmát. Ettől függetlenül méltó helye van Slash önéletrajzának a polcomon. Jöhet a következő könyv!

Béke, Szeretet, Metal

A KÉPEK A ROCKSTATION TULAJDONÁT KÉPEZIK

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7516206956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum