RockStation

Kilépett a Fear Factory-ből Burton C. Bell énekes

2020. szeptember 29. - sunthatneversets

burton-quits-ff.jpg

Az elmúlt hetek Fear Factory-val kapcsolatos történései arra sarkallták Burton C. Bell énekest, hogy búcsút mondjon a csapatnak. 

Az elmúlt időszak nem volt túl csendes a csapat háza táján. Kábé két éve, hogy Burton C. Bell énekes bejelentette, hogy kész a csapat új albuma, amit Dino Cazares gitáros kapásból cáfolt, aztán hallani lehet mindenféle jogi csatározásokról a névhasználatot illetően. A gitáros a hetekben jelentette be, hogy ezek a jogi csatározások lezárultak készülhet a lemez, melyre a rajongóktól szedte volna össze a pénzt. Az énekes erre kijelentette, hogy a lemez már három éve készen van csak a perköltségekre gyűjt a gitáros.

Bár a napokban kaptunk videókat a stúdióból, annyira nem meglepő, hogy az énekes saját honlapján jelentette be, itt a vége a részéről.

Közleményében kifejti, hogy az elmúlt évek történései anyagilag és lelkileg is megviselték. Végül a zenekar tagjai kapzsiságból birtokba vették a fő megélhetését, de a 30 éves örökségét nem vehetik el tőle. Az utóbbi hetek tisztességtelen játékaiban, egy mérgező drámában nem tud és nem is akar részt venni. Nem tud és nem is akar igazodni valakihez (valószínűleg Cazaresre gondol) akiben nem bízik és nem tisztel.

A zenész a jövőben az Ascension Of The Watchers elnevezésű projektjére kíván összpontosítani, melynek új lemeze nemrég jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6316219246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum