RockStation

Armored Saint – Punching the Sky (Metal Blade Records, 2020)

Az ég sem szabhat határt

2020. december 03. - magnetic star

armored_saint_punching.jpg

Minden idők egyik legnagyobb rock n’rollere, Lemmy mondta egyszer, hogy nyomhatja az ember bármennyi idősen, ha van saját stílusa. Tőle pedig fenntartások nélkül el lehet ezt fogadni. Annyit azért hozzáfűznék, hogy egy egészséges adag önkritika sem árt a hosszú karrierhez. A tehetségre meg talán külön kitérni is fölösleges. Nos, az Armored Saint azon ritka és becsülendő példák egyike, ahol valamennyi tényező szinte mágikusan áll együtt, s ez ma, a tagság bőven ötven fölötti átlagéletkorára is osztályon felüli kiadványokat eredményez.

A klasszikus heavy metalt egyedi felfogásban és nem kevésbé egyedien intelligens szövegvilággal játszó társaságnak ahhoz is megvan a bátorsága, hogy elrugaszkodjon a maga által lefektetett alapoktól. Lehet a múltat kiindulópontnak venni, de más annál leragadni és más abból építkezni ugyebár… Az öt évvel ezelőtti Win Hands Down elkészítésének azzal az elgondolással állt neki a zenekar, hogy „tegyünk úgy, mintha valami igazán nagy banda volnánk, és akkor bármit megcsinálhatunk”. Sikerült is azelőtt sosem hallott elemekkel felfrissíteni, még izgalmasabbá tenni a hangzásukat. A hozzáállás az idei albumon sem módosult, csak éppen tömörebb, lényegre törőbb, ugyanakkor nem kevésbé sokoldalú szerzemények formájában öltött testet.

as2020_1.jpg

A csapat dalszerzői arányérzéke valami egészen kivételes. Nem csupán a fent említett újszerű finomságok adagolására gondolok, bár az is megér egy külön elemzést. A nyitó Standing on the Shoulders of Giants egy skót dudával felvezetett intróból bontakozik ki, a Bubble gépies ütemekkel indul és a Bark, No Bite elején az a Rusht idéző kis téma is megemlítendő, ezek mindegyikére felkapja a fejét a hallgató. De maguk a számok is lenyűgöző változatosságot mutatnak.

A kezdőtétel a klasszikus (és hatalmas személyes kedvenc) Symbol of Salvation Last Train Home-jának, illetve Tainted Pastjének hangulatát eleveníti fel, míg a tempós Do Wrong to None és Missile to Gun még távolabbi múltba, egészen a Delirious Nomadig vezet vissza. A lemez harmadik durva energiabombája, az End of the Attention Span, a groove-os My Jurisdiction vagy a banda higgadtabb oldalát felvillantó Lone Wolf és Fly in the Ointment viszont időtlen Armored Saint. És vannak az amúgy is bő kereteket még tovább tágító nóták is: a Bubble a sulykolós verzék és az oldottabb, finom vokálokkal megtámogatott refrén váltakozására épül, az Unfair pedig ballada Saint-módra, amely az elégikus-csendes nyitástól az emelkedett full hangszeres kiteljesedésig járja be a maga fejedelmi útját.

Ez utóbbi szám ürügyén méltatnám külön John Bush teljesítményét. Hajmeresztőnek tartom azt az állítást, amelyet a Punching the Sky kapcsán fogalmazott meg egy külhoni recenzens – bár nem szokásom rossz példákat reflektorfénybe állítani –, miszerint emberünk bármilyen jellegű szerzeményt ugyanolyan megközelítésből ad elő, s így a legszínesebb dalfüzért is el tudja laposítani. Éppen az emberi lét múlandóságán merengő Unfair az egyik legékesebb bizonyítéka annak, mennyire nem egydimenziós Bush hangja – amellett, hogy micsoda kraft és kifejezőerő rejlik benne. A már szintén tárgyalt Lone Wolf - Fly in the Ointment kettősben ugyancsak az érzelmek roppant széles skáláját vonultatják fel az énekdallamok.

Társai is a műfaj elitjéhez sorolandók egytől egyig. Méltatjuk őket rendre mi is, megteszik más zenei fórumok is, és tényleg elég fájó belegondolni, mennyire alulértékelt formációról beszélünk. A Phil Sandoval - Jeff Duncan gitártandem harapós riffjei és ihletett szólói egyaránt a Szentek védjegyeit képezik. A Joey Vera bőgős (lásd még Fates Warning, akiknek történetesen szintén nemrég jelent meg albumuk) és Phil fivére, Gonzo Sandoval dobos alkotta ritmusszekció sziporkázó összjátéka is jóval többet nyújt a puszta alapozásnál. A Jay Ruston szakértelmét dicsérő telt, de jólesően szellős sound – a gitárok felvétele a veterán Bill Metoyer irányításával folyt – őket is bőven engedi érvényesülni.

Ennyire tudatosan dolgozni és mindezt ennyire magától értetődő módon tálalni nyilvánvalóan csak olyan emberek képesek, akik tökéletesen tisztában vannak önmagukkal. Itt nincs ötlethiányból adódó önismétlés, kiszámított biztonsági játék vagy ész nélküli kísérletezés – ez itt egyszerűen az Armored Saint 2020-ban. Áhítatot nekik!

 

rockstation_pontozas_5.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1216316306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum