RockStation

„Nem ontottuk magunkból a lemezeket az évek során, szóval mindegyiknek a lehető legjobbnak kell lennie.”

Interjú Kragen Lummal, a Heathen gitárosával

2020. október 21. - magnetic star

heathen-band-2020-700x468.jpg

A Heathent az avatottak mindig is a Bay Area thrash színtér meghatározó zenekarának tekintették, jóllehet a csapat már az első aktív korszakában is csupán két albumig jutott. Ami azt illeti, az újjáalakulás óta sem fokozták a tempót az alapító Lee Altus (lásd még: Exodus) és társai, sőt!.. Most a másik gitáros, Kragen Lum – Gary Holt Slayer-beli elfoglaltsága idején ő is szolgált az Exodusban – mesél az okokról, de elsősorban a végeredményről, vagyis az idén megjelent negyedik Heathen lemezről, az Empire of the Blindról.

Az új lemez anyagának nagyjából a felét 2014-re már meg írtátok, sőt fel is demóztátok énekkel, tokkal-vonóval. Az Exodus menetrendje miatt toldott egészen az idei évig az Empire of the Blind megjelenése?

Kragen: Minden erőnkkel azon voltunk, hogy az Evolution… után már 2012-ben jelentkezzük új lemezzel, amikor is aláírtunk a Nuclear Blasthez. Viszont felkérést kaptam, hogy 2013-tól Gary Holtot helyettesítsem az Exodusban, úgyhogy igencsak megsokasodtak a teendőink Lee-vel és a rákövetkező néhány évben egyik turnénk érte a másikat a Blood In Blood Out albummal. Csak 2019-ben tartottunk elég hosszú szünetet ahhoz, hogy időt szánhassunk a lemez megírásának és felvételeinek befejezésére.

Két posztra is új ember érkezett hozzátok. Egyértelmű volt, hogy Jason Mirzát veszitek be a Psychosisból? Hogyan került a képbe nálatok Jim DeMaria?

Kragen: A Heathennek az évek során sosem volt stabil felállása. Fontosnak tartottuk, hogy még az új album felvételei és kiadása előtt állandósítsuk a tagságot. Jason Viebrooks beszállt az Exhorderbe és részévé is vált a gépezetnek. Eleve Lee elfoglaltságaihoz kell igazodnunk bizonyos mértékig, szóval tisztában voltunk azzal, hogy nem lesz egyszerű még egy tag naptárját lesve tervezni a munkát. Nehezen szántuk rá magunkat, hogy megváljunk Jason V-től és új ritmusszekcióval vágunk bele ismét. Jason Mirzát a 90-es évek eleje óta ismerem, a Psychosisban is azóta zenélünk együtt. A Bay Area színtéren is nyomult egy ideig, mielőtt találkoztunk Los Angelesben, úgyhogy Davidet és Lee-t már ismerte korábbról. Tökéletesen illik közénk. Ugyanez igaz Jim DeMariára is. Jimet sok-sok éve ismerjük már és volt közös turnénk is vele, amikor még a Generation Killben dobolt. Mindketten kitűnő zenészek és óriási arcok. Nagyszerű családias hangulat jellemzi most a bandát, ami minden bizonnyal a javunkra válik a jövőben.

Jim a Toxikban is játszik. Nyilván erre is gondoltál, amikor az egyes tagok elfoglaltságához való igazodást említetted. Mennyire lesz (vagy lenne a megszokott lemezkiadás-turnézás ciklusban) bonyolult a Toxik menetrendjéhez alkalmazkodnotok? Aktív zenekar-e még a Psychosis?

Kragen: A Toxik az utóbbi években nem turnézta betegre magát, úgyhogy nem számítunk bonyodalmakra a Heathen és a Toxik jelenlegi turnéterveinek összehangolásában. A Psychosis továbbra is aktív és új felvételen dolgozik, de már évek óta nem turnézott.

heathen-empire-of-the-blind.jpg

A The Evolution of Chaost kimagasló lemeznek tartom, akárcsak az Empire of the Blindot. Éreztetek-e nyomást amiatt, hogy muszáj túlszárnyalni az előző anyagot, különösen a Nuclear Blast istálló tagjaként?

Kragen: Nem kétséges, hogy éreztük a nyomást, hiszen muszáj volt egy remek albummal előrukkolnunk. Nem ontottuk magunkból a lemezeket az évek során, szóval mindegyiknek a lehető legjobbnak kell lennie. Ha pedig két album között tíz év telik el, akkor különösen fontos, hogy valami igazán ütős anyaggal álljon elő a zenekar. A Nuclear Blast nagyon is támogatólag állt hozzánk és hagyta, hogy olyan lemezt készítsünk, amilyet szeretnénk. Ez nagyszerű dolog.

A The Evolution… elsősorban Lee keze nyomát viseli magán. Hogyan osztottátok fel ezúttal a dalszerzési feladatokat egymás között?

Kragen: A The Evoultion of Chaosra három dalt is írtam: a Control By Chaost, az Undone-t és a Red Tears of Disgrace-t. Lee-nek rengeteg anyaga gyűlt össze arra az albumra. Néhány dalt már feldemózott, más számok pedig felvételre kész stádiumban voltak. Ezúttal nálam halmozódott fel stúdiózásra kész anyag és az Empire of the Blind mindegyik dalában benne is van a kezem.

Van-e olyan nóta, amely lemaradt a lemezről?

Kragen: Van egy szám, amelyet az albumra szántunk, de nem voltunk elégedettek vele és végül fel se vettük. Lehetséges, hogy a következő anyagra átgyúrjuk majd.

A szövegek most is főképp társadalmi és politikai kérdéseket boncolgatnak. Remélsz-e bármit is a közelgő elnökválasztástól, vagy szerinted az sem hoz megoldást az Államok mostani gondjaira-bajaira?

Kragen: Az album társadalmi és politikai témájú szövegei a tömegeknek a médiában és a közösségi médiában a propaganda által zajló befolyásolását járják körül. A jelenség a civilizáció kialakulása óta a történelem velejárója, az Internet korában azonban sokkal, de sokkal gyorsabb ütemben folyik és jóval szélesebb rétegeket érint. Manapság a legtöbben a világhálóról és a közösségi médiából kapják a híreket és tájékozódnak. A gond az, hogy nem tudjuk, mi igaz és mi nem, mi a valóság és mi a koholmány, így aztán a félrevezető információt gyakran már azelőtt igen hamar elterjesztik és osztják tovább, mielőtt ellenőrizhető volna. A társadalmi és politikai témájú dalszövegek középpontjában az áll, hogyan hat ki mindez a társadalomra és bizonyos értelemben intő jelnek is szántuk ezt. Sajnos nem hiszem, hogy az elnökválasztás megoldja a kérdést, mivel a politikusok is ugyanígy használják a médiát.

A Fine Red Mistet eleve instrumentális darabnak szántátok?

Kragen: Igen. Az volt az elgondolásom, hogy legyen a lemezen egy „klasszikus” instrumentális darab is, amely ettől még dal marad, azaz nem csak eszement tekerésből áll. Az első fele elég hamar összeállt. Elkezdtem a szólórészen agyalni és az jutott eszembe, hogy beillesztek a közepére egy „Bay Area jellegű zúzós témát”. Felhívtam Garyt, Ricket (Gary Holt és az egykori Exodus-beli „H-Team” gitárduó másik fele, Rick Hunolt) és Dougot (Doug Piercy – ex-Heathen, Anvil Chorus, Blind Illusion) azzal, hogy volna-e kedvük játszani a dalban. Mindannyian igent mondtak, én pedig kidolgoztam egy váltott témát az eredeti Exodus-párosnak és egy másikat is az eredeti Heathen-tandemnek, szépen egymás után. Nekem személy szerint egy álmom vált valóra, hiszen a gitárhőseim közül játszik néhány ebben a számban. Igazán pompásan sikerült.

A hangzás ezúttal modernebb és lényegesen vastagabb, mint a legutóbbi albumon. Kicsit közel is kerültetek ezzel az Exodus soundjához. Bizonyára véletlenül…

Kragen: Lee, David és én éveken át egyeztettünk az album irányvonaláról. Az Exodus hangzásával való bármilyen egybeesés pusztán a véletlen műve. Határozottan a klasszikus késő 80-as évekbeli, illetve kora 90-es évekbeli megszólalásra és hangulatra törekedtünk, csak korszerű produkcióval. Az is tudatos döntés volt részünkről, hogy most rövidebb, lényegre törőbb dalokat írunk. A Victims of Deception és a The Evoultion of Chaos dalszerzői felfogását és epikus vonalát ötvözzük a Breaking the Silence tömörebb fogalmazásmódjával. Emellett igazi album-élményt akarunk nyújtani: az egésznek van eleje és vége, a kettő között pedig hullámvasútra ültetjük a hallgatót. Ugyanakkor a szokásos megközelítést alkalmaztuk: olyan zenét írtunk, amilyen nekünk tetszik, határok és szabályok nélkül. Úgy gondolom, remek, sokszínű nótákat hoztunk össze az új lemezre, akárcsak az eddigiekre, és nagyszerű élményt adunk azoknak, akik teljes albumokat szeretnek hallgatni.

Jellemzőek a karantén-koncertek az amerikai underground (thrash) metal bandák körében?

Kragen: Én személy szerint nem tartom annyira érdekesnek a karantén-bulikat. Lényegében olyan ez az egész, mintha azért fizetnél, hogy egy zenekari próbát nézz. A koncert élményét a banda és a közönség közötti interakció és energiacsere adja. Amikor a közönség az interneten nézi a bulit, az már nem ugyanaz. Kétlem, hogy nagy örömmel vállalnánk el ilyesmit, de hát meglátjuk, meddig tart még a járvány.

Ha már a járványnál tartunk, látsz-e esélyt arra, hogy jövőre végre ismét lehetnek koncertek (klub-és aréna-bulik)?

Kragen: Sajnos a járvány miatt megcsúszott az új Heathen album megjelenése és kénytelenek voltunk törölni minden turnétervünket erre az évre. Mindent megteszünk azért, hogy pozitívak és egészségesek maradjunk, na meg azért, hogy a lehető legjobb promóciót biztosítsuk az új lemeznek. Biztos vagyok abban, hogy a járvány így vagy úgy, de meg fogja változtatni a világot. Az emberek szerintem ragaszkodnak a szokásaikhoz, márpedig az elmúlt hónapok során új szokásaink jelentek meg. Ritkábban járunk bulizni, többet streamelünk, másképp vásárolunk és így tovább. Ennek már most is vannak látható jelei és szerintem a jövő sem fog mást hozni. Azt persze nem tudhatjuk biztosan, hogyan alakulnak majd a dolgok. Egyelőre bizakodunk, hogy rövidesen ismét koncertezhetünk és turnézhatunk.

Ha viszont megint meghiúsulnak a turnéterveitek, akkor elképzelhető, hogy pár éven belül újabb Heathen lemez készül majd?

Kragen: Már most elkezdtünk agyalni a következő albumon és hamarosan újabb anyag megírásának állunk neki. Nem kérdéses, hogy a következő lemezt hamarabb akarjuk kihozni. Köszönöm az interjút! Az olvasóknak: csekkoljátok az új Heathen albumot, az Empire of the Blindot! Várjuk már, hogy turnéra indulhassunk, amint ismét lehet bulikat tartani! Addig is kövessétek a zenekart az alábbi linkeken! Üdv! 

Facebook / Instagram / Youtube 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr116246222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum