RockStation

Barbaró Attila és a Bulibanditák: újabb dallal jelentkezett a Junkies és a Zorall gitárosa!

2020. december 24. - rockstation


Analóg monológ” címmel jelenik meg hamarosan a Barbaró Attila és a Bulibanditák első nagylemeze, erről mutatták be most a klipes “A munka nem szeret engem” című dalt. Barbaró Attila ma ünnepli 50. születésnapját, a Junkies és a Zorall gitárosa pont egy évvel ezelőtt mutatta be ezt a formációt a “Kedvenc italom a szóda” dal videójával, ám ezúttal a bárpult helyett a mező felé vették az irányt, és magukat munkásembernek álcázva mutatták be munkájuk gyümölcsét.



“Íme a második videoklippünk, sajnos az élő bemutatkozás elmarad, amint tudjuk pótoljuk, addig is fogadjátok szeretettel!” - üzente most a közönségnek.


Attila tavaly így mutatta be az új zenekart:
Jövőre leszek 50 éves, erre az alkalomra terveztem egy szólólemezt, amin olyan dalaim fognak szerepelni, amik az idők során összegyűltek, de egyik zenekarom repertoárjába sem illenek bele. Minden dal más stílusú lesz, de a hangszerelés ugyanaz, ez teszi majd egységessé az album hangzását. A tagok régi barátaim, akikkel együtt zenéltem korábban valamelyik zenekarban, kivéve Hunor, akivel még nem, ezért is örülök, hogy megtisztel lelkes közreműködésével.


A zenekar tagjai:
Barbaró Attila - ének, gitár
Weisz László - gitár
Nagy Hunor Attila - dob
Czakó Dániel - basszusgitár
Weisz Icuka - vokál
Müller Attila - szaxofon
Kaján György - trombita
Fajszi Csanád - pozan

A zenekar Facebook oldala:
bit.ly/FB_BarbaroEsABulibanditak 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7216356350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum