RockStation

Nem mostanában lesz kész a Limp Bizkit következő lemeze

2020. november 30. - theshattered

lb2018.jpgMár évek óta kering a hír, hogy jön a Limp Bizkit új lemeze, a Stampede Of The Disco Elephants, viszont azóta - egy-két számot, vagy infót leszámítva - sincs belőle semmi sem. Wes Borland lecsillapította a kedélyeket, nem is kell várni, hogy egyhamar jön majd az időközben már-már haknibrigáddá szelídült kvintett anyaga, legalábbis nem valószínű.

Wes Borland: "Van egy lemez, amin jó ideje dolgozunk már, viszont nincs olyan állapotban, hogy elmondhassam, hamar készen lesz. Talán mégis úgy lesz, de nem vagyok benne biztos.

Van néhány dal, amit évek óta dobálgatunk egymás között és apránként adjuk hozzá a részeket. Mivel mindannyian más dolgokkal foglalkozunk, így egy Limp Bizkit lemez összerakása igen nehézkes folyamat.

Már nem egy városban élünk, nem vagyunk benne biztos, mi lesz a későbbiekben, vagy mikor fog megjelenni, mi lesz ezzel az egésszel. Mindenesetre elég fura egy olyan helyzetben lenni, ahol senki sem akarja hallani az új dalainkat, csak azért jönnek le a koncertjeinkre, hogy nosztalgiázzanak és a régi dalokat hallják."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3016307564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum